
Ahogy a fejlett világ legtöbb országában, hazánkban is egyre nagyobb probléma a korai elhízás, ami a későbbiek során számos súlyos betegség kialakulásához vezethet. A megoldást az úton-útfélen hangoztatott egészséges életmód jelenthetné, ám sokak számára már maga a kifejezés sem éppen bizalomgerjesztő, mivel - leginkább a környezetükben látott-hallott szélsőséges példák hatására - a kellemes dolgokról való lemondással kapcsolódik össze a fejükben. Ilyesmit pedig nyilván egyetlen szülő sem várhat el a gyerekétől.

Holott, mint mindent, ezt is lehet jól csinálni, sőt, mint azt a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány immár többedszerre bebizonyította, az egészséges életmód egyfajta örömforrás is lehet a kicsik számára.
Alig hihető, hogy a program megálmodója, Bácskai Márta annak idején duci kislány volt. Aztán a szülők munkája révén a család Franciaországba költözött - itt találtak rá egy remek szakemberre, akinek segítségével Mártinak végre sikerült lefogynia.
Ahogy megtapasztalta a túlsúly nélküli élet szabadságát, lassacskán megérlelődött benne a gondolat, hogy tennie kell valamit a felnövő nemzedék egészségéért. Hazatérve létrehozta a Gondolkodj Egészségesen! Alapítványt, és kidolgozta annak programját is, mely a szó szoros értelmében vett egészség mellett az apróságok lelki-szellemi jólétéről is gondoskodik.
2006 óta 1600 óvoda csatlakozott az Gondolkodj Egészségesen! programhoz. Az ezen intézetekben dolgozó pedagógusok rendszeresen részt vesznek az alapítvány által szervezett szakmai napokon, ahol rendhagyó módon a drámapedagógia is szerepet kap.
Idővel a szárnyaik alá vették a Millenáris Park ZöldTúra Zokni programját is. Ennek keretében sportjellegű népi és drámajátékokkal, tánccal és kézműves foglalkozásokkal várják az óvodás csoportokat - csupa olyasféle tevékenység, ami a szellemi-lelki egyensúly jegyében segíti a kicsiket gondolataik és érzelmeik kifejezésében.
És, mivel a fizikai jólét sem smafu, minden hónap utolsó vasárnapján megrendezik az Élménykonyhát. Itt a résztvevők valódi táplálékokkal ismerkedhetnek meg, melyeket íz- és színviláguknak köszönhetően a csemeték pillanatok alatt eltüntetnek a bendőjükben - ellentétben az olyan klasszikusan egészségesnek számító, ám a gyerek által kevéssé preferált ételekkel, mint a spenótfőzelék.
Az alapítvány az általa szervezett Gondolkodj Egészségesen! Napon az idén ötödik alkalommal osztott ki az óvodások között 55 ezer darab EgészségZsákot - ez lényegében a standard mikuláscsomag alternatívája, egészséges nasikkal, fogkefével, zsebkendővel és a szülőknek szóló kiadványokkal. Az immár hagyományosnak mondható egészségnap központi témája ezúttal a mese volt.
Nem véletlenül, hiszen a mese a kicsik szellemi-lelki jólétének egyik alappillére - már önmagában megnyugtató, feszültségoldó hatással bír, miközben gazdag képi világa mozgásba hozza a fantáziát. A klasszikus és a népmeséket pedig jó néhány szakértő az emberiség egyik első pszichoterápiás módszerének tartja, ezek ugyanis szimbólumrendszerük révén segítik a gyereket egy-egy nehéz élethelyzet megoldásában.
Ám, mint azt az alapítvány sajtótájékoztatóján Kerekes Valéria mesekutató elmondta, az sem mindegy, hogyan mesélünk. Bármilyen unalmas is a szülő számára, érdemes n+1-edszerre is elismételni az ismert sztorit, ha a lurkó ezt kéri - biztonságérzetét ugyanis nagymértékben növeli, ha tudja, mikor mire számíthat. A tanulság levonását pedig felesleges erőltetni. A gyerkőcök ösztönösen különböztetik meg a jót a rossztól, a mese által közvetített úgymond információt pedig mindenféle pedagógiai ráhatás nélkül képesek alkalmazni a maguk kis életében.

Az alapítvány kezdeményezésére több száz óvoda készítette el a maga kisméretű mesetakaróját - ezekből állt össze a sajtótájékoztatón bemutatott nagy takaró, mely a mese fontosságát hivatott szimbolizálni. Ennek megfelelően kiemelt szerepet kapott a jelenlévő ovisok és a Maladype Színház művészei által színre vitt - félig-meddig rögtönzött - mesében. A dramaturgia szerint anya elment mesetakarót varrni, hogy felvidíthassa vele apát, mikor az szomorú - mint ahogy most is, mert anya elment. Négy csemetéjük számos viszontagság árán, a jelen lévő kisebb-nagyobb manók hathatós közreműködésével visszavarázsolja az asszonykát, az időközben elkészült mesetakaróval egyetemben.
A gyerekek nemcsak nézői-hallgatói, hanem bizonyos fokig a szerzői is voltak a történetnek - az ezt kísérő viháncolás és rötyögés pedig mindenféle szakirodalomnál érzékletesebben mutatta be a mese feszültségoldó hatását.
| Nyerj X-Epil szőrtelenítőkből álló ajándékcsomagot! |
| Nyerj BaByliss Easy Waves hajsütőt a tökéletes frizuráért! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |

| Egészséges és finom ropogtatnivalóra vágysz? Íme! |
| Öntisztító sütő? Nincs szükség vegyszerekre és súrolásra sem |
| Legyél egészséges egy életen át! |
| Esküvőre készülsz? Legyél tökéletes a nagy napon! |

