Most közölték! Elhunyt Csala Zsuzsa színésznő

A 80 éves komikát gyászolja a szakma

Elhunyt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színművésznő.

Elhunyt Csala Zsuzsa - tudatta ma, 2014. február 22-én közleményben az MTI-vel Böröndi Tamás, a Vidám Színpad ügyvezetője és Straub Dezső művészeti vezető.

A Jászai Mari-díjas színművésznőt a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.

Nem végezte el a Színművészetit

Csala Zsuzsa 1933. július 9-én látta meg a napvilágot Budapesten. Bár eredetileg építész vagy kertészmérnök szeretett volna lenni, már fiatalon a színház bűvkörébe került.

16 éves korában amatőr színjátszóként lépett fel egy versenyen, ahol felfigyelt rá Pártos Géza, a Madách Színház akkori főrendezője. Az ő biztatására jelentkezett a Színművészetire, ahová fel is vették.

A harmadik évben azonban, saját bevallása szerint személyes okok miatt, kirúgták az intézményből, és bár a döntést hatalmas kudarcként élte meg - még az öngyilkosság is megfordult a fejében -, továbbra sem adta fel színpadi ambícióit.

1954-ben az Állami Déryné Színház tagja lett, majd egy év után az egri Gárdonyi Géza Színház társulatához csatlakozott. 1960-ban került a Vidám Színpadhoz, ahol több mint 40 éven át szórakoztatta a nagyérdeműt, hazánk egyik legnépszerűbb komikájaként.

Vidám Színpad

A Vidám Színpad újjáalakult társulatának darabjaiban is játszott. Tavaly a Szenteltvíz és kokain című előadás után 80. születésnapja alkalmából kollégái meglepték egy megható, szép kis megemlékezéssel. A közönséget is beavatták, így négyszáz néző felállva, 20 perces tapssal köszönte meg azt a csodát, amivel a művésznő az elmúlt évtizedekben elárasztotta közönségét.

Ilyen bájos volt fiatalon Csala Zsuzsa! Fotókon a 80 éves színésznő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kabaréjelenetekben és prózai szerepekben egyaránt sziporkázott, olyan nagysikerű darabok fűződnek a nevéhez, mint a Leszállás Párizsban, a Fiatalság, bolondság, a Ketten egy ellen vagy az Egy csók és más semmi.

A képernyőt is meghódította: először az 1957-es Csendes otthonban, majd a Szent Péter esernyőjében tűnt fel, a hatvanas-hetvenes éveket szinte végigforgatta, de a tévés kabaréműsoroknak is gyakori vendége volt. 2006-ban a Kabarémúzeumban láthattuk, majd a 2009-es Holnap történt című játékfilmben.

Ő volt Ursula, Bubó doktor asszisztensnőjének hangja a Kérem a következőt című legendás rajzfilmsorozatban. A külföldön élő magyarokat számos turnén szórakoztatta Amerikától Ausztráliáig. Egy időben ő volt a lottózás reklámarca és polgárőrként is dolgozott, gépkocsi-tolvajokat üldözött, a Magyar Rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjának is megválasztották.

Munkásságát 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az érdemes művészi címet 1986-ban kapta meg.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Soha nem titkolta, hogy fiatalabb éveiben az akkor még fel nem ismert pánikbetegsége miatt problémái adódtak az alkohollal, ám függőségét saját akaraterejének köszönhetően sikerült legyőznie. Férjével a Déryné Színházban ismerkedett meg, együtt szerepeltek 1955-ben Moliére Dandin György című színdarabjában. 1996-ban, 30 év után vesztette el, gyermekük nem született.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük