
Kismamaként nem csupán a saját, de gyermeked egészségéért is felelős vagy. Ha szeretnéd biztonságban tudni a picit, nem elég arra ügyelned, hogy kevesebb stressz érjen, de lehet, hogy néhány, számodra kedves dologról is le kell mondanod.

Az élelmiszerek között akad pár, amit jobb, ha kerülsz, ugyanis mindkettőtökre, de főként a picire nézve veszélyt jelenthetnek.
Lehet, hogy emiatt kénytelen leszel néhány finomságot a boltok polcain felejteni, azonban annak érdekében, hogy a pici egészségesen fejlődhessen, meg kell hoznod ezt az áldozatot. Tudd meg, milyen ételekről mondj le!
A liszteriózist okozó baktérium, a Listeria Monocytogenes széles körben előfordul a természetben és a gasztronómia területén sem ismeretlen. Elsősorban a pasztőrözetlen, penészes sajtokban és a márványsajtokban található meg, ráadásul a betegek egyharmada a terhes nők közül kerül ki. Bár a fertőzés nem tűnhet komolynak, súlyos szövődményekkel járhat. Vetéléshez, halvaszüléshez, illetve koraszüléshez vezethet, de az a veszély is fennáll, hogy a baba megfertőződik, és újszülöttként agyhártyagyulladást kap.
Ha szeretnéd kiküszöbölni a liszteriózist, mondj le a camembert jellegű és a márványsajtokról, a pasztőrözetlen tejtermékekről, és ügyelj arra, hogy csak jól átfőtt ételeket fogyassz.
Mivel a szalmonellabaktériumok ellenállóak, és a rövid főzés nem pusztítja el őket, minden esetleges beviteli forrást, különösen a tojást, alaposan át kell főznöd. A várandósság ideje alatt semmiképpen ne fogyassz nyers tojást, félig sült tükörtojást, valamint olyan ételeket se, melyek tartalmazhatnak nyers tojást. Mondj le a majonézről, és bánj óvatosan a habos süteményekkel is, illetve a fagylalttal. Azonban ez nem jelenti azt, hogy minden finomságtól kénytelen vagy búcsút venni, csak meg kell találnod az alternatívákat: fagylalt helyett például nyugodtan választhatsz egy vizes jégkrémet.

A toxoplazmózis, melyet a Toxoplasma gondii nevű élősködő terjeszt, agykárosodást vagy vakságot is okozhat a kisbabádnál. Különösen a terhesség utolsó harmada alatt vagytok veszélynek kitéve. Ez az élősködő állati ürülékben, főképp a szabadban tartott macskákéban található meg, de előfordul a talajban, valamint a nyers vagy sületlen húsokban is.
Ezért nagyon fontos, hogy csak jól átfőtt, alaposan megsütött húsokat fogyassz. Ügyelj arra is, hogy a húsokat a hűtőben a többi ételtől elszeparálva tárold, nehogy azok véletlenül érintkezzenek. Emellett gondosan moss meg minden zöldséget és gyümölcsöt, valamint moss kezet macskasimogatás után is!
A terhesség alatti alkoholfogyasztással kapcsolatban mértéktartónak és ésszerűnek kell lenned. Rengeteg adat szól arról, hogy a mértékletes ivás, vagyis napi egy-két pohár is fokozza a vetélés, a vajúdás során előforduló komplikációk és az alacsony születési súly kockázatát. Egyes szakemberek szerint a legbiztosabb az, ha a terhesség alatt teljesen lemondasz az alkoholról, míg mások az első harmadban tanácsolják ezt leginkább, amikor a baba főbb szervei vannak kialakulóban.

Ha mégis szeretnél néha-néha meginni egy pohárkával, ne felejtsd el, hogy az ital a véráramon keresztül a picihez is eljut. Az első három hónapban egyáltalán ne fogyassz alkoholos italt, de ezt követően is légy szigorú: néhány ritka alkalommal egy pohár bort megengedhetsz magadnak, ám ennél többet ne fogyassz. Emellett az is fontos, hogy lehetőleg étkezéshez idd az alkoholt, ugyanis az étel csökkenti a felszívódását.
A halak kiváló tápanyagforrások, azonban az a legjobb, ha teljesen kiiktatod a nyers halakat és a főtlen kagylóféléket az étrendedből. Kerüld továbbá a kardhalat, a cápahúst és a nyársorrú halat, tonhalfogyasztásodat pedig korlátozd heti egy alkalomra, egy szelet friss tonhalra vagy két közepes méretű konzervre.
Ugyanilyen mennyiségben lazacot is fogyaszthatsz, azonban az egyéb tengeri herkentyűket felejtsd el. Terhességed alatt ne egyél szusit, rákhúst és kagylót se. A legtöbb tengeri állatban ugyanis magas lehet a metilhigany szintje, ami károsíthatja a baba fejlődő idegrendszerét.

Az utóbbi években felmerült az az elmélet, hogy, ha a terhes nő földimogyorót fogyaszt, hajlamot alakíthat ki a kisbabánál a földimogyoró-allergiára.
Ezért, ha te magad bármilyen ételallergiában szenvedsz, vagy a családodban gyakori ez a betegség, akkor a terhesség és a szoptatás alatt semmiképpen ne fogyassz földimogyorót és dióféléket. Egyéb esetekben azonban nem feltétlenül kell kiiktatnod ezeket a finomságokat az étrendedből.
Cikkünk Dr. Anne Deans A terhesség ABC-je című könyvének segítségével készült.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |



