Ha van rajtad néhány plusz kiló, de nem igazán békültél még ki a fogyókúra gondolatával, illetve eddig mindig sikerült egy-egy jónak tűnő indok segítségével elodáznod azt, a Dr. Shapiro-féle diétát neked találták ki!

A táplálkozástudománnyal és súlyproblémákkal foglalkozó elismert orvos, Dr. Howard Shapiro immáron húsz éve sikeresen működő fogyókúrás programjának célja, hogy segítségével a fogyni vágyók fokozatosan, lépésről lépésre sajátítsák el, és építsék be étrendjükbe az egészséges táplálkozás alapelveit. A Shapiro-féle diéta az életmódprogrammá alakítható módszerek közé tartozik, így nem csak a kilók lefaragásában, de távoltartásukban is segíthet.
A lényeg: fokozatosság és hatékonyság
A harminc napos diéta lényege a csökkentett, napi 1350 kcal körüli kalória-bevitel, azonban ezt nem egyik napról a másikra, hanem szépen lassan, fokozatosan kell megvalósítanod, a kalóriában gazdag ételek egészségesebb, minőségi ételekre való lecserélésével.
Az első héten az egészséges reggeli fogalmához kerülsz közelebb, a második héten az ebédeket kell lecserélned, a harmadikon a vacsorákat, a negyedik héten pedig a tízórai és uzsonna formájában fogyasztott nassolnivalók egészséges változatainak megismerésével elmondhatod majd magadról, hogy egész étrended gyökeresen átalakult, és a lehető legegészségesebb táplálkozási irányvonalat követed.
Fontos
Az, hogy az első héten az egészséges reggelikre kell koncentrálnod, nem jelenti azt, hogy a többi étkezés során bármit fogyaszthatsz. Ha látványos eredményt szeretnél elérni, jobb, ha már az első héten is igyekszel beépíteni étrendedbe valamit a többi egészséges menüből.
A diéta ideje alatt nem fogsz sokkal kevesebbet enni, csupán a fogyókúra szempontjából egészségesebb ételeket, emellett a rostokban gazdag és elegendő fehérjét tartalmazó étrendnek, illetve a napi ötszöri étkezésnek köszönhetően nem leszel éhes, anyagcseréd felgyorsul, és emésztésed is megfelelően működik majd.
Ha betartod a diéta elveit, a harminc nap elteltével akár nyolc-kilenc kilótól is megszabadulhatsz. A diéta legnagyobb előnye azonban az, hogy a fokozatosság elve miatt nagyon könnyű elkezdeni, később pedig fokozatosan érzel rá az ízére – szó szerint.
Tanácsok az 1. hétre
-
Az étrended, különösen a reggelid többnyire álljon gyümölcsökből, zöldségekből, növényi magvakból, teljes kiőrlésű péktermékekből illetve zsírszegény tejtermékekből.
-
Reggelire egyél annyit, amennyi még éppen jólesik, így napközben kevésbé fogod éhesnek érezni magad, így annak az esélye is csökken, hogy túl sokat kívánj enni.
-
Próbáld meg kerülni a zsírosabb húsokat, válassz helyettük sovány, fehér húsokat, illetve hüvelyes növényeket.
-
Próbálj ki egy-két olyan gyümölcsöt vagy zöldséget, melyet még sosem – vagy csak nagyon ritkán – fogyasztottál.
-
Végezz minden nap egy kis testmozgást: sétálj tíz percet, kertészkedj, vagy állj neki a tavaszi nagytakarításnak.
Reggeli
Reggelidet válaszd ki a következők közül:
-
zöldségsaláta zsírszegény sajttal
-
teljes kiőrlésű müzli, egy narancs
-
paradicsomsaláta zsírszegény sajttal
-
omlett két tojásból, spenótlevelekkel
-
gyümölcssaláta és teljes kiőrlésű péktermék
-
egy főtt tojás, egy grépfrút fele, magos kifli
-
teljes kiőrlésű müzli tejjel és banánkarikákkal
-
gyümölcsös joghurt és teljes kiőrlésű péktermék
-
teljes kiőrlésű müzli tejjel és növényi magvakkal
Tanácsok a 2. hétre
-
Ne siesd el az étkezéseidet, szánj például elég időt – legalább 20 percet – az ebédedre.
-
Lehetőleg ne fogyassz alkoholt és kávét.
-
Egyél még több zöldséget és gyümölcsöt, készíts gazdag zöldséges leveseket, illetve salátákat minél színesebb zöldségekből és gyümölcsökből.
-
Ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, és a hűtő felé vennéd az irányt, mondd el néhányszor halkan, hogy tiszteled magad, céljaidat és testedet annyira, hogy nem akarsz neki rosszat tenni.
-
Végezz naponta legalább 10 perc intenzív mozgást, legyen akár torna, séta, biciklizés.
Ebéd
Ebédedet válaszd ki a következők közül:
-
zöldségleves, tojássaláta
-
bableves, zöldségsaláta
-
paradicsomleves, cézársaláta
-
lencseleves, grillezett zöldségek
-
tonhalsaláta vegyes zöldségekkel
-
spenótos saláta tonhallal, paprikával, hagymával
-
grillezett gomba, pirított tökmaggal kiegészített salátával
-
saláta lencséből, paradicsomból, zöld leveles zöldségekből
-
zöldségleves, pulykahúsos szendvics teljes kiőrlésű kenyérből
-
grillezett gomba teljes kiőrlésű kenyérrel, paradicsommal, hagymával
Tanácsok a 3. hétre
-
Este hét után lehetőleg már ne egyél.
-
Semmiképp se vacsorázz a tv előtt, töltsd inkább családoddal az idődet.
-
Ismét próbálj ki új ételeket, illetve fűszereket.
-
Egyél több halételt és hüvelyes növényt.
-
Találj magadnak egy olyan edzésformát, melyet hosszú távon is szívesen végeznél. Kezdj bele, és légy kitartó!
Vacsora
Vacsorádat válaszd ki a következők közül:
-
zöldséges húsleves
-
madársaláta zöldbabbal
-
grillezett gomba és spárga
-
grillezett lazac zöldségekkel
-
párolt cukkíni zöldséges fasírttal
-
káposztás uborkasaláta csirkehússal
-
grillezett csirkemell, párolt brokkoli
-
sült hal főtt krumplival és hagymával
-
grillezett csirkehús paprikával és hagymával
-
tenger gyümölcsei, grillezett paradicsom és borsó
Tanácsok a 4. hétre
-
A nassolnivalót elsősorban a gyümölcsök és zöldségek jelentsék.
-
Ha mégis valami másra vágysz, egyél egy pohár zsírszegény joghurtot, igyál meg egy tejes-gyümölcsös turmixot, vagy fogyassz növényi magvakat.
-
Eddz legalább minden másnap 40 percet – a testmozgás legyen életed szerves része.
Fontos!
A kúrát várandós és szoptató kismamák, tinédzserek és emésztőszervi megbetegedésben szenvedők nem alkalmazhatják. A kúra során naponta minimum 2-2,5 liter szénsavmentes ásványvíz vagy gyógytea elfogyasztása ajánlott. Mielőtt elkezdenéd, kérd ki háziorvosod véleményét