
A következő tíz hétben gyorsabb ütemben gyarapszik súlyod, mivel a baba ebben az időszakban építi fel testében a zsírrétegeket. Az ekkor fölszedett kilók az egész terhesség alatti gyarapodásnak nagyjából a felét teszik ki. Könnyen lehet, hogy ebben az időszakban többet kívánsz enni, ami a fokozott anyagcsere miatti napi 500 kalória többletszükségletnek tudható be.

Továbbra is jól kell táplálkoznod, de semmiképpen ne egy- vagy kétféle ételben dúskálj, és kerüld az egészségtelen, a zsíros és a kis tápértékű összetevőkből álló falatozásokat. Ne csodálkozz azon se, ha szokatlan dolgokat kívánsz meg: még a korom és a termőföld is szerepel azon furcsaságok között, melyek iránt terhesen vágyat éreznek a nők.
Ahogy növekszik a pocakod, a lehetséges kellemetlen tünetek köre is bővül. Az aranyér és visszér mellett tehát előfordulhat, hogy immár az átmeneti jellegű inkontinenciát is megtapasztalod. A növekvő baba ugyanis egyre jobban nyomja a húgyhólyagot, ami azt eredményezi, hogy gyakrabban kell vécére járnod, sőt, akár el is csöppenhet a vizeleted. Ha emiatt kínos helyzetekbe kerülnél, viselj egészségügyi betétet, de a medenceöv tornáztatása is segíthet a csöpögés megelőzésében. Semmi esetre se csökkentsd a folyadékbevitelt, erre ugyanis neked és a babának egyaránt szükségetek van.











































Mivel növekvő pocakod miatt egyre nehezebb lehet megtalálnod a számodra kényelmes testhelyzetet, előfordulhat, hogy éjszakánként nem jön álom a szemedre. A helyzetet a gyakori vizelési inger is súlyosbíthatja. Ezzel együtt azonban megkönnyítheti az elalvást, ha a hasadat kitámasztod egy-két párnával, esetleg valamilyen relaxációs technikát is bevethetsz, amivel a terhestornán megismerkedtél.
A hasad tájékán viszkető érzést tapasztalhatsz, amit kiütések megjelenése kísérhet. A tünet jól kordában tartható az orvos által ajánlott gyógykenőccsel vagy gyógyhatású készítménnyel. Az is segít, ha természetes anyagból készült, szellős ruhát viselsz, így ugyanis megelőzheted a panasz egyik kiváltó okát, az izzadást. A jelenség hátterében álló másik ok elmúlására azonban valószínűleg még 21 hetet kell várnod. Ugyanis a pocakod a pici miatt is viszkethet, hiszen ahogy a növekvő baba egyre nagyobb helyet követel magának, a bőröd folyamatosan tágul.
A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok és ásványi anyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.
A várandósság előrehaladtával az egyre növekvő súlytöbbleted nem könnyű cipelni, így maga a mozgás is jobban kimeríthet. Nem kizárt ugyanakkor, hogy, ha kóros fáradtságot tapasztalsz, annak oka a terhességi vérszegénység, ami a vashiányra vezethető vissza. A problémát megszüntetheted megfelelő mértékű vasbevitellel, amire a babának is szüksége van.
Ajánlott napi mennyiség: 80 milligramm.
Forrásai: citrusfélék, brokkoli, zöldpaprika, paradicsom, leveles zöldségek, karfiol, sárgarépa, dinnyefélék, bogyósgyümölcsök, papaya, mangó.
Nemsokára világra jön a kisbaba. Amikor az anyuka a szülőszobába kerül, akkor döbben rá, eddig azt sem tudta, mi és hogyan fog valójában történni ebben a helyiségben. A femina.hu dúla szakértője elmondja, mire számíthatsz.
Ha étrended nem elég gazdag vasban és C-vitaminban, lehetséges, hogy tabletta vagy étrend-kiegészítő formájában kell a szükséges mennyiségre kiegészítened. Kérd ki orvosod véleményét!
Ha az előző héten nem került rá sor, most válik esedékessé a soron következő ultrahangvizsgálat, melynek során megállapítják a baba általános egészségi állapotát és gyarapodásának ütemét, a baba fekvését, valamint a méhlepény fejlettségét.
A vizsgálattal egyes esetlegesen felmerülő problémák is kiszűrhetőek. Bővebben a terhesség nyolcadik heténél olvashatsz róla.
A könyv bemutatja a baba fejlődését a fogantatástól egészen a születésig, valamint eligazít, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy terhességed egészséges és problémamentes legyen. A könyv leírja a baba fejlődését, a terhesség lefolyását, a legfontosabb viziteket és vizsgálatokat, az alapvető ismereteket a terhesgondozásról és az egészséges étrendről. Ezenkívül születési napló, orvosi kifejezések magyarázata és hasznos ismereteket tartalmazó táblázat segíti a kismamát.
A Pocakosnapló több mint 100 darab 4D-s ultrahang-fotóval mutatja be a pocaklakó fejlődését. Egyedülálló napló-könyv, melyből megtudhatod, hogy hogyan növekszik, mit tud, mit érez a babád, és milyen vizsgálatok várnak rád. A 4D-s ultrahang-fotók kisfilmszerűen bemutatják a magzat mimikáját, mozgását és szokásait. A könyv, ahogy a címe is mutatja, napló is egyben, hiszen az igényes kiadványban megőrizheted az összes élményed, érzésed, fotód, valamint az ultrahang-leleteidet a babavárással kapcsolatban.| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |







