Kolbászos-krumplis tészta

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kolbászos-krumplis tészta

Hozzávalók 2 személyre

  • 25 dkg nagykocka tészta
  • 3-4 db krumpli
  • 1 db vöröshagyma
  • 20 dkg füstölt kolbász
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt bors
  • 1 tk pirospaprika
  • 2 ek étolaj
Recept idők

Elkészítés:

A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le, és hűtsük langyosra. (Arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük.)

A kolbászt vágjuk fel kisebb kockákra.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd kezdjük el üvegesre párolni az olajon. Pár perc után adjuk hozzá a felkockázott kolbászt, majd kevergetve süssük pár percig. Ezután szórjuk meg a pirospaprikával, ízlés szerint sóval, és őrölt borssal, majd keverjük alaposan össze.

Végül adjuk hozzá a langyosra hűlt krumplit, és szintén keverjük alaposan össze. (Keverés közben villával kicsit törjük össze a krumpli egy részét, a többit pedig hagyjuk egyben.)

A tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük és csepegtessük le. Ezután adjuk hozzá az előzőleg elkészített krumplihoz, majd keverjük és melegítsük össze.

Tálaláskor az elkészült krumplis tésztát ízlés szerint uborkával, savanyúsággal, esetleg befőttel kínáljuk.

1
2

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük