Egy Királynő jelöltnek rengeteg mindent szem előtt kell tartania, hogy a verseny napján tökéletes formáját hozhassa, és megfelelhessen azoknak a magas elvárásoknak, amelyeket a zsűri és nem utolsó sorban a közönség támaszt.

A felkészülés ideje alatt a kommunikációs készségüket és mozgásukat is fejlesztik, megtanulják milyen sminkkel és frizurával lehetnek feltűnőek majd a színpadon. A tökéletes bőr, smink, a járás és a frizura persze még nem minden. A lányok minden nap kemény edzéseken vesznek részt és, hogy igazán kontúros, feszes bőrrel és szép sziluettel álljanak majd a nagy megmérettetésnél arról a Contour Systeme gondoskodik.
Contour Systeme - Ultrahangos alakformálás
A kiválasztott lányok már a felkészítés kezdetétől rendszeresen ultrahangos kezeléseken vesznek részt, amely segíti lebontani a zsírszöveteket a testben. A kezelés lényege, hogy fájdalommentesen, rövid idő alatt, jelentős és látványos javulást lehet elérni a zsírpárnákkal szemben.

A kezelések száma rugalmasan alakítható, több kezelést igénybe véve, akár több számmal is csökkenhet a konfekció méret. A Contour Systeme olyan különleges technikát alkalmaz, mely méltán tükrözi a Királynő című műsor színvonalát.
Neked is lehet királynői tested
A kezelés első szakaszában a zsírsejtek mechanikus és hőhatás révén szétrepednek a fókusz mélységében, ez valódi zsírbontást jelent. A második szakasz során történik a kiürülés az UMD ultrahang masszázs elvezetése révén. A Contour kezelés hossza változó, hiszen minden embertípus zsírproblémája eltérő. Általában 4-6 kezelés után körülbelül 4-10 centivel kisebb a körmérete a páciensnek, ami 1-2 számmal kisebb konfekcióméretet eredményez.
Miért különleges?

Más alternatív, nem műtéti beavatkozásokkal szemben az UltraCountour kezelés a zsírsejtek lebontásával, számuk végleges csökkentésével, nem pedig a zsírraktárak átmeneti kiürítésével fejti ki hatását. A klasszikus zsírleszívás műtéti beavatkozás, amely helyi érzéstelenítésben vagy altatásban történik. Az UltraContour eljárás nem műtéti beavatkozás. Fájdalommentes, hatékony eljárásról van szó, ami akár az ebédszünet alatt is elvégezhető. A páciensek a kezelést követően, minden következmény és megszorítás nélkül folytathatják a munkát.
Neked is lehet királynői tested. Nézz körül a Contour Systeme honlapján, és vedd igénybe akciós kezeléseiket!
Részletekért kattints! »Az UltraContour kezelési módszer az egyetlen, amely lehetőséget ad arra, hogy a test különböző területein - csípő, combok, has, popsi - kialakult makacs zsírlerakódásokat fellazítsa, majd a sejtek szétbontása után a májon keresztül kijuttassa a szervezetből. A megszüntetett cellulitisz tünetek után a kezelt terület visszanyeri korábbi egyenletességét.
Kinek ajánlott?
A Contour kezelés mindazoknak javasolt akik az ülőmunka, az esetleg kevés mozgás vagy genetikai okból a csípőn, a popsin, illetve a hason, a combok belső és külső részén makacs zsírpárnákkal, esetleg narancsbőrrel rendelkeznek, illetve étkezési szokásaikon nem tudnak vagy nem akarnak változtatni, és a rendszeres sportolás sem fér bele az idejükbe.

Az UltraContour kezelés alkalmas a szülés után fennmaradt zsírpárnák eltávolítására és a kialakult narancsbőr kezelésére illetve megszüntetésére. Optimális eredményben az 55 év alatti nők és férfiak bízhatnak.
Képek forrása: RTL Klub