A 3 legjobb emésztésserkentő gyógynövény

Problémáid vannak az anyagcseréddel? Orvosold a bajt a természet patikájával!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mezei cickafark

A mezei cickafark klasszikus gyógynövény. Már az ókorban, majd pedig a középkorban is megemlítették a cickafark vérzéscsillapító hatását, illetve a sebgyógyításban betöltött szerepét, leírták továbbá emésztésjavító tulajdonságait is.

Gyógyításra a szárított virágzatot és a friss vagy szárított hajtást használják. Jellegzetes hatóanyagai az illóolajok, illetve a flavonoidok. A népi gyógyászatban elsősorban vérzéscsillapításra, menstruációs panaszokra, fürdő formájában pedig túlzott verejtékezés ellen alkalmazzák. Alkalmas továbbá az emésztési zavarok kezelésére, többek közt görcsoldó, epehajtó és gyulladásgátló hatásai révén.

Hogyan alkalmazd?

Ha cickafarkteát szeretnél készíteni, kettő-négy teáskanál hajtást és virágot önts le 1,5 dl forró vízzel, és hagyd állni 10 percig. Fogyassz el belőle egy csészével naponta háromszor-négyszer. A teán kívül fürdőadalékot is készíthetsz cickafarkból, ha 20 gramm hajtást és virágot hozzáadsz 20 liter vízhez. Fürödj benne körülbelül 20 percig.

Ellenjavallatok: a gyógynövénnyel kapcsolatos mellékhatások nem ismertek, azonban bánj vele óvatosan, ha allergiás vagy a fészkesvirágzatú növényekre.

Vérehulló fecskefű

A növénynek Plinius római író és történész adta a vérehulló fecskefű nevet, mert a sárga levet a fecskék arra használták, hogy fiókáik szemét kinyissák. E növény legfőbb jellegzetessége valóban a sárga folyadék, ami azonban csak akkor jelenik meg, ha a szárat eltörik.

A vérehulló fecskefű a mákfélék családjába tartozik. Gyógyításra a virágzáskor gyűjtött föld feletti, szárított részeket használják. A népi gyógyászatban az ókor óta alkalmazzák máj- és epepanaszok esetén. Manapság főként a magas vérnyomás, a görcsök, a köszvény, a lábödéma és a gyomorrák kezelésében veszik hasznát.

Alkalmas továbbá felső hasi panaszok, emésztési zavarok, illetve az epehólyag és az epevezeték betegségeinek kezelésére. A kutatások továbbá immunstimuláló hatását is bebizonyították. Emellett gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatását is kimutatták.

Hogyan alkalmazd?

Elsősorban a gyógynövényboltokban kapható gyári készítményeket alkalmazd, mivel ezek alkaloid-tartalmát pontosan beállítják, így nem okozhatnak panaszokat.

Ellenjavallatok: epeelzáródás vagy májbetegségek esetén ne alkalmazd. Epekő esetén, vagy ha a tünetek nem szűnnek meg több mint két hétig, fordulj orvoshoz. Terhesség és szoptatás ideje alatt ne alkalmazd, illetve ne add 12 évnél fiatalabb gyereknek.

Szenna

A szenna az egyik legismertebb gyógynövény. A növényt őshazájában, Indiában, illetve Egyiptomban már évezredek óta használják hashajtó szerként. Gyógyításra a szárított levelet és a termést használják. A népi gyógyászatban a szennát székrekedés, májbetegségek, sárgaság, vérszegénység, mérgezések, illetve tífusz kezelésére alkalmazzák.

A 15 leghatékonyabb karcsúsító gyógynövény

Nézegess képeket!

Elolvasom

A növény továbbá hatásos emésztésserkentő, mivel a benne található hatóanyagok befolyásolják a bélfal összehúzódását, meggyorsítják a bélmozgást, és csökkentik a víz visszaszívódását. Ezáltal a béltartalom nő, és erősödik a teltségérzet.

Hogyan alkalmazd?

A növényből készült gyári készítményeket gyógynövényboltokban vásárolhatod meg, azonban teát készíthetsz házilag is: két teáskanál apróra vágott levelet vagy egy teáskanál termést önts le 2,5 dl forró vízzel, hagyd 10-20 percig állni, majd esténként fogyassz el belőle melegen egy-két csészével.

Ellenjavallatok: terhesség és szoptatás ideje alatt ne alkalmazd, továbbá kerüld a következő betegségek esetén is: bélelzáródás, akut bél- vagy vakbélgyulladás, ismeretlen eredetű hasfájás vagy elektrolitzavar. Ha szívgyógyszert, vízhajtó szereket vagy kortizont szedsz, a szenna alkalmazásával kapcsolatban kérdezd háziorvosod. Két hétnél tovább ne alkalmazd.

Cikkünk elkészítésében Dr. Jörg Grünwald, Christoph Janicke - Zöldpatika című könyve nyújtott segítséget.

OLVASD EL EZT IS!

epres
  • villámdiéták
  • villámdiéta mintaétrend

Emésztésjavító, zsírapasztó diéta

no has ezdes
  • villámdiéták
  • villámdiéta mintaétrend

Tüntesd el az úszógumit 2 hét alatt!

sparga
  • diéta a tartós fogyásért
  • mintaétrend a tartós fogyásért

5 kiló mínusz éhezés nélkül - Tartható, zsírbontó diéta

Ezt is szeretjük