kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Gyerek   /  

A 4 legjobb gyerekzene, amit a kicsi is imádni fog!

A 4 legjobb gyerekzene, amit a kicsi is imádni fog!

Tudd meg, milyen szerepet játszik a zene a gyerek fejlődésében, és mi az a dallam, ami megnyugtatja és szórakoztatja. Íme, a legjobb CD-k!

Forrás: Femina.hu
2010.02.12.

A zene már pocaklakó korában fontos szerepet tölt be a gyerek életében. Hangod mellett a dallamok is beszűrődnek a méhen belüli világba, húsz hetes korától pedig a magzat már hallja is ezeket a zajokat. Ha megfigyeled, észreveheted, hogy a baba nem véletlenszerűen válaszol ezekre az ingerekre.

Egy idő után rúgásaival jelzi neked, hogy hanglejtésed, illetve a zene, amit épp hallgatsz, mennyire tetszik neki. Egyesek szerint tehát már a méhen belül kialakul egy bizonyos zenei ízlés, ami alapján a baba később eldönti, hogy hajlandó-e álomba merülni a lágy altató zenére, vagy inkább tovább sír.

Mit jelent a zene a gyereknek?

Ha megszületik a kicsi, még nagyobb jelentősége lesz a zenének, hiszen, ha berakod a kedvenc számát a szoptatás alatt, vagy akkor, amikor szeretnéd álomba ringatni, minden könnyebben megy majd. A lágy zene nyugtatóan hat a kicsire és rád is, ami fontos, hiszen a közös rituálék során egymás rezdüléseit is érzitek. Ha egyikőtök sem feszült, valószínűleg ritkábban torkollik sírásba az etetés, és az altatás sem okoz majd komolyabb gondot.

Nem árt azonban, ha már ekkor figyelembe veszed a kicsi ízlését: lehet, hogy a lassú komolyzenei dallamok helyett a pergőbb ritmusokat kedveli. Érdemes különböző stílusú zenékkel megpróbálkoznod, hiszen lehet, hogy az lesz a gyerek fülében varázsdallam, amiről a legkevésbé gondoltad volna!

Később a ritmus mellett a szöveghez is egyre tudatosabban viszonyulnak a gyerekek, ezért ovis korára legalább egy mondókás lemezt sem árt beszerezned porontyodnak. Ne feledkezz meg ezen kívül a születésnapokról és az ünnepekről sem, hiszen csemetéd öröme ekkor sem lesz teljes kedvenc zenéje nélkül.

A 10 legédesebb gyerekdal
A 10 legédesebb gyerekdal
15 alvássegítő tipp, ami biztosan beválik17 mesekönyv, amit imádnak a gyerkőcök15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj9 ötletes alvássegítő szerkentyű 5000 forint alattMinden idők legszebb mesefilmjeiA gyerekek 15 legkedvesebb szórakozása16 bűbájos játék lányoknak és fiúknak15 nélkülözhetetlen dolog a babaszobába15 készségfejlesztő, aminek minden gyerekszobában ott a helyeVitamindús ételek gyerekeknek

Amellett, hogy a gyerekek imádnak ritmusra mozogni, a dallam és az ének is fontos számukra: ha van zenei érzékük, számodra is élvezetes lehet hallgatni, ahogy csemetéd kedvenc számait dúdolja. Az éneklés azonban akkor is fontos, ha még jóságos anyai füleddel is kissé hamiskásnak hallod a gyerek hangját, hiszen mindez a tanulás egyik lépcsőfoka, amikor a kicsi felfedezi, hogy az információkat könnyebb úgy elsajátítani, ha valamilyen más ingerhez is kötheti őket. Ne feledd azonban, hogy a zene mindenekelőtt szórakozás számára. Ismerd meg a legjobb gyerekzenéket, melyek csemetédnek is a kedvencei lesznek!

Baba zene - csecsemőknek

Raimond Lap nemzetközileg elismert zeneszerző 1990-ben saját babája számára kezdett el zenét komponálni, amiből később a Baba zene nőtte ki magát. A művész munkájában a klasszikus és a modern zenei elemeket ötvözte, azonban a lemez különlegessége, hogy mindezt nem a saját ízlése szerint tette, hanem úgy, ahogy a babák szeretik. Zeneszerzői munkáját gyermekpszichológiai kutatásokra alapozta, és azt vizsgálta, melyek azok a dallamok, amelyek a leghatékonyabban serkentik a kicsik agyműködését.

A Baba zene tehát nemcsak szórakoztató, de segíti porontyod fejlődését: nem véletlen, hogy az első CD óta számos további rész jelent már meg. A Baba zene első három részét a Gyerekalbumok.hu oldalán vásárolhatod meg. A csomag lemezeit bármikor hallgathatod a kicsivel együtt, legyen szó akár közös játékról vagy szoptatásról: a dallamok amellett, hogy kellemes hangulatot teremtenek, még agyi fejlődésére is jó hatással lehetnek!

Ára: 4490 forint.*

Esti csendben - ha nem megy az alvás

Nem véletlen, hogy a legtöbb népzenében számos altatódalra bukkanhatsz, hiszen a keserves esti sírás egyetlen anya életéből sem maradt ki. Hasonló helyzetben könnyen elcsitíthatod a picit, ha te magad dúdolsz neki, de, ha nincs hangod, remek megoldás lehet az is, ha lágy dallamú zenére ringatod.

Az Esti csendben különböző népek altatózenéit tartalmazza, de nagy zeneszerzők műveit is megtalálod rajta. Az évszázados bevált altatók, Weöres Sándor megzenésített klasszikusai vagy a komolyzenei dallamok akkor is megoldást jelenthetnek, ha már semmi más nem segít: csak tedd be a lejátszóba a lemezt, és maradj a pici közelében, amíg álomba nem szenderül.

Ára: 2890 forint.*

Csiribiri - zeneimádó gyerkőcöknek

Halász Judit neve még a mai apróságok számára is ismerősen cseng. Bár a Boldog születésnapot még talán gyerekkorodból is rémlik, saját porontyod arcára is könnyen mosolyt varázsolhatsz, ha a jeles napon Halász Judit számával kezdődik az ünneplés. A Csiribiri Halász Judit első egész estés filmjének zenéjét tartalmazza.

Ha a koncertfilmről lemaradtatok volna, akkor is érdemes beszerezni a művésznő 19. albumát, hiszen dalait minden gyerek örömmel énekli, és garantáltan nem bírják ki egy kis tánc nélkül sem. A 24 szám között bármilyen alkalomra találhatsz aláfestő zenét, akár a közös játékról, akár valamilyen ünnepről van szó. A dalok nemcsak kedves gyerektörténeteket mesélnek el, de akadnak tanulságosabb számok is, melyekből porontyod megtudhatja, miért fontos a testvéri szeretet, illetve az, hogy jó gyerek legyen.

Ára: 3324 forint.*

Süss fel!.. 1. - zenés mondókák és gyerekdalok

A magyar nyelv rendkívül gazdag mondókákban, de nem csak a folklórból meríthetsz ihletet, ha kedves rigmusokat szeretnél tanítani gyermekednek. A Süss fel!.. számos klasszikus és kevésbé ismert mondókát, kiszámolót és rövid dalt tartalmaz, ami akár különböző játékokhoz is ihletet adhat. A CD dalait a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola kórusa adja elő.

Ne becsüld le ezeket a játékos szavakat, hiszen fontos részét képezik a közös játéknak és a tanulásnak is.

Amikor porontyoddal együtt szavalod a rigmusokat, arra is figyel majd, hogy kiejtése minél hasonlóbb legyen a tiédhez. A gyerekdalok és mondókák hozzájárulnak tehát ahhoz is, hogy selypegő babanyelve idővel helyes beszéddé formálódjon, a zene pedig színesíti a közös játékot!

Ára: 1709 forint.*

* Interneten fellelt, tájékoztató jellegű árak.

Még nincs hozzászólás
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.