
A Braxton-Hicks összehúzódások egyre szabályosabb időközönként jelentkeznek. Úgy érezheted, mintha összeszorítanák a méh fölső részét, a méhfeneket: a fájások lefelé terjednek, majd ellazulnak a görcs hullámai. A Braxton-Hicks összehúzódások és a valódi szülési fájások között azonban te magad is határozottan érzékelheted a különbséget, hiszen az utóbbiak egyre erősödnek, és tovább tartanak, nem múlnak el.

Ez alapján első terhesség alkalmával is elkerülheted a téves riasztást, azonban, ha bármikor elfolyna a magzatvized, azonnal hívj orvost. Ha elmúltál 35 éves, mostantól folyamatos megfigyelés alá helyezhetnek. Elképzelhető, hogy gyermeked a vártnál valamivel hamarabb születik majd meg a méhlepény elégtelen működése miatt. Ez esetben nagy valószínűséggel vákuumos szülésre vagy császármetszésre lesz szükség.
A baba haja egyre vastagabb szálú, bár talán nem olyan színű, amilyen később lesz. Ezzel egy időben már csaknem teljesen lehullott róla a magzati szőr, és az annál vastagabb magzatmáz kezdi beborítani a testét.
A mellékveséje kétszer annyi szteroidot termel, mint a tied, és mérete megegyezik egy felnőtt mellékveséjével. A születést követően azonban összezsugorodik, hiszen feladata ebben a szakaszban az, hogy testedet minél több anyatej termelésére ösztönözze. Eközben a baba a rengeteg csontja fölépítéséhez a te szervezetedből von el kalciumot. A picinek ekkor több ízlelőbimbója van, mint élete során bármikor, és bizonyos nyilvánvaló jelek, mint a magzatvíznyelés, arra utalnak, hogy ismerkedik, és egyre jobban megbarátkozik a magzatvízben lévő ízekkel, különösen azokkal, melyeket a mama kedvel, és rendszeresen fogyaszt.
Ha gyermeked ezen a héten jönne világra, már nem éretlennek, hanem idő előtt születettnek neveznék. Ez a különbségtétel a magzat, elsősorban a tüdő érettségére utal, az idő előtt született babának ugyanis jól fejlett tüdeje van, és kevésbé valószínű, hogy intenzív ápolásra szorul.











































A terhesség a babavárás öröme mellett néhány kellemetlenséget is tartogathat számodra. Egyénenként eltérő, hogy ki milyen intenzíven éli meg a várandósság tüneteit, azonban ezen a héten is adódhat néhány nehezebb pillanatod.
A harmadik trimeszterben az egyik legtipikusabb panasz a szeméremcsonti fájdalom. A medencének ugyanis van egy ízülete, melyet ínszalagok tartanak meg, ám a terhesség során ezek a szalagok meglazulnak - ennek következtében pedig instabillá válik az ízület, hogy a medence könnyebben tágulhasson majd. A fájdalom emiatt jelentkezik, tehát természetes jelenség, ám annál kellemetlenebb lehet. Elmulasztani nem nagyon tudod, ám idővel javulhat a helyzet, ha betartasz néhány dolgot.
Ne gyalogolj egyszerre sokat, és lépcső helyett használd a liftet. Ülj magasított székre, így ugyanis lekerül a teher a medencéről, ülés közben pedig ne tedd keresztbe a lábad. Minél gyakrabban polcold azonban fel, hiszen ezzel is tehermentesítheted a medencét. Súlyosabb esetben nagy hasznát veheted egy haskötőnek - kérd ki erről az orvos tanácsát.
A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok és ásványi anyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.
A könyv bemutatja a baba fejlődését a fogantatástól egészen a születésig, valamint eligazít, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy terhességed egészséges és problémamentes legyen. A könyv leírja a baba fejlődését, a terhesség lefolyását, a legfontosabb viziteket és vizsgálatokat, az alapvető ismereteket a terhesgondozásról és az egészséges étrendről. Ezenkívül születési napló, orvosi kifejezések magyarázata és hasznos ismereteket tartalmazó táblázat segíti a kismamát.
A Pocakosnapló több mint 100 darab 4D-s ultrahang-fotóval mutatja be a pocaklakó fejlődését. Egyedülálló napló-könyv, melyből megtudhatod, hogy hogyan növekszik, mit tud, mit érez a babád, és milyen vizsgálatok várnak rád. A 4D-s ultrahang fotók kisfilmszerűen bemutatják a magzat mimikáját, mozgását és szokásait. A könyv, ahogy a címe is mutatja, napló is egyben, hiszen az igényes kiadványban megőrizheted az összes élményed, érzésed, fotód, valamint az ultrahang-leleteidet a babavárással kapcsolatban.| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |





