20 évvel ezelőtti fotó! Így nézett ki Dobó Kata az Éretlenek című sorozatban

Dobó Katát 20 évvel ezelőtt az Éretlenekben ismertük meg.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 41. születésnapját ünneplő Dobó Kata karrierjének kezdetét mindenki A miniszter félrelép bemutatásával köti össze.

Az 1998-as Friderikusz Show-ban
Az éretlenek című sorozat Verájaként
Akkor még Kovács Katának hívták

Való igaz, hogy a vígjáték avatta szexszimbólummá, és hozta meg számára várva várt sikert, de nem ez volt az első emlékezetes szerepe.

Dobó Kata az Éretlenek című sorozatban

Pontosan 20 évvel ezelőtt, 1995-ben indult el az Éretlenek című sorozat, amelyben Dobó Kata még születési nevén, Kovács Katalinként szerepel a stáblistán.

Azt hitte, egy modellválogatásra megy, végül beválogatták a szereplők közé, ő lett Vera. Olyan neves színészekkel játszhatott együtt, mint Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Máté Gábor vagy Bodrogi Gyula.

A sorozat forgatásának köszönhette azt, hogy bekerült Földessy Margit színiiskolájába. 1997-ben aztán négyszáz jelentkező közöl őt választották ki A miniszter félrelép című film női főszerepére.

A film producere, Andy Vajna javasolta a színésznőnek, hogy válasszon egy, a külföldiek által is könnyebben kiejthető művésznevet. Így lett Kovács Katalinból Dobó Kata. 1998-ban, a Friderikusz Show vendégeként már Dobó Kataként konferálta fel Friderikusz Sándor.

Süt róluk a szerelem! Dobó Kata új párjával jelent meg a filmbemutatón

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Éretlenek, Friderikusz Show

Facebook-kép: SuperTV2 Sajtószoba

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük