3 tipikus, de orvosolható párkapcsolati probléma

Így kezeld szülés után

Sok kapcsolat a baba érkezése után fut zátonyra. Tudd meg, mit tegyél, hogy veled ez ne történhessen meg.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A baba megszületésével a nőből és a férfiből hirtelen anya és apa lesz - és bizony nem mindig könnyű eleget tenniük új szerepkörüknek. Nem véletlen, hogy sok párkapcsolat mélypontra kerül, esetleg a felek visszafordíthatatlanul eltávolodnak egymástól.

Némi tudatossággal és következetességgel azonban a baj szerencsére megelőzhető. Tudd meg, mit tehetsz annak érdekében, hogy kettőtök szövetségén ne essen csorba, sőt, még inkább elmélyüljön a szülés utáni hetekben-hónapokban.

Ha az apuka feleslegesnek érzi magát

Teljesen természetes, hogy újdonsült anyukaként a kicsi gondozására fordítod időd és energiád legnagyobb részét.

Nyilván tisztában van ezzel a párod is, ám az érthető módon nem esik jól neki, ha lépten-nyomon azzal kell szembesülnie, hogy már csak másodlagos jelentőséggel bír a szemedben - legalábbis ő így értelmezi a kialakult helyzetet. Mindezt különösen igazságtalannak érzi annak fényében, hogy lényegében ő biztosítja a családi megélhetést.

Temperamentumfüggő, hogy ki miként juttatja kifejezésre elégedetlenségét - a skála a sértett hallgatástól a hangos szemrehányásig terjedhet -, mindenesetre egyik sem jobb a másiknál, hosszabb távon pedig a férfi és a nő visszavonhatatlan eltávolodásához vezethet.

Így kezeld!

Gondolj bele abba, hogy számodra a terhesség hónapjai elősegítették az anyai szerepkörre való ráhangolódást, hiszen a körülményekből adódóan nagyon is közeli kapcsolatban vagy a pocaklakóval, amit a szervezetedben zajló hormonális változások csak tovább erősítettek. Egy férfi viszont, bármilyen boldogan várja is a kis jövevényt, lényegében az egyik pillanatról a másikra válik apává, és több-kevesebb időbe telhet, míg megszokja az új helyzetet - különösen, ha érzése szerint a párjától sem kap kellő bátorítást és támogatást.

15 alvássegítő tipp, ami biztosan beválik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bár bizonyára sok teher hárul rád, próbálj több figyelmet szentelni az újdonsült apukára. Szó sincs arról, hogy körbe kellene őt ugrálnod, de egy mosoly, gesztus vagy érdeklődő kérdés igazán nem igényel különösebb erőfeszítést - miközben valóságos csodára képes. Időnként legyetek kettesben is, menjetek el étterembe vagy egyszerűen csak sétálni - a néhány hónapos babát általában már nem viseli meg, ha egy-két órán keresztül a barátok vagy a nagyszülők vigyáznak rá.

Ha úgy érzed, kettészakadsz

Gyakori jelenség, hogy a nő a szülést követő hat-nyolc hetes absztinencia lejárta után sem érez semmiféle késztetést a szexre. Sokaknak ugyanis sikerül teljes mértékben összeegyeztetni a társ és az anya szerepét, ezért elutasítja, vagy csak a konfliktus elkerülése érdekében fogadja el párja közeledését.

Hosszútávon persze a legmegértőbb férfitól sem lehet elvárni, hogy cölibátusban éljen - szinte biztosra vehető, hogy a kényszerű moratórium eleinte csak feszültséghez és vitákhoz, a későbbiek során pedig félrelépéshez vagy akár kenyértöréshez vezet.

Így kezeld!

Ne támassz magaddal szemben irreális elvárást - nyilván nem leszel képes az este beköszöntével szoptatós anyából csábító vamppá válni.

Első lépésben tudatosítsd magadban, hogy a babázás és a szexualitás nem zárják ki egymást, sőt, kiválóan összeegyeztethetők. Ha ezt agyban már el tudod fogadni, lényegében készen állsz arra, hogy ismét nemi életet élj - ennek során azonban különös jelentőséggel bír a fokozatosság.

Kezdetben egy kis erotikus irodalom olvasása is megteszi vágykeltőként, majd lassan, óvatosan leheljetek új életet kapcsolatotok szexuális részébe - az aktus során kapjon szerepet a masszázs, a petting és az orális kényeztetés. A behatolás ne cél, hanem inkább csak egy alternatíva legyen, de a biztonság kedvéért legyen kéznél síkosító krém vagy gél, mert könnyen lehet, hogy a szervezetedben zajló hormonális változások hatására a hüvelyed nem nedvesedik eléggé. Némi gyakorlás során az anyai éned mellett szeretői oldalad is felébred majd.

A hosszú, boldog párkapcsolat titka

Ha hajlandóak vagytok tenni érte, a kettőtök közötti szövetség minden korábbinál erősebbé válhat. Tudj meg többet a témáról videónkból.

Ha a párod az anyát látja benned

Lehetséges, hogy a párod harci kedve hagy alább a hálószobában, és ennek semmi köze átmenetileg megváltozott alakodhoz. A szakemberek szerint ugyanis korántsem ritka jelenség, hogy a férfi a baba megszületése után elsősorban nem a nőt, hanem az anyát látja társában - ami már önmagában sem hat éppen ösztönzőleg a libidójára, sőt, előfordulhat, hogy a testi kontaktust tudat alatt már-már vérfertőzésként éli meg.

Így kezeld!

A legfontosabb, hogy ne tégy szemrehányást párodnak a látszólag alap nélküli passzivitásért, és kiváltképp ne erőltess semmit. Ehelyett teremts meghitt, fesztelen légkört a mindennapok során, a hódításra pedig a nyílt felhívás helyett vess be szofisztikáltabb - no meg persze rafináltabb - eszközöket.

A babázáshoz nyilván kényelmes, otthonra való ruhát hordasz - de ki mondta, hogy nem vehetsz alá szexi fehérneműt? Még ha a nap nagy részét otthon töltöd is, fordíts gondot az arcodra és a hajadra. Este akár egy kis sminket is feldobhatsz, sőt, némi parfümnek is lehet létjogosultsága, még akkor is, ha mackónadrág és pulóver van rajtad. És eszedbe ne jusson kinyúlt pólóban aludni - kismamaként ugyanúgy viselhetsz szexi hálóruhát, mint korábban.

A szakemberek különösen fontosnak tartják, hogy a szülők továbbra is a kereszt- vagy becenevükön szólítsák egymást, ne pedig anyának és apának - ami bizonyos fokú meghittséget sugároz ugyan, de az egyik első helyen áll a libidógyilkos megnyilvánulások listáján.

Ezt is szeretjük