Zöldséges lepény

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zöldséges lepény

Hozzávalók 2 személyre

  • 1 cs leveles tészta
  • 1 db zsenge cukkini
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg mascarpone
  • 10 dkg ricotta
  • 1 db tojás
  • 5 dkg sajt
  • 2-3 szelet sonka
  • paradicsom
  • 2 ek olívaolaj
  • őrölt bors
Recept idők

Elkészítés:

A cukkinit vágjuk fel kisebb kockára, a fokhagymát vágjuk nagyon apróra.

Egy serpenyőbe forrósítsuk fel az olajat, majd adjuk hozzá a feldarabolt cukkinit. Szórjuk meg sóval, őrölt borssal, keverjük alaposan össze, majd pároljuk félpuhára. Ekkor tegyük hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pároljuk még pár percig, hogy a cukkini azért roppanós maradjon.

A mascarponét, a ricottát, a reszelt sajtot, és a tojást, ízlés szerint sózzuk, majd óvatosan keverjük hozzá a megpárolt cukkinit, és hagyjuk kihűlni.

Az előnyújtott leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni.
Ezután tekerjük ki a papírból, majd vágjuk félbe, és helyezzük egymás tetejére. Az így kapott tésztalapot, vágjuk négy egyforma darabra. Ezután a tészta szélétől kb. 1-1,5 cm-re éles késsel vágjuk kicsit be a tésztalapot. (vigyázzunk nehogy átvágjuk az egész tésztát, éppen csak egy kicsit vágjunk bele. így szép magasra feljön majd sütéskor a leveles tészta)

Az előzőleg elkészített cukkinis tölteléket kanalazzuk a tészta közepére, majd csipkedjük rá a sonkát, és tegyük rá a feldarabolt paradicsomot.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá egymástól kicsit távolabb az elkészült lepényeket.

Helyezzük a tepsit forró sütőbe, majd 10-15 perc alatt süssük a lepényeket szép pirosra, ropogósra.

Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni az elkészült lepényeket. Ízlés szerint salátát is kínálhatunk hozzá, de anélkül is nagyon finom, laktató.

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük