Paradicsomleves

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Paradicsomleves

Hozzávalók 4 személyre

  • 1 kg paradicsom
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1-2 ek kristálycukor
  • őrölt bors
  • bazsalikom
  • 2 dl tejszín
  • 1 l víz
  • olívaolaj
Recept idők

Elkészítés:

A paradicsomot daraboljuk fel, majd sózzuk, és szórjuk meg ízlés szerint kristálycukorral. Ezután tegyük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten kb. fél óráig süssük.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, és az olajon kezdjük el üvegesre párolni, majd pár perc után adjuk hozzá a szintén apróra felvágott fokhagymát. Keverjük alaposan össze, majd adjuk hozzá az elősütött paradicsomot.
Ezután öntsük fel a vízzel, sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint tegyünk bele friss bazsalikomlevelet.(szárított bazsalikommal is elkészíthetjük)
Forraljuk ki, majd lassú tűzön főzzük kb. 30 percig.

Amikor megfőtt, vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután egy szitán passzírozzuk át, majd tegyük vissza a tűzre, és forraljuk ki.

A tejszínt keverjük simára egy kevés lével, majd állandó keverés mellett csorgassuk bele a levesbe. Ezután kevergetve forraljuk ki, de főzni már nem kell.

Tálalhatjuk ízlés szerint melegen, vagy éppen jól lehűtve.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük