30 kiló mínusz egy hét alatt!

Gyors fogyás megerőltető sport nélkül

A Turbó diéta kilenc versenyzője eredményes egy hetet tudhat maga mögött.

Túl vannak az első héten a Turbó diéta programjában részt vevő versenyzők: a kilenc hölgy egyikének sem fordult meg a fejében, hogy feladja a diétát. Ehhez az is hozzájárult, hogy már az első héten három-négy kilót fogytak.

Laura, a Turbó diéta háziasszonya és Szép Krisztina

A többséget meglepte, hogy az italmix mellett egyáltalán nem volt éhes, és hogy a nap végére is energikus maradt. Persze voltak olyanok, akiknek pszichésen hiányoztak az ízek és a szilárd táplálék, de egyikük sem csábult el.

Csapatban könnyebb

A csapatban versenyző Zsuzsanna szerint a Turbó diéta átalakította a munkahelyi kapcsolatot barátsággá: együtt küzdenek és fejben főznek egész nap - közben a konyhában rázzák a turmixukat. A párkapcsolatát is erősebbnek érzi, és jó látnia, hogy a párja büszke rá. A férfi nem eszik olyasmit, amitől az egész lakás illatozik, a főzést is beszüntették otthon egy időre. Azt soha nem hitte volna, hogy az édes ízt egyszer unni fogja, és lesz idő, amikor sós ételek után áhítozik. Egy hét alatt négy kilót fogyott.

Katalin is az ízek sokszínűségét is hiányolja, hozzátéve, hogy még soha nem ízlett neki annyira a zöldség leve, mint most. Azt gondolta, könnyű dolga lesz azzal, hogy csak elkészíti a Turbó diéta italt, megissza, és a jóllakottságtól ellesz, ám mint általában, neki is a tiltott dolgok kellenének. A mixek közül a vaníliás a kedvence, amit egy kis fahéjjal dob fel. Ő kilókban mérhetően még nem fogyott az első héten, fél kiló ment le róla.

Nem úgy Julianna, aki már két és fél kilót leadott. Mindezt úgy, hogy közben az intenzív mozgásról még le kellett mondania, mert műtét után lábadozott. Számára is csak az jelenti a nehézséget, hogy hiányzik neki a rágás érzése.

Nincs kísértés - semmi nasi

Klára meglepve tapasztalta, hogy két étkezés között egyáltalán nem jut eszébe nassolni, pedig korábban nehezen állta meg, hogy megegye a gyerekek által hagyott maradékot.

A turmix teljesen megszüntette az éhségérzetét, sőt, fejfájásra vagy levertségre sem panaszkodik, roppant energikusnak érzi magát. Az első héten öt kilót fogyott.

Laura és Angyal Klára

Krisztina eleinte aggódott, hogy sok stresszel járó munkája során hogyan fogja kibírni szilárd táplálék nélkül, de már az első napokban elszállt minden aggodalma: egyszer csak azt vette észre, hogy a turmix mellett nem éhes, a nagy melegben kifejezetten jólesik neki hűtve. A vaníliás a kedvence, fahéjjal megszórva, aminek annyira finom az illata, hogy az utolsó három kortyért a kislányával kell alkudoznia. Az első héten két és fél kilót adott le.

Edina az illatoknak és az étel látványának nehezen tud ellenállni, de tudja, minden fejben dől el. Figyel a megfelelő folyadékbevitelre: a napi négy megengedett shake-ből hármat fogyaszt el, emellett vizet iszik, és már többször főzött zöldséglevest is, annak a levével is a szomját oltja. Az első héten öt kilótól szabadult meg, az arca már szemmel láthatóan keskenyebb lett.

Laposabb has, karcsúbb derék

Adriennek a csokis ital a kedvence, egy fárasztó nap végén igazi frissítőként hat rá. A vaníliásat eszpresszóval issza a munkahelyén, igaz, a korábbi kettő-három helyett elegendő napi egy kávé, így is van energiája bőven. Laura tanácsát megfogadva tartja a napi három liter folyadékot, és lift helyett lépcsőzik, amikor csak teheti. Az első héten három kilóval lett könnyebb. A szeretett ízek hiányoznak neki kicsit, de ezért kárpótolja az, hogy eltűnt a narancsbőre, a hasa laposabb lett, a combja és a dereka is karcsúsodott.

Laura és Maklári Nikoletta

Mariann annyira ráhangolódott a Turbó diétára, hogy még a főzésnél sem kóstolja meg az ételt, inkább a férjét kérdezgeti, elég ízes-e. Nem éhes, bevallása szerint eddig egyszer sem korgott a gyomra. A negyedik nap reggelén volt egy kis hullámvölgye, de ezt könnyen orvosolta azzal, hogy elfogyasztott egy plusz adag turmixot, amit aztán le is dolgozott - Laura engedélyével heti két-három aerobikedzésre jár. Az első héten négy kilót adott le, ami alacsony termetén rögtön meg is látszott - ezt mások is észrevették.

Nikoletta pszichésen megkíván dolgokat, amiket most nem ehet meg: a legjobban a hús hiányzik neki. Arra ő is rácsodálkozott, hogy bár imád kávézni, most mégsem iszik annyit, ennek ellenére nem fáradt vagy kimerült. Az édes ételeket és italokat egyáltalán nem kívánja. Az első héten három kiló ment le róla, ennek köszönhetően a ruháit kevésbé érzi szűknek.

Ismerd meg őket, szurkolj kedvenceidnek, és nyerj hetente Estée Lauder-utalványokat, vagy vidd haza te a Turbó diéta fogyókúrás csomagot!

Ezt is szeretjük