Ritka közös fotó! Ez a gyönyörű hölgy hódította meg Bagi Iván szívét | femina.hu
2012. május 28. | Csanád, Emil
rss
Címoldal   /   Hazai sztár
kisebb normál nagyobb

Ritka közös fotó! Ez a gyönyörű hölgy hódította meg Bagi Iván szívét

Bagi Iván és kedvese, Gizella már évek óta boldog párkapcsolatban élnek, ám esküvő még nem volt.
Forrás: Femina.hu
2011.06.30.

Embere válogatja, hogy ki mikor érzi úgy, eljött az ideje, hogy párját az oltár vezesse. Akadnak olyanok, akik néhány hónap után belevágnak a házasságba, ám vannak olyanok is, akik évek óta tartó párkapcsolat esetén sem siettetik az esküvőt.

Bagi Iván egyértelműen az utóbbi csoportba tartozik, hiszen immáron több mint tíz éve él együtt Gizella nevű kedvesével, ennek ellenére a mai napig nem mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Már megkérte a kezét

Pedig a 34 éves humorista már megkérte gyönyörű barátnője kezét - ám azt nem mondhatnánk, hogy hamar rászánta volna magát a döntésre, hiszen nyolc együtt töltött év után került sor a lánykérésre.

Az azóta eltelt évek során több alkalommal is felröppentek olyan hírek, melyek szerint Bagi Iván végre oltár elé is vezeti Gizellát - ám az esküvő a határozott szándék és tervek ellenére még nem jött össze.

A Banánhéj egykori házigazdája 2008 decemberében nyilatkozta azt a Blikknek, hogy alig várja, hogy megkérje barátnője kezét, sőt, azt is mondta, hogy három éven belül biztosan apa lesz!

Örökbe is fogadnának

A meglehetősen sanyarú és hányattatott gyerekkort magáénak mondható sztár azt sem titkolta el akkor, hogy terveik között szerepel többek között az is, hogy örökbe fogadnak majd egy árva kisgyereket.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései
Napjaink legnépszerűbb magyar tévései
Közkedvelt magyar sztárok és párjaikA magyar tehetségkutatók felfedezettjei Magyar sztárok hosszú és rövid hajjalMagyar sztárpárok a vörös szőnyegenA legnépszerűbb magyar sorozatszínésznőkA Heti Hetes sztárjai feleségeikkelMagyar sztárok, akik plasztikáztattakSztárpárok a 2012-es Story-gálánÖrdög Nóri élete képekbenX-Faktor újratöltve: amit a 2011-es évadról tudni érdemes

Bagi Iván 2009 márciusában már arról beszélt, hogy a születésnapján, szeptember 6-án házasodnak össze kedvesével, júniusban pedig arra is fény derült, hogy Nacsa Olivérrel közös esküvőt terveznek.

Az esküvőt végül elhalasztották: 2010 februárjában árulta el a közkedvelt nevettető, hogy a rengeteg munka miatt nem tudta volna rendesen kivenni a részét a szervezésből, illetve Nacsáéknak nem tetszett a közös nász ötlete.

- Papír nélkül is boldogok vagyunk Gizivel, biztosak vagyunk az érzéseinkben, jövőre biztosan összeházasodunk - mondta Bagi Iván tavaly a Blikknek, de vajon idén tényleg az oltár elé állnak?

Még nincs hozzászólás
Tabáni István a szerelméről mesélt

Bár a Csillag születik nyertese nem igazán nyilatkozik magánéletéről, Tabáni István elárulta, több, mint egy éve van együtt kedvesével, Csillával, és a jövőt is együtt tervezik.

Dátum: 2011. április 12.
Készítette: Femina.hu

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

  • Top olvasott
  • Top kommentelt
hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Csanád, Emil

Még több képeslap »
hirdetés

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.