A tópart szépe volt! A köztévé műsorvezetője lenge nyári ruhát húzott

Fotók!

Dióssy Klári ezekbe a ruhákba bújt a Balatoni Nyár című műsorban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az M1 Család-barát magazinjának egyik háziasszonya, Dióssy Klári jelentkezett múlt héten Révfülöpről a Balatoni Nyár című műsorban. A csinos műsorvezető augusztusban még két alkalommal lesz látható a magyar tenger partjáról.

A tévés imádja a vizet, Budapesten is a Rómain lakik a Duna mellett, édesanyjáék pedig Kunszentmártonban pár száz méterre élnek a Köröstől. Úszni is ebben a folyóban tanult meg egy kis fából összerakott stég mellett. Miután a nővére Keszthelyre házasodott, ez a település igazi balatoni családi bázissá vált. Két évet a Balatoni Nyár riportereként dolgozott, korábban pedig egy másik műsorban is éveken át készített anyagokat nyaranta a magyar tenger partjáról, így azt mesélte, rengeteg olyan helyre jutott el a tó környékén, ahová a munkája nélkül biztos, hogy sosem került volna.

A nyári melegben természetesen lenge, vidám ruhákban láthatták a tévé képernyője előtt ülők Dióssy Klárit. Nézd végig összeállításunkban a legemlékezetesebb ruháit!

Képeken a Balatonyi Nyár csinos női sztárjai

Az M1 és Duna World Balatoni Nyár című műsorában a köztévé csinos műsorvezetői jelentkeznek a magyar tenger partjáról. Az igazi nyári meleg beköszöntével lenge nyári ruhákban nemcsak a képernyő előtt ülőket, de a helyszínen kíváncsiskodókat is lenyűgözik.

Lenge nyári ruhát húzott a csinos műsorvezető! A köztévé sztárjai a Balaton partján

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük