
A múlt hétvégén kiderült, kik azok az énekesjelöltek, akik a mentorok háza után élő adásban is bizonyíthatják tehetségüket az X-Faktorban.

A szoros küzdelem után a tavalyi versenyhez hasonlóan ismét négy kategóriába sorolták a tehetségeket.
Azonban a felállás változott az előző szériához képest: ezúttal Geszti Péter kapta a csapatokat, Malek Miklós a 25 év feletti versenyzőket, Nagy Feró a lányokat, míg Keresztes Ildikó idén is a 25 év alatti fiúkat veszi szárnyai alá.
A versenyzőket a mentorok mellett a stylistok is kezelésbe vették, a sztárjelöltek többsége látványos átalakuláson esett át. A legszembetűnőbb kétségtelenül a kétgyermekes anyuka, Bagosi Alexa átváltozása, akiből a válogatások során a dögös kisugárzást hiányolták a mentorok - nos, ami a külsőt illeti, előbújt belőle a szexi díva.
Tehetsége mellett kislányos bájával hódított a válogatók során a 16 éves Kováts Veronika, akiből egy csapásra dögös csajt varázsoltak.
A mackós testalkatú Tarány Tamás a válogatók óta sokat fogyott, így a sportosan elegáns ruhák is jobban állnak rajta.
Kíváncsi vagy, a többi versenyző hogyan változott át? Kattintsd végig óriás képgalériánkat, és látni fogod a különbséget!
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Janicsák Veca a 2011-es Glamour-gálán a legszebb haj tulajdonosának járó díjjal gazdagodott. A Feminának karrierje alakulásáról és magánéletéről is mesélt.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |