A gyerekből veszed ki a kullancsot? A 3 legfontosabb dolog, amire figyelj

A felnőttekre és a gyerekekre is veszélyt jelent a Lyme-kór.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavasszal egyre többet tartózkodik kint a család a természetben, ám sajnos a jó levegő, a mozgás és a közösen eltöltött szabadidő szépsége jelentette pozitívumok mellett a dolognak vannak negatívumai is, így például a kullancsveszély, amely a tavaszi hónapoktól kezdődően kicsiket és nagyokat egyaránt fenyeget.

Akár erdei sétát tesztek, akár a kertben vagytok, sajnos bármikor előfordulhat, hogy kullancsot szedtek össze. Éppen ezért, hogy ezt elkerülhessétek, fontos, hogy elővigyázatosak legyetek. Egy erdei sétára vagy túrára mindig úgy menjetek el, hogy megfelelő öltözetben vagytok. Adj a gyerekre is zárt cipőt, zoknit, hosszúnadrágot, a kullancs ugyanis - a tévhittel ellentétben - nem a fáról esik az emberre, hanem a talaj növényzetéről mászik fel a lábszáron.

Ha hazatértek, vagy bementek a kertből a lakásba, nézd át tetőtől talpig a gyerkőcöt, illetve a felnőttek is egymást, nem ment-e kullancs mégis a ruházat alá.

Ha mégis kullancs kerül a bőrbe

Sajnos előfordulhat, hogy minden igyekezetetek ellenére valamelyikőtökben vagy a gyerkőcön kullancsot találtok. Fontos, hogy ilyenkor ne ijedjetek meg! Pánikolás helyett gondolkodjatok, és cselekedjetek higgadt fejjel.

Dr. Puskás Zoltán bőrgyógyász szerint a legfontosabb ilyenkor, hogy ne rohangáljatok orvos után, ugyanis azzal értékes időt veszíthettek. A kullancskivétel nem igényel orvosi kezeket, otthon egyszerűen megszabadulhattok tőle. A legjobb, hogy ha azonnal kiveszitek, amikor meglátjátok. A kullancs ugyanis, miután bepréseli fejét és csápjait a bőrbe, és mielőtt elkezdené a vérszívást, ürít, amit nem szabad megvárni, mivel ezáltal bekerülhet a szervezetbe a Lyme-kórt okozó baktérium.

A kullancscsípés egyébként nemcsak Lyme-kórt, de vírus okozta agyvelőgyulladást is okozhat, ez utóbbi ellen azonban létezik védőoltás.

15 természetes megoldás gyerekbetegségekre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Így vegyétek ki

A bőrgyógyász főorvos szerint a kullancsot a néphiedelemmel ellentétben semmilyen körülmények közt nem szabad olajjal, zsírral megpróbálni kivenni, ugyanis ezzel öklendezést válthat ki belőle az ember, minek következtében a Lyme-baktériumok ugyanúgy bekerülnek a szervezetbe. Nem szabad a kullancsot csavarni sem, ugyanis a kullancs testfelépítése szimmetrikus, így akár jobbra, akár balra tekeri az ember, mindenképp el fog szakadni a teste a fejétől - mondja dr. Puskás Zoltán.

A helyes mód a kivételre az, ha egy szemöldökcsipesz vagy akár a köröm segítségével az ember egyszerűen megfogja a kullancsot, és egy lassú, egyenletes mozdulattal kihúzza a bőrből - tanácsolja a bőrgyógyász. Sokan félnek attól, hogy kivételkor leszakad és a bőr alatt marad a kullancs feje. A beszakadt kullancsfej viszont nem okoz problémát, mivel a kullancs feje, akárcsak egy tüske, ki fog lökődni a bőrből. A fej önmagában már nem okozhat betegséget a kivétel után - mondja dr. Puskás Zoltán.

Káros ételek

Sajnos a konyhában sincs biztonságban a gyerek, nemcsak a természet rejt veszélyeket. Pláne, ha ezeket az ételeket teszed a gyerek tányérjára.

7 hétköznapi étel, amivel rosszat teszel a gyereknek - Ártanak az egészségének

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kivétel után

Miután a kullancs eltávolítása optimális esetben minél előbb megtörtént, figyeljétek az érintett bőrfelületet! Ha a szúrás pontja körül a kivételt követően két-három héttel piros, gyűrű alakú folt jelenik meg, az sajnos azt jelzi, hogy a kullancs Lyme-fertőzött volt, és a szervezetbe került a baktérium - magyarázza a szakértő. Amennyiben nincs ott a gyűrű alakú folt, kicsi a valószínűsége annak, hogy hogy a kullancs fertőzött volt.

Amennyiben a folt nem jelenik meg, de mégis fertőzésre gyanakodtok (fáradékonyság, fejfájás, izom-izületi fájdalom) , a csípés után hat-nyolc héttel kérhettek egy vérvizsgálatot, arról megbizonyosandó, hogy nem történt fertőzés, és a gyerek, vagy felnőtt nem hordozza szervezetében a Lyme-baktériumot - mondja a bőrgyógyász.

 

Ha fertőzött volt

A Lyme-kór gyógyítható betegség, ezért nem kell tőle megrémülni, de fontos, hogy aki megfertőződött, legyen bár gyerek vagy felnőtt, megkapja a megfelelő gyógyszeres kezelést. Máskülönben a kezelés nélkül hagyott Lyme-kór később ízületi és ideggyógyászati panaszokat okozhat a szervezetben, ám akkor már nem maga a Lyme-baktérium tehető ezért felelőssé, hanem a vele szemben fellépő immunrendszer áll a háttérben - mondja dr. Puskás Zoltán.

Ezt is szeretjük