
A gyerek számára játék az egész világ: hogyan tudnád könnyebben megtanítani a szavak szeretetére, mint azzal, ha a nyelvet is szórakoztatóvá varázsolod? Egy lovagoltatós kerekítő segítségével mosolyt csalhatsz a lefelé görbülő szájacskára, kiűzheted a szörnyeket lefekvés előtt a szobából, de csak úgy önmagában a szavak élvezete miatt is érdemes minél gyakrabban együtt szavalnod gyermekeddel.

Ne hidd, hogy az egyszerű szójátékok csak a kicsiknek valók, és kínosan kell érezned magad, ha gyermeked az utcán rázendít kedvenc mondókájára, és azt várja, hogy szavald vele.

A gyerekdalokat a magyar irodalom legnagyobbjai mindig is sokra tartották, és a kiváló költők számára nem ujjgyakorlat, sokkal inkább kihívás egy-egy bájos versike megírása.
Weöres Sándor számos pergő ritmusú, remekbe szabott mondókával gazdagította az apróságok kincstárát, de a kortársak között is akad, aki örömmel bújik újra gyerekbőrbe, hogy szavai nyomán hallhassa a gyerekek göndör kacaját: Orbán Ottó mellett Varró Dani tollából is ismerhetsz számos gyerekverset.
Nem véletlen a kerekítő elnevezés sem, ami Kányádi Sándor egyik mondókája nyomán ragadt a játékos rigmusokra, hiszen a kisgyerek számára az a legértékesebb idő, amit veled és a közös játékkal tölthet. Ha tehát vele együtt dalolsz, biztos lehetsz benne, hogy megajándékoz egy mosollyal, de arra sincs jobb módszer, hogy selypegő betűiből minél hamarabb összeálljanak a helyes, hibátlan szavak.
Amennyiben a kortársakhoz képest lassabban formálódik helyes beszéddé gyerekes szóhasználata, érdemes lehet a bonyolult feladatok helyett először mondókákkal fejlesztened, hiszen a kicsi már abból is rengeteget tanul, ha egyszerűen csak beszélsz hozzá.
Íme, néhány régi, ismerős mondóka, amit nem árt felelevenítened, de találhatsz új rigmusokat is. Bűvöld a szavakat gyermekeddel együtt, és élvezd te is a betűkbe rejtett zenét!
Törpék
Erdő mélyén
két törpe,
ülnek egy nagy
gödörbe.
Én is törpe,
te is törpe,
le is vagyunk
nagyon törve.
Orbán Ottó
Ülj le gyermekeddel szemben, és szavald vele együtt a versikét. Formáljatok a karotokkal háromszöget, és tartsátok a fejetek fölé, majd az Én is törpe, te is törpe résznél mutassatok magatokra és egymásra. A végén pedig tegyetek úgy, mintha lógatnátok az orrotokat. Akár remek könnyűző is lehet ez a versike, ha szeretnéd elterelni a kicsi figyelmét egy jelentéktelen apróságról, ami hatalmas bánatot okozott neki.
Csipp,
csepp,
egy csepp,
öt csepp
meg tíz:
olvad a jégcsap
csepereg a víz.
Weöres Sándor
Ha két hóesés között éppen előbújik egy kis napsugár, figyeld meg csemetéddel, hogy indul olvadásnak a világ! Ha egy csendesebb belső udvarban, háztetők között álltok, akár hallhatjátok is a víz zenéjét, amit Weöres Sándor könnyed verse tökéletesen visszaad.
Mit csinál a kis kezem?
Simogat kedvesen,
Ütöget mérgesen,
Csiklandoz viccesen,
Csípked hegyesen,
Táncol ügyesen.
Na mit csinál a kis kezem?
Te is tudod, mondd velem!
Az első mondatnál tárd szét a kicsi kezét, majd csináld kezeddel, amit a versike diktál. A végén kezdd elölről a dalt, és végig fogd a praclijait, hogy ő is simogasson, csipkedjen és csiklandozzon!
Aranykertben aranyfa,
Aranybölcső alatta.
Aranycsengő muzsikál,
Pici gyerek szundikál.
Tente, tente kisbaba,
Édesanya csillaga.
A klasszikus altatók sem maradhatnak ki a sorból: ha nem tud a gyerek aludni, éjszaka felsír vagy nyugtalan, mindig jó, ha akad egy bölcsődal a tarsolyodban. Ringasd álomba a kicsit, miközben szavalod a mondókát!
Baktat, kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi.
Árok partján a liba
azt gágogja: taliga,
kicsi kocsi, taliga,
a csacsi nem paripa!
De csak kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi,
csak a kerék mondja, hogy
kityi-kotyi, kityi-koty,
ha liba vagy, csak totyogj!
Kányádi Sándor
Játékos dalokkal új szavakat, állat- és tárgyneveket is taníthatsz a kicsinek. Szavald vele Kányádi Sándor ritmusos versét, és képeken mutogasd meg neki, melyik szereplő milyen állat!
Gyí te paci, gyí te ló,
Gyí te Ráró, hó hahó!
A lovagoltatós kerekítők legalább annyira fontosak, mint az altatódalok.
Ülj egy székre, a kicsi pedig csücsüljön az öledbe veled szemben, és miközben ezt a népi mondókát ismételgeted neki, óvatosan emelgesd a sarkad, és folyamatosan gyorsíts a ritmuson!
| Nyerj X-Epil szőrtelenítőkből álló ajándékcsomagot! |
| Nyerj BaByliss Easy Waves hajsütőt a tökéletes frizuráért! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |

| Egészséges és finom ropogtatnivalóra vágysz? Íme! |
| Öntisztító sütő? Nincs szükség vegyszerekre és súrolásra sem |
| Legyél egészséges egy életen át! |
| Esküvőre készülsz? Legyél tökéletes a nagy napon! |

