Hátszín erdei gombamártással

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hátszín erdei gombamártással

Hozzávalók 2 személyre

  • 4 vékony szelet marha hátszín
  • 4 burgonya
  • 25 dkg vegyes erdei gomba
  • 200 ml főzőtejszín (sűrűbb fajta)
  • 1,5 dl száraz, fehér bor
  • olíva olaj
  • citrombors
  • ízlés szerint fűszervaj
  • bors
  • kakukkfű
Recept idők

Elkészítés:

Első lépésként a burgonyákat jó alaposan megmossuk, majd egy villával megszurkáljuk. Alufóliába csomagoljuk, egy jénaiba téve 180 fokos sütőben körülbelül egy órán át sütjük.

A húst sózzuk, majd durvára darált citromborssal megszórjuk (mindkét oldalát), és 5-10 percig hagyjuk állni.

Az erdei gombát leforrázzuk, majd miután a vizet leitattuk róla, kis darabokra vágjuk, lábasba tesszük egy kis olíva olajjal és egy kis kakukkfűvel, majd pár percig pirítjuk. Sózzuk, és hozzáadjuk a bort. Alacsony lángon hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek, és a bor kissé elpárologjon. Amikor ezt elértük, hozzáadjuk a tejszínt és kb. 8-10 perc alatt készre főzzük. A végén még sóval, borssal lehet ízesíteni.

A húshoz olívaolajat hevítünk egy serpenyőben (lehetőleg teflon), és mikor az olaj jó forró hirtelen megsütjük. Pár percig sütjük mindkét oldalát.

A burgonyát kivesszük a sütőből. Levesszük róla az alufóliát, majd félbevágjuk. Ízlés szerint fűszervajat rakhatunk a közepébe.

Ajánlott a tálaláskor egymás mellé és nem egymásra tenni, így mindhárom íz érvényesül.

Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek!

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük