
Életünk minden aspektusát meghatározzák a számok. Éppen ezért, ha valaki hadilábon áll a mennyiségek világával, nemcsak az iskolában boldogul nehezen, de később is könnyebben kerül zavarba ejtő helyzetbe. Nem mindegy tehát, hogy gyermeked milyen viszonyt ápol a számokkal: a nagy barátságról pedig már egészen korai jelek árulkodnak.

Nem feltétlenül utal arra a gyerek minden figyelemreméltó megnyilvánulása, hogy felnőttként Einstein nyomdokaiba lép, de az is megnyugtató lehet, ha csemetéd jó számérzékről tanúskodik. A megfelelő alap pedig akár tehetséggé is fejlődhet később, így akár agyas kis matematikus is válhat a fogékony gyerkőcből. Tudd meg, milyen eséllyel indul a számok világába porontyod!
Hogy vajon a genetikai kódnak vagy valamiféle sürgető igénynek engedelmeskedve tanulunk-e meg számolni, nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy egyfajta kezdetleges számtantudással már a három hónapos babák is rendelkeznek. Ennek a tudásnak a gyökere a korai csecsemőkorban, a vizuális és auditoros ingerek szüntelen keresésében rejlik.
Attól a perctől kezdve, hogy megszületik, minden baba figyelmét lebilincselik a környezet hangjai és színei. Reményre adhat okot, ha porontyod ebben az időszakban nagy érdeklődéssel szemléli a gazdag mintázatú, kontrasztos tárgyakat, és már igen hamar meg tudja különböztetni a sok részlettel bíró felszínt a kevésbé mintázottól.
Aki három hónapos korára nem az egyet, a kettőt és a hármat, mint mennyiséget ismeri, de az ezeket jelölő számokat is képes megkülönböztetni, valószínűleg később sem lesz rosszban a matematikával. A legtöbb gyerek ilyen fiatal életkorban a három-négy tagú és a hat-hét tagú csoportokat még egyformának látja, ha azonban porontyod annak jelét adja, hogy észleli a három és a négy mackó közötti különbséget, korához képest szokatlanul jó érzéke van a számokhoz.
Csodálatos módon a számlálás képessége nem csupán vizuális, hanem hangi ingerekkel kapcsolatban is megnyilvánul: ha egy csecsemőnek dobszót játszanak hármas tagolásban, a baba pillanatok alatt észleli a különbséget, még akkor is, ha a kettes sorozatok az időtartamukat tekintve megegyeznek a hármasokkal.
Jó számérzékről tanúskodik a gyerkőc, ha öt hónapos korától képes keresztmodálisan is alkalmazni a számtantudását: ha két vagy három sorozatból álló dobszót hall, mellyel párhuzamosan két-háromtagú figurákat vetítenek elé, tekintetével mindig a számban passzoló figura mellett időz, ami azt mutatja, hogy képes a hallottakhoz matematikailag illeszteni a látottakat.
Úgy tűnik, egészen 24 hónapos koráig a legtöbb gyerek számolási képességének felső határa a három, a tehetségesebbek azonban ezen belül már korábban képesek bizonyos egyszerűbb műveletek elvégzésére. Ha tehát csemetéd a második szülinapja előtt ki tudja számolni, hogy egy meg egy, az kettő, vagy, ha háromból elveszel egyet, szintén kettő marad, és ezt nemcsak frázisként tanulta be, hamar eljöhet az az idő, amikor ő korrepetál majd téged matematikából.

Az első szavakkal együtt minden baba számára bővül a számok birodalma is. A legtöbben ekkor az egy, kettő, három és sok fázisáig jutnak, a négy tehát, bár csak egyetlen aprócska lépésre van a háromtól, ígéretes jel lehet. Természetesen előfordulhat, hogy egy átlagosan fejlődő gyerkőc is kiemelkedővé válik az évek során, vagy a korai számszeretet nem fejlődik matematikai tehetséggé. Mindenesetre, ha kicsivel gyorsabban teszi meg porontyod az utat a számtantudás fejlődési lépcsőfokain, valószínűleg később sem áll majd tőle távol a számok világa.
Természetesen még a legeszesebb gyerektől sem várhatod el, hogy amint ismerkedni kezd a számok világával, rögtön helyesen is tegye őket sorrendbe. Lehet, hogy porontyod eleinte úgy számol, hogy egy, három, négy, hét, de emögött állhat kifejezetten logikus következtetés is. Ezek tehát nem feltétlenül buta hibák, hiszen, ha nem pontosan szajkózva sorolja a számneveket, az éppen annak a bizonyítéka lehet, hogy ésszel használja őket, bár nem biztos, hogy a mennyiségekhez ő ugyanazokat a neveket rendelte, mint a legtöbb ember.

A tehetséges gyerekek hamar megértik, hogy minden számnévnek egy tárgyat kell jelölnie egy sorozatban, és kétszer ugyanaz a számnév nem használható két különböző tárgyra.
Azt is megértik, hogy mindig ugyanabban a sorrendben kell következniük, de elképzelhető, hogy számukra a három a második helyet érdemli. Ebben az esetben ez a szám sosem kerül az egyes elé, hanem a kettes helyén áll mindig, hiszen arra vonatkozó logikai szabály nincs, hogy ezt a mennyiséget csak az általunk meghatározott szó jelölheti.
Később természetesen a számok nevét is megtanulja, ha azonban logikus hibákat ejt, akkor már jó nyomon halad afelé, hogy közelebbről ismerje meg a mennyiségeket, mint aki egy szuszra elsorolja a számokat egytől kilencig, akkor is, ha csak négy kisautót tettél elé.
Cikkünk az Amit a baba kérdezne - ha beszélni tudna című könyv segítségével készült.
| Nyerj X-Epil szőrtelenítőkből álló ajándékcsomagot! |
| Nyerj BaByliss Easy Waves hajsütőt a tökéletes frizuráért! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |

| Egészséges és finom ropogtatnivalóra vágysz? Íme! |
| Öntisztító sütő? Nincs szükség vegyszerekre és súrolásra sem |
| Legyél egészséges egy életen át! |
| Esküvőre készülsz? Legyél tökéletes a nagy napon! |



