
A tehéntejre szüksége van a fejlődő szervezetnek, ám egyéves kor alatt - főleg nagyobb mennyiségben és rendszeresen - nem célszerű adni, mondják a szakemberek.
Idő előtt megkezdett fogyasztása ugyanis nemcsak különféle intoleranciákat és allergiákat okozhat, hanem súlyosabb betegségek kialakulásához is vezethet.
Magyar Gyermekorvosok Társasága tavalyi kutatása során megállapította, hogy az édesanyák gyakorta súlyos hibákat követnek el gyermekeik táplálása során, és bár ötből négyen úgy gondolják, hogy egészségesen etetik gyermeküket, "a pozitív önértékelés hiányos tudással párosul".
Sokan közülük nem főznek külön a kicsinek, holott annak szervezete még nincs felkészülve a felnőttételekre, az apróságok kétharmada szinte naponta kap édességet, az egy-három éves korosztály pedig az ajánlott sómennyiség négyszeresét fogyasztja, leginkább virsli, felvágott, esetenként chips formájában.
Mindemellett a gyermekek 62%-a minden nap, vagy akár naponta többször is kap tehéntejet, holott azzal a szakértők szerint "óvatosan kell bánni, mert fél liter tehéntej már fedezi az egész napi ajánlott fehérjeigényt".
Kisebb arányban ugyan, de már a babák is isznak tehéntejet - aminek súlyos következményei lehetnek.
Még mindig akadnak olyan édesanyák, akik azt gondolják, hogy az anyatej úgymond kiváltható a tehéntejjel, illetve az abból készült tejtermékekkel - annak ellenére, hogy az egyes intoleranciák és allergiák kialakulása, illetve a korai és rendszeres tehéntejfogyasztás közötti összefüggés mára nyilvánvalóvá vált.
Mostanra az is kiderült, hogy az idő megkezdett tehéntejes táplálás más vonatkozásban is negatívan befolyásolja a gyerek egészségét - a hasmenés, asztmatikus légúti tünetek, ekcéma, fehérjeallergia mellett felnőttkorban közvetetten szív- és érrendszeri problémákhoz is vezethet.
A szakemberek egyöntetűen azt ajánlják az édesanyáknak, hogy ha csak lehet, szoptassanak, és lehetőség szerint tartózkodjanak a kicsi tehéntejjel való táplálásától. A tehéntej ugyanis szinte minden tekintetben eltér az anyatejtől: lényegesen több benne a cukor és a - fajidegen - fehérje, amelyekből nem lenne szabad sokat kapnia a babának. Jóval magasabb a sótartalma is, holott csecsemőknél a vesék sókiválasztó képessége csökkent, így a nagymértékű sóbevitel ugyancsak veszély jelenthet szervezetük számára.
Néhányan úgy gondolják, hogy a kecsketejjel könnyebben megbirkózik a kicsi szervezete, mint a tehéntejjel. Valójában előbbit sem javasolják a szakemberek, mivel tartós, pláne kizárólagos fogyasztás esetén vashiányos vérszegénységet okozhat.
A szakemberek a tápszerek mellett jellemzően az úgynevezett babatejporokat ajánlják. Ezek a tápszerhez hasonló, de valójában tápszernek nem minősülő termékek ellenőrzött tehenészetekből származó, kiváló minőségű tehéntejből készülnek, a gyártás során pedig olyan, a baba egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel gazdagítják őket, amelyek a sima tehéntejben csak jóval alacsonyabb koncentrációban lelhetők fel.
A tehéntejre egyéves kortól, fokozatosan érdemes átállítani a kicsit - ám a termékek között jelentős minőségbeli eltérés lehet. Ha biztosra akarsz menni, ide kattintva megtudhatod, hogy milyen szempontokat érdemes szem előtt tartanod, amikor tejet vásárolsz gyermekednek.
| Nyerj 30 ezer forint értékű Cuisinart vízforralót! |
| Nyerj Nivea testápoló csomagot a csodásan selymes bőrért! |
| Nyerd meg a Légy igazi nő! című könyvet Kim Cattralltól! |


| Így kerüldd el, hogy a vasalás nyűg legyen! |
| Egy érzéki illat, mely egész nap elkísér |
| Így őrizd meg a szépséged a hidegben is! |
| Két héttel korábban született! Egészséges kislánynak adott életet Dobó Kata |


