Mennyi pénz jár a gyerek után 2016-ban? A legfontosabb támogatások idén

Szülőkként érdemes tájékozódnotok, mit kaphattok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Aki gyermeket nevel, annak minden forint jól jön, akkor pedig kiváltképp igaz ez, ha több gyermek is van a családban, vagy a szülő egyedülálló. Éppen ezért érdemes tájékozódni, milyen támogatásokat lehet igénybe venni, melyek anyagi segítséget nyújtanak a gyermeknevelés kiadásainak fedezésében.

A gyermekek után járó, illetve igénybe vehető támogatásokról korábbi cikkünkben is olvashattál, mostani írásunkban pedig ismét kiemelünk hármat. Lentebb átfogóan ismertetjük az igényelhető támogatásokat.

Ezekről a támogatásokról jó tudni

Csok

A családi otthonteremtési kedvezmény a volt szocpol utódja, melyet 2016-tól már használt, nemcsak új lakásra, illetve családi házra vagy ház bővítésére lehet fordítani, felújításra azonban nem. A csok 2016 január 1-től lépett életbe. Összege két gyermek esetén 2 millió 600 ezer forint, három gyermek esetén 10 millió forint vissza nem térítendő lakástámogatás.

Tíz éven belül harmadik gyereket vállalni szándékozók is élhetnek a háromgyermekeseknek járó összeggel. A csok mellé további kedvezményes kamatozású állami támogatású, maximum 10 milliós hitel is felvehető 3%-os kamattal, 25 évre. További részletekről, feltételekről olvass a kormány weboldalán! Kattints ide »

Ilyen volt ovisnak lenni a '80-as években: te is emlékszel gyerekkorodból?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Iskolakezdési támogatás

Ha gyermeked iskoláskorú, segíthet nektek a tanévkezdési költségek fedezésében az iskolakezdési támogatás. A támogatás utalványokban kerül kiadásra, összege pedig a minimálbér 30%-a. A tanév első napjától december 31-ig használható fel országszerte 14 ezer üzletben. A cafeteriarendszerben igényelhető iskolakezdési támogatásra az igényt a munkaadónál kell bejelenteni, amikor meg kell jelölni, hogy a cafeteriát mire szeretné a munkavállaló fordítani.

Fiatalok életkezdési támogatása

Gyermeked már születésekor megilleti egy bizonyos összegű támogatás, melyet ugyan csak a jövőben tesznek számára elérhetővé, érdemes tudni róla, hogy van, és megismerni részletesebben is. Minden 2005. december 31. után születő gyermek részére a Magyar Állam egyszeri, 42 500 forintos életkezdési támogatást biztosít, melyet a gyermek 18. évének betöltése után az addig gyarapodott kamattal kap kézhez. Ez az úgynevezett babakötvény. A pénz egy, a születés hónapját követő 10 hónapon belül automatikusan a gyerek nevén létrejövő letéti számlán kerül elhelyezésre a Magyar Államkincstárnál.

Gyermekek után járó támogatások 2016-ban

A gyermekek után járó támogatások bizonyos feltételekhez vannak kötve, melyek teljesülése szükséges azok igénybevételéhez. A két legnagyobb kategória eszerint a biztosítási jogviszonyban - például munkaviszonyban - lévő és a biztosítási jogviszonyban nem lévő szülőké.

Mindenkinek

A gyermekek után mindenkinek járó ellátások, tehát biztosítási jogviszonnyal vagy anélkül is, a következők: családi pótlék - ellátás, iskoláztatási támogatás -, mely 12 000 forinttól 25 900 forintig terjed a gyermekek száma, a gyermeket nevelők családi állapota, a gyermek, illetve a gyermeket nevelők egészségi állapota alapján.

Jár gyermekgondozást segítő ellátás - volt gyes -, melynek összege 2016-ban gyermekenként 28 500 forint, gyermeknevelési támogatás - gyet -, melynek összege gyermekek számától függetlenül 2016-ban 28 500 forint, és anyasági támogatás, mely 2016-ban 64 125 forint, ikrek esetén pedig 85 550 forint. Jár még ezen kívül rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, gyermektartási díj megelőlegezése, étkezési térítési díjkedvezmény és ingyenes tankönyvellátás is.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Biztosítási jogviszonyban

Csak biztosítási jogviszonyban jár a táppénz, a gyermekápolási táppénz, a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, illetve nem anyagi természetű járandóság a gyermekek után járó pótszabadság, valamint az apát megillető munkaidő-kedvezmény.

További részletekért, feltételekért olvasd el a kormány tájékoztató anyagát! Kattints ide »

Ezt is szeretjük