Mi történik a mamával?
A 33. hét elejére méhed mérete ötszázszorosára nő a terhesség előtti méretéhez képest. Az élettani vérszegénység alábbhagy, mert a vörösvérsejtek termelődése utoléri a plazmáét. Különösen élénk álmaid lehetnek, és belső szerveid torlódása miatt még gyakrabban kell vécére járnod, mint eddig. Ha már van gyereked, beszélgess el vele a kistestvér érkezéséről.

Magyarázd meg neki, hogy mindez miképpen érinti majd őt, de biztosítsd arról is, hogy ettől még éppen úgy fogod szeretni, mint korábban. Ha már elég nagy hozzá, vond be az előkészületekbe - így ő is fontosnak érezheti magát, ezáltal pedig csökken a testvérféltékenység kialakulásának kockázata.
Mi történik a babával?
Bár még a szűk méhben szorong, a baba az újszülöttre jellemző legtöbb képességgel rendelkezik már, kivéve természetesen a sírást és a táplálkozást. Az idő nagy részében alszik, és talán pont olyan élénken álmodik, mint te, szeme ugyanis a REM, vagyis a mély alvás fázisának tipikus jellegzetességeit mutatja. Ez a gyors szemmozgás pedig a felnőtteknél az alvásnak abban a szakaszában figyelhető meg, amikor az alvó ember álmodik. Amikor a pici ébren van, nyugodt, hallgatózik, érez, elmosódott formákat talán még lát is, de mindenekelőtt tanul, hiszen az agyában lévő billiónyi idegsejt szó szerint trilliónyi kapcsolatot épít ki egymással. A baba tevékeny is, bár ilyenkor már csak néhány erős rúgásra és döfésre korlátozódnak a mozdulatai. Ha babád ezen a héten jönne világra, tüdeje talán már működne, de még mindig inkubátorban kellene tartózkodnia ahhoz, hogy elég melegen legyen.
A baba mérete
A baba a fejtetőtől a farokcsontig nagyjából 30 centiméter, és megközelítőleg 2 kilogramm.
Terhességi tünetek és enyhítésük
A terhesség a babavárás öröme mellett néhány kellemetlenséget is tartogathat számodra. Egyénenként eltérő, hogy ki milyen intenzíven éli meg a várandósság tüneteit, azonban ezen a héten is adódhat néhány nehezebb pillanatod.
A baba fejlődése képekben

Tegyél le káros szokásaidról a baba védelmében

Testhőmérsékleted legalább 0,6 fokos emelkedése jelzi a peteérés idejét

A szedercsíra beágyazódik a méh nyálkahártyájába

Ezen a héten derülhet ki, ha teherbe estél

Ezen a héten már felismerhető a szikhólyag (Fotó: Pocakosnapló)

Már az ultrahang felvételen is megjelenik az embrió (Fotó: Pocakosnapló)

Alakul a baba teste, megjelennek a végtagbimbók (Fotó: Pocakosnapló)

Egyre kivehetőbbek a végtagkezdemények (Fotó: Pocakosnapló)

Az embrió babaszerű alakot kezd ölteni (Fotó: Pocakosnapló)

A kéz és a láb egyre elkülönültebb (Fotó: Pocakosnapló)

Az arc is egyre kialakultabb (Fotó: Pocakosnapló)

A gerincből ingerek indulnak meg az izmok felé (Fotó: Pocakosnapló)

A baba karjával már meg tudja érinteni a száját (Fotó: Pocakosnapló)

A pici arcán megjelenik a két pofi és az orrnyereg is (Fotó: Pocakosnapló)

A baba egyre mozgékonyabb, testét magzatszőr borítja (Fotó: Pocakosnapló)

A baba lassan már grimaszolni is tud (Fotó: Pocakosnapló)

A baba gyorsan fejlődik, súlya egyre gyarapodik (Fotó: Pocakosnapló)

Az embrió egyre jobban érzékeli a külvilágot (Fotó: Pocakosnapló)

A pici feje aránytalanul nagy a testéhez képest (Fotó: Pocakosnapló)

Ekkorra már kifejlődtek a külső nemi szervek is (Fotó: Pocakosnapló)

A pici nyelvén kialakulóban vannak az ízlelőbimbók (Fotó: Pocakosnapló)

Ebben az időszakban már érzékelheted a pici mozgását (Fotó: Pocakosnapló)

Bár a baba súlya gyarapszik, még mindig ráncos (Fotó: Pocakosnapló)

Egyre nagyobb esélye van a babának az életbenmaradásra (Fotó: Pocakonapló)

A baba egyre aprólékosabb mozdulatokra képes (Fotó: Pocakosnapló)

A baba ezen a héten kinyitja a szemét (Fotó: Pocakosnapló)

A végtagok fejlettebbek, szaporodik a zsírszövet is (Fotó: Pocakosnapló)

Egyre fejlettebb a bab agya (Fotó: Pocakosnapló)

A pici egyre több felismerhető gesztusra képes (Fotó: Pocakosnapló)

Jól elkülöníthető az alvás és az ébrenlét fázisa is (Fotó: Pocakosnapló)

A baba tüdeje már a méhen kívül is működőképes lenne (Fotó: Pocakosnapló)

A baba már a hangi világgal is kapcsolatba kerül (Fotó: Pocakosnapló)

Az újszülöttre jellemző legtöbb képességgel rendelkezik (Fotó: Pocakosnapló)

A baba testét egyre vastagabban borítja a magzatmáz (Fotó: Pocakosnapló)

A baba egyre szorosabban van a méhben (Fotó: Pocakosnapló)

A pici egyre kerekebb és dundibb (Fotó: Pocakosnapló)

Ezen a héten a baba már megszületésre kész (Fotó: Pocakosnapló)

Ha nem farfekvéses, a baba feje leszáll a medencédbe (Fotó: Pocakosnapló)

A baba súlya továbbra is gyarapszik (Fotó: Pocakosnapló)

A pici tökéletesen fejlett, bármelyik héten megszülethet (Fotó: Pocakosnapló)

A pici súlya még ekkor is gyarapszik a méhedben

Ezen a héten megindíthatják a szülést
Visszér
A harmadik trimeszterben különösen nagy a valószínűsége a visszér kialakulásának. A várandóssággal együtt járó többletsúly, illetve a vérarámban jelen lévő nagyobb mennyiségű folyadék intenzívebb munkára készteti a billentyűket, így aztán a vér nem minden esetben tud megfelelően áramlani. A visszér pedig akkor jelenik meg, ha a test valamely területéről akadályba ütközik a vér visszafolyása a szív irányába.
Enyhítheted a kellemetlen tünetet, ha felpolcolod a lábadat, de segít az is, ha nem ácsorogsz hosszasan egy helyben, és időnként erőteljesen gyalogolsz, netán úszol vagy szobabiciklizel. Ha nem javul a helyzet, lehet, hogy gyógyharisnyát kell hordanod - ezt a legtöbb patikában könnyen be tudod szerezni.
Milyen tápanyagra van szükséged?
A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok és ásványi anyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.
K-vitamin
A zsírban oldódó K-vitamin nélkülözhetetlen a megfelelő véralvadáshoz, ezért mindkettőtök számára létfontosságú a szüléshez közeledve.
Ajánlott napi mennyiség: 65 milligramm.
Forrásai: káposzta, saláta, sárgarépa, tej, vaj.
Bár nem jellemző a terhesség során fellépő K-vitamin-hiány, ha étrended nem elég gazdag ebben a vitaminban, lehetséges, hogy tabletta vagy étrend-kiegészítő formájában kell a szükséges mennyiségre kiegészíteni. Kérd ki orvosod véleményét.
Omega-3 zsírsav
Az esszenciális zsírsavak jelenlétére feltétlenül szükség van a K-vitamin felszívódásához. Mindemellett megakadályozzák a bőr kiszáradását is.
Ajánlott napi mennyiség: 10-20 gramm, azaz egy-két evőkanál hidegen sajtolt növényi olaj.
Forrásai: a hidegen sajtolt növényi olajok és a halhús mellett kisebb mennyiségben tartalmazza az avokádó, a diófélék, a húsok, a vaj és a sajt.
Esedékes vizsgálat
A babának ekkorra már el kellett foglalnia a születési helyzetét, de az orvos vagy a szülésznő pontosan megállapíthatja, milyen testhelyzetben áll.
Ha látszólag nincs minden rendben, többek között beutalhatnak MRI-vizsgálatra is, a mágnesesrezonancia-leképezéssel készült felvétel ugyanis tisztább képet ad, mint a röntgen, és nem használnak hozzá sugárzó anyagot.
Cikkünk a
Terhesség hétről hétre című könyv alapján készült, a képek forrása a Babáskönyvek Kiadó gondozásában megjelent
Pocakosnapló - 4D-s ultrahang fotókkal.

A könyv bemutatja a
baba fejlődését a fogantatástól egészen a születésig, valamint eligazít, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy
terhességed egészséges és problémamentes legyen. A könyv leírja a
baba fejlődését, a
terhesség lefolyását, a legfontosabb viziteket és vizsgálatokat, az alapvető ismereteket a terhesgondozásról és az egészséges étrendről. Ezenkívül születési napló, orvosi kifejezések magyarázata és hasznos ismereteket tartalmazó táblázat segíti a kismamát.
Kiadja az
Alexandra Kiadó.
Ára 1999 forint.
A könyvet
itt rendelheted meg. »

A Pocakosnapló több mint 100 darab 4D-s ultrahang-fotóval mutatja be a pocaklakó fejlődését. Egyedülálló napló-könyv, melyből megtudhatod, hogy hogyan növekszik, mit tud, mit érez a babád, és milyen vizsgálatok várnak rád. A 4D-s ultrahang-fotók kisfilmszerűen bemutatják a magzat mimikáját, mozgását és szokásait. A könyv, ahogy a címe is mutatja, napló is egyben, hiszen az igényes kiadványban megőrizheted az összes élményed, érzésed, fotód, valamint az ultrahang-leleteidet a
babavárással kapcsolatban.
Kiadja a
Babáskönyvek Kiadó.
Ára 2990 forint.
A könyvet
itt rendelheted meg. »