Melyik napon született gyermeked?

Ez az angyal vigyáz rá

Az ezotéria szerint az óvó szülői szereteten túl a gyerekek lépéseit jóságos szellemlények is vigyázzák.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A rossz dolgokat sajnos nem lehet elkerülni, az ezotéria szerint azonban sokat segíthet, ha az ember - a természetfeletti erőkben bízva - az angyalok védelmező erejére hagyatkozik. Nincs ez másként a gyerekek esetében sem, akiket a felnőttekhez hasonlóan minden helyzetben óvnak ezek a kedves fénylények.

Közülük is a magasabb rendű arkangyalok bírnak a legnagyobb hatalommal. Öröknaptárunk segítségével számold ki, melyik napon született csemetéd, és azonnal megtudhatod, melyik arkangyal vigyáz rá.

Ha hétfőn született

Az ihlet és az öröm arkangyala, Jofiel védelmezi gyermekedet, ha hétfőn született, így a kicsi mindig optimista és vidám lesz. Jofiel az öröm mellett a bölcsességet is becsempészi csemetéd életébe, így nem meglepő, ha a gyerek tudásával, frappáns megjegyzéseivel, széles érdeklődési körével már egészen kiskorában kiemelkedik hasonló korú társai közül. Arkangyala sugallatainak köszönhetően lurkódnak eseménydús, mozgalmas élete lesz.

Ha kedden született

A keddi gyerekeket a leghíresebb arkangyal, Michael védelmezi, így az ő életüket a bátorság, az erő, valamint az igazság keresése fogja meghatározni. Ha csemetéd ezen a napon született, védelmező szellemiségéből fakadóan vigyázza majd a körülötte lévők lépéseit, akár kockázatot is vállalva. Ám nincs okod aggodalomra, hiszen Michael arkangyal arról is gondoskodik, hogy ne érhesse baj.

Ha szerdán született

Zadkiel, a megbocsátás, a kegyelem, a tolerancia és a negatív energiák átalakulásának arkangyala vigyáz a kicsire abban az esetben, ha az szerdán született. Mindezek tükrében gyermeked rendkívül jólelkű lesz. Életét a pozitív gondolatok irányítják, így az esetlegesen őt érő sérelmeken sem fog túl sokáig búslakodni. A fentieken túl Zadkiel magas fokú toleranciával ruházza fel, így csemetéd bármely közösségbe könnyedén beilleszkedik majd, ami szakmai előmenetelére is jó hatással lesz.

Minden idők legszebb mesefilmjei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha csütörtökön született

Az egészség, a gyógyítás és a nevetés arkangyala, Rafael vigyázza gyermekedet akkor, ha csütörtökön jött a világra. Ennek megfelelően a kicsi ösztönösen vonzódik majd mindahhoz, ami a testi-lelki-szellemi egészséget biztosítja számára, mindeközben pedig környezetének is igyekszik hasznára lenni. Könnyen lehet, hogy Rafaelnek köszönhetően a fenti hatásokkal harmonizáló hivatást fog választani, aminek középpontjában a gyógyítás, illetve a másokról való gondoskodás áll.

Ha pénteken született

Meghitt és nyugodt élete lesz kicsidnek, ha ezen a napon született, hiszen a pénteki lurkók lépéseit a béke és a nyugalom arkangyala, Uriel vigyázza. Így aztán csemetéd már első éveiben is derűsebb, egyszersmind higgadtabb számos kortársánál, és felnőttként is a kiegyensúlyozottság és a harmónia határozza majd meg napjait - ami pedig az élet valamennyi területén megkönnyíti számára az előrelépést. Nem lesz tehát túl sok okod aggodalomra, hiszen Uriel arkangyal amellett, hogy óvja gyermeked lépéseit, boldogságáról is gondoskodni fog.

Ha szombaton született

Az ezen a napon született porontyokat Gábriel arkangyal védelmezi, akinek a kommunikáció és a kreativitás tartozik a fennhatósága alá.

Ennek megfelelően szombati gyermeked könnyen alakít majd ki kapcsolatokat, és azok fenntartására is szívesen fordít majd időt és energiát, így aztán minden közösségben hamar népszerűvé válik. Egyedi ötleteinek köszönhetően pedig hivatásában is jól boldogul. Miközben az újdonságokra való nyitottsága révén sok új impulzusban is része lesz, melyek ösztönzően hatnak majd a benne lévő teremtőerőre.

Ha vasárnap született

A hét utolsó napján született lurkókat Samuel, a gondoskodás, a figyelmesség és a feltétel nélküli szeretet arkangyala védelmezi - így vasárnapi porontyod számára a bensőséges kapcsolatok kiépítése és fenntartása lesz a legfontosabb. Boldogsággal tölti el, hogy gondoskodhat másokról, miközben sok erőt is merít a tőlük kapott pozitív visszajelzésekből. A fentiek fényében kiváló társ, illetve szülő válik majd belőle, és, mivel mindenki azonnal megkedveli, hivatásában is könnyen jut előre.

Ezt is szeretjük