10 gyakori szokás a családokban, ami sikertelenségre kódolja a gyereket

A kevéssé szigorúan fogott gyerekek boldogtalanabbak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Akadnak szülők, akiknek nehezére esik bizonyos korlátokat kijelölni a nevelés során. Jellemzően olyanokról van szó, akik gyermekként saját maguk is nagyon szigorú vagy sokat büntető tanárok vagy szülők hatásától szenvedtek.

Így aztán szeretnék megkímélni csemetéiket a hasonló élményektől - ami persze érthető és jogos, ám vannak, akik a másik végletbe esnek.

A túlzott engedékenység boldogtalansághoz vezet

A korlátok hiánya is károsan hat a személyiségfejlődésre, hiszen a csemete így nem tanulja meg felismerni és értékelni a körülötte lévők szempontjait, elvárásait, igényeit, ami pedig nem könnyíti meg a mindenkori közösségbe történő beilleszkedést, legyen szó óvodáról, iskoláról vagy - a későbbiek során - munkahelyről.

Nem csoda, hogy a tapasztalatok szerint ezek a gyerekek felnőttként nehezebben boldogulnak következetesebben nevelt társaiknál - és sajnos nemcsak a hivatás, hanem gyakran a magánélet terén is.

Ráadásul - paradox módon - a túlzottan megengedő szülők gyerekei sokszor nem érzik szeretve magukat - gondolván, ha fontosak lennének az édesapának-édesanyának, az szigorúbban fogná, esetenként akár meg is büntetné őket -, ami pedig egy életre alááshatja az önbizalmukat.

A túlzott engedékenység egyebek közt az adott közösség mindennapi rutinjában is megnyilvánul. Tudd meg, melyek azok a sok családban természetesnek számító szokások, amelyek sikertelenségre és boldogtalanságra kódolnak!

15 tipikus nevelési baki

Nézegess képeket!

Elolvasom

10 rossz szokás a családokban

  • Étkezések rendszertelen időpontokban, anélkül, hogy leülne az egész család.
  • Nem tápláló falatkák, édességek korlátlan vagy nem kellően korlátozott fogyasztása, mind az idő, mind a mennyiség tekintetében.
  • Véletlenszerű, kiszámíthatatlan a nyugovóra térés ideje, hét közben és hétvégén egyaránt.
  • A lefekvés ideje a gyerek életkorának nem megfelelő - túl korai vagy késői -, vagy egyáltalán nincs ilyen a napi rutinban.
  • A házimunkabeli kötelezettségek a gyermek életkorának nem megfelelőek - túl kevés vagy túl sok.
  • Tiszteletlen kommunikáció a családtagok között - akkor is, ha ezt az érintettek viccesnek találják, vagy a demokrácia eszközéül kíván szolgálni.
  • Nincs megszabott ideje a házi feladat elkészítésének, illetve nincs ezzel kapcsolatban számonkérhetőség, számonkérés.
  • Televízió-, telefon- internet- és videojáték-használat ésszerű határok nélkül.
  • Ritka vagy nincs rendszeresen együtt töltött minőségi idő a szülőkkel és a család egészével.
  • Zavaros vagy tisztázatlan szabályok és megállapodások egymás közt, melyek be nem tartása véletlenszerű büntetésekkel vagy éppen semmilyen következménnyel nem jár.
Cikkünk Diana Loomans és Julia Godoy Hallgass a gyermekedre! című könyvének segítségével készült.

Diana Loomans és lánya, Julia Godoy közösen vállalkoztak arra, hogy megírják ezt a ragyogó könyvet, mely nagy segítség azoknak a szülőknek, akik megtorpantak, tanácstalanok, vagy már éppenséggel zsákutcában érzik magukat nevelési módszereiket illetően. A szerzők 12 kulcsot ajánlanak a boldog, felelősségteljes, kiteljesedett gyermek neveléséhez. Módszerük néhány fontos eleme: a példákon keresztüli tanítás, a pozitív, tiszteletteljes fegyelmezés, teret adni a gyermeknek, és megengedni, hogy hibázzon.

Kiadja a New Fusion Kiadó.
A könyv ára 2790 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük