A 3 legsúlyosabb hiba, amit váláskor elkövethetnek a szülők

Kiheverhetetlen traumát okozhat

A válófélben lévő szülő felfokozott állapotában olyat tehet, amivel akarata ellenére sebet ejt a gyerek lelkén.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sajnos egyre kevesebb párnak adatik meg, hogy egymás mellett öregedhessenek meg. Két egymást szerető ember, akár már gyermekkel, egy idő után úgy érezheti, már nem tud adni semmit a másiknak, ezért külön utakon folytatnák az életüket.

Jobb esetben sikerül a váláson a lehetőségekhez képest békésen túljutni, ám van, hogy konfliktusok terhelik a kellemesnek amúgy sem mondható procedúrát. Ebben a helyzetben mindenki veszít - leginkább azonban a gyerek, aki persze a legkevésbé tehet az egészről. Ismerd meg azokat a szülői hibákat, amelyek akár kiheverhetetlen traumát is okozhatnak a kicsi lelkében.

A szülő áldozatként viselkedik

Megesik, hogy a szülő tehetetlenségében és frusztrációjában szövetségesként próbálja felhasználni a gyereket arra, hogy önmagát mint áldozatot láttassa.

Könnyen lehet, hogy a kicsi el is fogadja azt a hamis képet, amit az áldozat szerepére apelláló szülő alakított ki saját magáról - emiatt pedig negatív színben fogja látni a másik szülőjét még akkor is, ha az valójában semmi rosszat nem követett el, sőt, szélsőséges esetben meg is gyűlölheti. Ily módon azonban ő maga válik az úgynevezett szülői elidegenítés szindróma áldozatává.

A szülői elidegenítés szindróma egy lejegyzett, kutatásokkal igazolt jelenség. Lényege, hogy az egyik szülő olyan módszeres, hosszú távú manipulációba kezd, amellyel igyekszik önmagát a méltatlan helyzetbe került pozitív hősként, míg a másik szülőt ennek a helyzetnek az előidézőjeként feltüntetni.

Nemritkán arról is sikerül meggyőznie a porontyot, hogy a másik szülő nemcsak vele bánik rosszul, de rossz apa vagy anya is. Mindennek pedig az az eredménye, hogy a kicsi teljesen összezavarodik, és olyan mértékű feszültség alakul ki benne, mellyel a maga erejéből valószínűleg nem képes megbirkózni.

15 jel, hogy lelki problémákkal küzd a gyerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Legalább ekkora baj azonban, hogy - mivel az úgymond rossz szülő kikerül a képből - vagy apa-, vagy anyamintát sem láthat maga előtt. Ez a fajta hiány pedig felnőttként megnehezíti számára a saját család alapítását, illetve annak fenntartását.

A legjobbak kicsiknek és nagyoknak
Könyvet, CD-t, filmet, programot keresel? Kattints ide, és egy helyen találhatsz meg mindent, ami anyák és csemeték számára érdekes lehet!

Ha a gyereket tekinti áldozatnak

Ez a probléma jellemzően azoknál a szülőknél merül fel, akikkel annak idején rosszul bántak - a megoldatlan gyerekkori érzések következtében az illető nem mindig képes objektíven megítélni a csemetéjét érintő helyzeteket.

Az ilyen szülő hajlamossá válik arra, hogy áldozatnak lássa gyermekét, aki pedig nem az, vagy legalábbis nem jobban, mint bármely társa, akinek ugyancsak meg kell élnie édesanyja és édesapja különválását.

Tipikus példa erre, amikor a szülő lépten-nyomon közbelép, hogy megvédje a kicsit a másik szülővel szemben, holott erre valójában nincs oka. Mindez több szempontból is szerencsétlen dolog: egyrészt nem helyénvaló, hogy a nevelési ellentétek a gyerkőc szeme előtt és füle hallatára játszódjanak le, másrészt mindenki sokkal jobban jár, ha a szülő a fenntartásait volt párjával, négyszemközt beszéli meg.

A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy a rendre áldozatként kezelt gyerek akarva-akaratlanul felveszi ezt a fajta attitűdöt, ami hosszú távon sajnos rögzülhet is benne. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy az áldozat típusú emberek milyen hatásfokkal boldogulnak az életben.

A gyerek felhasználása

Nem kevesen vannak, akik a gyerek révén igyekszenek a másik szülőt befolyásolni, ily módon pedig a számukra kedvezőtlen szituációt megváltoztatni. Akadnak olyanok is, akik mintegy közvetítőként vagy békéltetőként vetik be a kicsit - nem gondolva arra, hogy ezzel nemcsak aránytalan terhet rónak rá, hanem a személyiségfejlődését is negatívan befolyásolják.

Az egyik legnagyobb adomány ugyanis, amit egy szülő nyújthat csemetéje számára, ha megtanítja neki, milyen az önnön sorsát irányítani képes és erős ember, amit elsősorban nem szavai, hanem cselekedetei révén érhet el.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ha pedig a gyerek ennek az ellenkezőjét látja, határozatlan, félrelökhető, az érdekérvényesítésre képtelen felnőtt válik belőle, akivel - némi túlzással - mindenki azt csinál, amit akar.

Cikkünk Joel D. Block-Susan S. Bartell Szülői játszmák - Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól című könyve alapján íródott.

Nincs házasság kisebb-nagyobb viták nélkül. A szülők azonban gondossággal, odafigyeléssel óvhatják gyermekeik lelki békéjét, ha nem vonják be őket a veszekedésbe, és nem kényszerítik a kicsiket választásra anya és apa között.
Az elismert pszichológus-szerzőpáros kiváló magyarázataival segít elkerülni, hogy a legkisebbek a házastársi konfliktusok áldozataivá váljanak.
Megtudhatjuk, hogyan kell megszüntetni a veszekedés kiváltotta lelki problémát, hogyan kerülhető el a családi háromszögjátszmák csapdája, hogyan tárulkozhatnak ki egymás előtt a szülők egy újfajta kommunikáció segítségével. Útmutató a harmonikus családi élethez.

Kiadja az Alexandra Kiadó.
A könyv ára 1699 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük