
A Telitalálat elnevezésű, egyszerű, követhető diétás programot, mely a lehető legegészségesebb élelmiszerek kiválasztására épül, az amerikai dr. Connolly Schoonen fejlesztette ki 2004-ben, miután munkahelyén, a Stony Brookban található State University of New York családorvoslás tanszékén a testsúlykontrollban segítette pácienseit.

A diétás program valójában egy utazás, melynek során megtanulhatsz tudatosan étkezni, és az étkezési stílusod folyamatos javítása mellett elhagyod a felesleges kalóriabevitellel járó, rossz táplálkozási szokásokat. A diéta elnevezése egy három körből álló céltábla alapján született meg, mely a program szimbólumává vált. A koncentrikus körök három, tápérték szerint különválasztott ételcsoportot jelölnek, a leginkább kedvező élelmiszerek pedig a céltábla közepén helyezkednek el.
A csoportosítás tudományos háttere megegyezik az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által elfogadott élelmezési útmutatóval, azonban a diéta továbbgondolja azt, és az élelmiszereket saját kategóriájukon belül vitamin-, ásványianyag-, rost-, cukor-, zsír- és nátriumtartalmuk alapján csoportosítja. Mindennek köszönhetően az étrend az ígéretek szerint optimális egészségi állapotot és ideális testsúlyt biztosít.
A program különböző - alacsony, közepes, magas - szénhidrátszinteken működik. Mindegyik szinten megtalálhatóak az egyes ételcsoportok képviselői: a gabonafélék, a keményítő és a cukor, a tej és a joghurt, a zsír, a fehérje, a gyümölcsök és a zöldségek. A diéta alapját a szabad, vagyis az alacsony szénhidráttartalmú élelmiszerek teszik ki, hiszen ezeknek a legnagyobb a tápértékük, így ezeket nap mint nap fogyaszthatod. A megfelelő vagy közepes minősítésű élelmiszerek szintén egészségesek, azonban tápértékük alacsonyabb. A kerülendő ételeket pedig igyekezz minél ritkábban fogyasztani.
A diéta során ügyelned kell a megfelelő folyadékfogyasztásra is, ezért célszerű naponta legalább 2-2,5 liter szénsavmentes ásványvizet meginnod. A diétát minimum hat hétig kell követned ahhoz, hogy látványos eredményt érj el - ez idő alatt akár 10 kilót is leadhatsz -, és emellett a súlyvesztés tartós legyen.
Az étrend kialakításához vedd figyelembe az ajánlott élelmiszereket, a diéta szabályait, ugyanakkor a mintanapok is segítséget nyújthatnak. A mintanapok során feltüntetett mennyiségeket ne változtasd meg, azonban az egyes élelmiszereket hasonló jellegű táplálékokra felcserélheted.

Reggeli: két szelet teljes kiőrlésű kenyér, két teáskanál mogyoróvaj, egy bögre zsírszegény joghurt.
Tízórai: fél banánból és egy bögre zsírszegény joghurtból készült turmix.
Ebéd: 20 dkg saláta fejes salátából, uborkából, sárgarépából, zöldpaprikából, csicseriborsóból, 10 dkg csirkehús, egy bögre dinnye, fél bögre zsírszegény joghurt.
Uzsonna: hat szem mandula.
Vacsora: 10 dkg pulykahús, egy bögre zöldség, két teáskanál olívaolaj, fél bögre barnarizs.
Reggeli: fél bögre gabonapehely, másfél bögre bogyósgyümölcs, két szem dió, egy bögre zsírszegény joghurt.
Tízórai: fél banán.
Ebéd: 20 dkg brokkolis omlett, fél bögre paradicsom, öt teljes kiőrlésű keksz.
Uzsonna: egy bögre zsírszegény joghurt.
Vacsora: 10 dkg halhús mustáros-kapros szósszal, fél bögre sárgarépa, másfél bögre brokkoli, fél bögre barnarizs.

Reggeli: fél bögre gabonapehely, fél bögre áfonya, egy bögre zsírszegény joghurt.
Tízórai: egy grépfrút, tíz szem földimogyoró.
Ebéd: két szelet teljes kiőrlésű kenyér, 10 dkg pulykahús, fél bögre fejes saláta, fél avokádó, fél bögre sárgarépa, fél bögre piros húsú kaliforniai paprika.
Uzsonna: egy bögre zsírszegény joghurt, fél bögre áfonya.
Vacsora: 15 dkg serpenyőben sült tofu, fél bögre brokkoli, fél bögre sárgarépa és szójabab.
Cikkünk a Nagy diétaválasztó című könyv alapján készült.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
