Hidegen főzött halsaláta

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hidegen főzött halsaláta

Hozzávalók 2 személyre

  • 25-30 dkg nyers halfilé (harcsa vagy lehet tengeri hal is a lényeg, hogy kevés szálka legyen benne; de a fagyasztott hal is jó),
  • 1 db tv paprika
  • 1 db paradicsom
  • 1 db lilahagyma
  • 10 dkg csicsókagumó
  • 2 db nagy citrom
  • frissen őrölt bors
  • őrölt erős paprika
  • 1 citromfű ágacska (A díszítéshez)
Recept idők

Elkészítés:

A hagymát és a csicsókát meghámozzuk, majd az összes zöldséget megmossuk.
A paprika és a paradicsom csumáját kivágjuk.
A hagymát apróra felaprítjuk, a többi hozzávalót 1x1 cm-es kockákra vágjuk a citrom és a citromfű kivételével. A citromok levét kifacsarjuk, a magokat eltávolítjuk.
Egy kisebb tálba tesszük az összevágott anyagokat, ráöntjük a citromlevet, majd enyhén sózzuk, és ízlés szerint borsozzuk és erőspaprikázzuk! Többször jól összekeverjük, és kb. 10 percig szoba hőmérsékleten állni hagyjuk míg a hal hús kifehéredik. Ezután a citromfűággal díszítjük.
Ízlés szerint lehűthetjük, de azonnal is fogyaszthatjuk.

Megjegyzés: A citromlé kicsapja a halhús fehérjéit, ugyanúgy, mint a hőkezelés.

1
2
3

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük