
Igyekezz nyugodtan várakozni a szülés megindulására, és minden Braxton-Hicks összehúzódást vagy jósló fájást használj ki a lazítás és a légzés gyakorlására. Amikor már megindul a folyamat, győződj meg arról, hogy valamennyi segítőd tisztában van a szüléssel kapcsolatos elképzeléseiddel.

Arra is készülj fel azonban, hogy valami változhat, hiszen a szülés valószínűleg nem pont a tervek szerint zajlik, ha pedig eredetileg úgy gondoltad, hogy otthon szülöd meg kisbabádat, de bármi probléma adódik, rákényszerülhetsz arra, hogy kórházban hozd világra gyermeked.
Emellett számíts arra is, hogy a szülés fájdalmas lesz. Lehet, hogy korábban úgy döntöttél, nem kérsz erős fájdalomcsillapítót vagy érzéstelenítőt, ezt az elképzelésedet csaknem bármelyik szakaszban megváltoztathatod, úgyhogy, ha meggondoltad magad, feltétlenül jelezd a szülést levezető orvosnak.
Az újszülött baba gyakran meglepetést okoz a szülőknek. Először is feltehetőleg furcsán néz ki. Formátlan a feje, ez azonban egy-két napon belül rendbe jön. Lehet kék, lila vagy halványsárga színű is, esetleg különböző anyagok vannak rajta, közöttük a viaszos magzatmáz, egy kis vér, visszamaradt lanugo vagy akár a magzatszurok darabjai.
Másrészt a magas hormonszint miatt talán duzzadtak a nemi szervei, tej csöpög a melléből. Végül különböző elszíneződések lehetnek a bőrén, foltok és száraz területek, melyek legtöbbje fokozatosan elhalványul. A babát a születése után hamarosan megmérik. Lehet, hogy hangosan sír, de ne aggódj, ha kissé rémültnek vagy éppen csöndesen kábultnak tűnik, hiszen szervezetét a születés megpróbáltatásai után bizonyos hormonok hulláma árasztja el. Amint azonban apró szervezetében helyreáll az egyensúly, átélheted a legtökéletesebb pillanatot, amit a legtöbb anya érez, amikor megpillantja gyermekét.











































A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok és ásványi anyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.
A zsírban oldódó K-vitamin nélkülözhetetlen a megfelelő véralvadáshoz, ezért a szülés idejéhez közeledve mindkettőtök számára létfontosságú.
Nemsokára világra jön a kisbaba. Amikor az anyuka a szülőszobába kerül, akkor döbben rá, eddig azt sem tudta, mi és hogyan fog valójában történni ebben a helyiségben. A femina.hu dúla szakértője elmondja, mire számíthatsz.
Bár nem jellemző a terhesség során fellépő K-vitamin-hiány, ha étrended nem elég gazdag ebben a vitaminban, lehetséges, hogy tabletta vagy étrend-kiegészítő formájában kell a szükséges mennyiségre kiegészítened. Kérd ki orvosod véleményét.
Ha az előző két hétben nem került rá sor, most válik esedékessé a soron következő ultrahangvizsgálat, melynek során megállapítják a baba általános egészségi állapotát és gyarapodásának ütemét, a baba fekvését, valamint a méhlepény fejlettségét. A vizsgálattal egyes, esetlegesen felmerülő problémák is kiszűrhetőek.
Most kerülhet sor az utolsó magzati szívhangvizsgálatra, mely alapján szintén megállapítható, hogy hogyan érzi magát a baba.
A vizsgálatról a terhesség harminchatodik heténél olvashatsz részletesen.
A könyv bemutatja a baba fejlődését a fogantatástól egészen a születésig, valamint eligazít, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy terhességed egészséges és problémamentes legyen. A könyv leírja a baba fejlődését, a terhesség lefolyását, a legfontosabb viziteket és vizsgálatokat, az alapvető ismereteket a terhesgondozásról és az egészséges étrendről. Ezenkívül születési napló, orvosi kifejezések magyarázata és hasznos ismereteket tartalmazó táblázat segíti a kismamát.
A Pocakosnapló több mint 100 darab 4D-s ultrahang-fotóval mutatja be a pocaklakó fejlődését. Egyedülálló napló-könyv, melyből megtudhatod, hogy hogyan növekszik, mit tud, mit érez a babád, és milyen vizsgálatok várnak rád. A 4D-s ultrahang-fotók kisfilmszerűen bemutatják a magzat mimikáját, mozgását és szokásait. A könyv, ahogy a címe is mutatja, napló is egyben, hiszen az igényes kiadványban megőrizheted az összes élményed, érzésed, fotód, valamint az ultrahang-leleteidet a babavárással kapcsolatban.| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |



