Önhibádon kívül hízol a tudósok szerint! Ezért vagy képtelen lefogyni

Tudtad, hogy ha a barátaid túlsúlyosak, te is nagyobb eséllyel szedsz fel pluszkilókat?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azok, akik alkatukból adódóan karcsúak, sokszor csak legyintenek a túlsúlyosok problémáira, mondván, egyszerűen lefogyhatnának, ha kevesebbet ennének. Nem véletlenül épült azonban egész tudományág az elhízás köré, a pluszkilók oka ugyanis nem csak a táplálkozásban, de még csak nem is pusztán a fizikai aktivitás hiányában keresendő.

A kutatók számára egyértelmű, hogy a testalkat egy ennél jóval összetettebb rendszer kérdése, most pedig az étrend, a testmozgás, az egészségi állapot és a gének mellé egy új tényezőt is felvettek a listára, ami felelős lehet az elhízásért.

Így befolyásolja súlyodat a környezet

Dr. David Shoham és kollégái a Plos One című lapban tettek közzé egy tanulmányt. Kutatásuk során főiskolai hallgatókat vizsgáltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok a diákok, akiknek a barátai súlyosabbak, hajlamosabbak a pluszkilók felszedésére, mint azok, akiknek a barátai soványabbak.

Utóbbi hallgatók kisebb százalékban híztak, viszont sikeresebben vesztettek a kilóikból. Az eredmények alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a szociális hálónak komoly szerepe van a testsúly befolyásolásában - itt azonban csak a személyes kapcsolatokra gondolnak, az internetes közösségi portálokon fenntartott szociális háló nem befolyásolja az egyén hízásra vagy fogyásra való hajlamát.

Az összefüggés okai

Shoham elmondta, az összefüggésnek két oka lehet: az egyik az, hogy az ember hajlamos átvenni a barátai szokásait, ez pedig igaz lehet a táplálkozási vagy életmódbeli szokásokra is - ezt nevezzük szociális hatásnak.

Így természetesen egy sportosabb társaságban könnyebb megtartani a testsúlyt, mint olyan baráti körben, ahol a közös program tévézésre és pizzázásra korlátozódik.

Ezek a túlsúly leggyakoribb okai!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A másik lehetséges ok, hogy az emberek eleve önmagukhoz hasonló barátokat választanak, tehát a túlsúllyal küzdők tudat alatt a szintén túlsúlyosak társaságát keresik inkább a soványak helyett, és fordítva.

A barátok megválasztása segíthet a fogyásban?

Hogy a kutatók világosabban lássák, melyik ok eredményezi a baráti kapcsolatok és a testsúly közötti összefüggést, két középiskola diákjait vizsgálták az 1994-95-ös tanévtől kezdve főiskolás korukig. Az egyik iskolát a tanulmányban Jeffersonnak nevezik - ez egy vidéki iskola, főleg fehér diákokkal -, a másik pedig a Sunshine középiskola, ami egy városi, etnikailag vegyes intézmény.

A kutatás során csaknem 1800 diáktól gyűjtöttek adatot, a tanulókat a súlyukról, a barátaikról, sporttevékenységükről és a képernyő előtt töltött átlagos napi idejükről kérdezték. A kutatók ekkor megállapították, hogy az azonos baráti társaságba tartozóknak hasonló a testtömegindexe - vagyis úgy tűnik, mintha a testalkat befolyásolná a baráti kapcsolatok kialakulását.

Az évek során azonban a tudósok azt is megállapították, hogy azok, akiknek a barátai önmagukhoz képest súlyosabbak voltak, később nagyobb eséllyel szedtek fel pluszkilókat, míg azok, akiknek a barátai soványabbak voltak, nagyobb valószínűséggel szabadultak meg a pluszkilóktól.

Három hatékony diéta a szakértő ajánlásával

Kattints az alábbi videóra, és nézd meg, milyen bevált fogyókúrás étrendet javasol a táplálkozási szakértő.

A fogyás kulcsa a baráti kapcsolatokban rejlik

Mint Shoham elmondta, a kutatás csaknem egy évtizeden keresztül rögzített adatok eredményeit dolgozza fel, és természetesen nem tudja teljesen objektíven kezelni a baráti kapcsolatok változását, továbbá, a megfigyeléseket még a Facebook elterjedése előtt kezdték meg - a közösségi portál pedig sokat változtatott az emberi kapcsolatokon.

Természetesen a fogyásnak nem az a kulcsa, ha megszakítod a kapcsolatot a szintén súlyproblémákkal küzdő barátaiddal - egyébként az is igazolt tény, hogy ha valakivel közösen kezdesz fogyókúrába, sikeresebben viszed véghez azt. Fontos azonban, hogy a berögzült szokásaid ne hassanak kedvezőtlenül az életmódodra. Ha a barátaidat nem is tudod rávenni, te akkor is próbálj ki új dolgokat, például egy új sportot vagy hobbit, ahol akár újabb, aktívabb barátokat is szerezhetsz a régiek mellé.

Egyet értesz a kutatókkal?

Ezt is szeretjük