
Zoë Harcombe táplálkozástudományi szakértő közel húsz évet töltött a túlevés okainak, illetve az ideális mértékű súlyvesztés lehetőségeinek kutatásával, minek eredményeként 2008-ban forradalmi fogyókúrás módszert publikált.

A Harcombe-diéta éhségérzet és kalóriaszámlálás nélkül ígér tartós súlyvesztést, emellett az ételfüggőségre, illetve számos, a helytelen táplálkozással összefüggő egészségügyi problémára is megoldást kínál.
Harcombe szerint komoly okok állnak annak hátterében, hogy valaki annak ellenére sem tud nemet mondani az édességre vagy egészségtelennek számító, de vágyott kedvenceire, hogy mindennél jobban vágyik a karcsúság elérésére. Kutatásai alapján három olyan egészségügyi állapotot határozott meg, mely könnyen okozhat ételfüggőséget, hirtelen feltörő farkasétvágyat, nem utolsósorban pedig számtalan sikertelen fogyókúrát.
Ezek közé tartozik a Candida albicans nevű élesztőgomba túlzott jelenléte a szervezetben, az ételallergia, illetve a bizonyos táplálékokra való túlérzékenység, emellett pedig a hipoglikémia, vagyis a túlzottan alacsony vércukorszint.
Az első két probléma komoly vízvisszatartást okozhat - ezzel is nehezítve a kilók csökkenését és az anyagcsere-folyamatokat -, míg mindháromra igaz, hogy hosszútávon komoly egészségügyi problémákat okoz - többek között emésztési rendellenességeket, például irritábilis bél szindrómát -, valamint állandó felfúvódáshoz, fejfájáshoz, hangulatingadozáshoz és krónikus fáradtsághoz vezet. Mindemellett persze - ezen okokból kifolyólag is - a fogyást is ellehetetlenítheti.
Zoë Harcombe úgy véli, a fenti okok és a sikertelen fogyókúrák egyfajta ördögi kört hoznak létre, ugyanis nemcsak előbbiek vezethetnek eredménytelenséghez, de az említett, kóros egészségügyi állapotokat a hosszú ideig követett, drasztikus, túl szigorú, bizonyos tápanyagokat korlátozó vagy épp mellőző diéták is okozhatják, nem beszélve arról, hogy ezek nem vezetnek tartós fogyáshoz, immunrendszeredet azonban nagymértékben legyengíthetik.
A Harcombe-diéta mindezek miatt a kiegyensúlyozott, a fontos tápanyagokat egytől egyig magában foglaló étrendre épít, melynek követésével éhezned sem kell - ebben az esetben ugyanis szervezeted raktározásra rendezkedik be, és vércukorszinted is leeshet -, ugyanakkor nem táplálod a Candida-gombákat, az allergiára hajlamosító, mesterséges adalékanyagok kiiktatásával pedig az élelmiszer-érzékenység tüneteit is enyhítheted.
A két fázisból álló diéta egy öt napos, szigorúbb szakasszal kezdődik, ami segít átállni a megfelelő táplálkozási rendszerre. Ez a szakasz igyekszik optimalizálni emésztésed és anyagcseréd, miközben a káros salakanyagokat is eltávolítja szervezetedből. Amennyiben a tartós, valamint az akár heti egy-két kilót is elérő súlyvesztés a célod, az öt napos villámkúra után mindenképp folytasd tovább a diétát, fontos azonban, hogy betartsd a legfontosabb szabályokat.
Tízóraira és uzsonnára fogyassz egy kis doboz élőflórás joghurtot, illetve zöldségdarabkákat tetszőleges mennyiségben.

Reggeli: rántotta két tojásból, két szelet sovány sonkával.
Ebéd: 15 dkg grillezett lazac, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta három evőkanál élőflórás joghurttal.
Vacsora: 5 dkg barnarizs, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta két evőkanál olívaolajjal.
Reggeli: 10 dkg puffasztott barnarizses müzli egy kis doboz élőflórás joghurttal.
Ebéd: egy kis konzerv tonhal, egy főtt tojás, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta feketeborssal és néhány kanál olívaolajjal.
Vacsora: 15 dkg grillezett csirkehús, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta.

Reggeli: rántotta két-három tojásból, néhány szelet sovány sonkával.
Ebéd: 15 dkg olívaolajban sütött csirke, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta.
Vacsora: egy vagy két töltött paprika 5 dkg barnarizzsel és vegyes, párolt gyümölcsökkel töltve.

Reggeli: 75 g zabkása.
Ebéd: tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta, 10 dkg sült csirkehús vagy két főtt tojás.
Vacsora: egy egész tengeri halfilé, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta.
Reggeli: rántotta két tojásból, egy paradicsom, egy zöldpaprika.
Ebéd: 15 dkg roston sült vagy grillezett csirke, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta.
Vacsora: 50-75 g teljes kiőrlésű tészta paradicsomszósszal.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |

