Íme, a világ 10 legkövérebb országa

Magyarország is beletartozik?

Kutatók rangsorolták a legelhízottabb országokat.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy amerikai szaklap nemrégiben lajstromba vette a világ országait a lakosság testsúlya alapján, és felállították a tíz legkövérebb és tíz legsoványabb nemzet listáját.

Magyarország nem került fel egyik listára sem, ettől függetlenül nagyon érdekes, hogy kik szerepelnek a rangsorban.

3,9 millió tonna többletsúly

A BMC Public Health egy orvosi folyóirat, amely közegészségügyi témákat boncolgat.

A tudományos szaklap főként a környezet, viselkedés és foglalkozás, valamint az egészség közötti összefüggésekkel foglalkozik, ennek kapcsán vizsgálták meg a Föld népességének össztúlsúlyát, valamint állították fel az elhízott országok rangsorát.

A kutatók az adott országban élő emberek átlagos BMI-jét számolták ki. A 25 pont feletti testtömegindex kissé túlsúlyosnak, a 30 feletti pedig már kórosan elhízottnak számít.

Számításaik szerint bolygónk a rajta élő a túlsúlyos vagy elhízott emberek miatt 3,9 millió tonna plusztömeget hord a hátán.

Csak a kövér nő szép: 7 ország, ahol a túlsúlyos nők vannak előnyben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A legkövérebb országok: Amerika a topon

Első helyen a hamburger hazája, vagyis az Amerikai Egyesült Államok végzett. Valószínűleg ez nem meglepő, hiszen ismert tény, hogy az amerikaiak rengeteg előre csomagolt és félkész ételt fogyasztanak, amelyekben sok kalória és kevés rost van. A második helyen a Perzsa-öböl partján fekvő Kuvait, a  harmadikon pedig Horvátország végzett.

Hizlaló ételek

Egyes ételekre muszáj nemet mondanod, ha nem szeretnéd szaporítani a kilóid számát!

A középmezőnyben a mediterrán éghajlatú országok zsúfolódtak össze, hiszen Katar, Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok is felkerült a listára. Őket követte Trinidad és Tobago - ami Venezuela mellett fekszik -, illetve nyolcadik helyen végzett a tangó fővárosa, Argentína. Az utolsó két hely Görögországnak és Bahreinnek jutott, Magyarország nem került be az első tízbe.

A tíz legsoványabb nemzet

A kutatásban természetesen egyúttal az ellenpólust, vagyis a legsoványabb nemzeteket is górcső alá vették. Ahogyan azt sejteni lehet, elsősorban a harmadik világ éhező népei kerültek be az első tízbe. Az első helyen Észak-Korea végzett, a második Kambodzsa, a harmadik pedig Burundi országa lett. Ezeken kívül szerepelt a listán Nepál, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Banglades, Srí Lanka, Etiópia, Vietnam és Eritrea is.

Ezt is szeretjük