Natúr szelet paradicsomos gerslivel

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Natúr szelet paradicsomos gerslivel

Hozzávalók 2 személyre

  • 4 szelet karaj
  • 2 ek kukoricaliszt
  • őrölt fehér bors
  • 2-3 ek olívaolaj
  • 1 dl fehérbor

Paradicsomos gersli

  • 20 dkg gersli (árpagyöngy)
  • 1 db lilahagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl sűrített paradicsom
  • 2 dl főzőtejszín
  • 5-6 dl víz
  • petrezselyemzöld
  • őrölt bors
  • cukor (v. édesítőszer)
  • olaj
Recept idők

Elkészítés:

A karajszeleteket vékonyra kiklopfoljuk, majd ízlés szerint sózzuk, és megszórjuk őrölt borssal. Kicsit állni hagyjuk, hogy az ízek átjárják.
Egy teflon serpenyőbe beleöntjük az olajat, majd felhevítjük. Ezután belehelyezzük az előzőleg kukoricalisztbe beleforgatott hússzeleteket.
Lassan a hússzeletek mindkét felét szép pirosra sütjük. Ezután felöntjük a borral, majd fedővel lefedjük úgy, hogy egy kicsi rés maradjon, és addig pároljuk tovább, míg a bor teljesen elpárolog, és a hús zsírjára sül.

A hagymát apróra felvágjuk, majd egy kevés olajon elkezdjük üvegesre párolni. Ezután hozzáadjuk a gerslit, és a vékonyra felvágott fokhagymát. Pár percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a fele mennyiségű vízzel. Ízlés szerint sózzuk, és megszórjuk őrölt borssal. Főzés közben a vizet fokozatosan öntjük hozzá, és félpuhára főzzük.
Amikor már félig megpuhult, hozzáadjuk a paradicsompürét, ízlés szerint édesítőszert, (hogy a paradicsom savasságát elvegye) és tovább főzzük.(közben ha szükséges még apránként vizet öntünk hozzá)
A főzés befejezése előtt, belekeverjük a tejszínt, és az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd többször megkeverve, ízlés szerinti sűrűségűre főzzük.

Tálaláskor a szép pirosra sült hússzeleteket a paradicsomos gerslivel kínáljuk.

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük