Borbás Marcsi elárulta, miért nem lehetett gyermeke

Borbás Marcsinak már nem fáj, hogy nem szülhet saját gyermeket, aminek az okát is elárulta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az anyaság minden nő életében meghatározó élmény, ám sajnos nem mindenki részesül abban az örömben, hogy életet adjon saját gyermekének. Közéjük tartozik Borbás Marcsi is, aki tavaly áprilisban Szily Nórának mesélt magáról a Reflektor TV-ben.

A HírTV csinos műsorvezetőnője elmondta, hogy nem a karrierje miatt nem lett anya, és nem is azért, mert nem akart volna sosem egy kisbabát, hanem egy gyerekkori betegség következménye miatt nem szülhetett.

Nem kímélték a betegségek

Saját bevallása szerint már feldolgozta ezt, és azt is elárulta, hogy más betegséggel is meg kellett küzdenie. Szintén gyerekkorában hashártyagyulladása volt, amibe majdnem belehalt, és egy évig egy zárt kórteremben kellett tartózkodnia.

A bájos tévésztár egy másik interjúban mesélte el, hogy egy Madaras nevű négyezer fős kis településen nőtt fel, amely a Bácska északi részén található. Tizennégy éves korában kollégiumba került, amikor felvették egy bajai gimnáziumba.

Borbás Marcsi elárulta, hogy eredetileg fogorvos és logopédus szeretett volna lenni, ám mivel nem bírta volna elviselni a boncolással járó megpróbáltatásokat, ezért biológia-földrajz szakra jelentkezett a Pécsi Tanárképző Főiskolára.

Pályafutását egy cég belső újságjának főszerkesztésével kezdte, és akkoriban nem gondolta volna, hogy végül a tévében köt majd ki. De amikor a Magyar Televízió egy szerkesztő-riporteri tanfolyamot indított, szülei unszolására végül beadta jelentkezését.

Nagy meglepetés érte

Legnagyobb meglepetésére a több mint ezer jelentkező közül őt is kiválasztották, a kilencvenes évek közepén pedig a képernyőn találta magát mint bemondónő. Hamarosan rábízták a Telemázli vezetését, országos népszerűségre pedig a Játék határok nélkül háziasszonyaként tett szert.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ami pedig a magánéletét illeti: Marcsi nem titkolta el, hogy első házassága nem tartott túl sokáig.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Jelenlegi férje Albert József szegedi tanár, aki 2008-ban vezette az oltár elé.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük