10 kiló mínusz, jojó nélkül | femina.hu
2012. május 26. | Evelin, Fülöp
GyerekszájÉden Hotel 2
rss
Címoldal   /   Diéta és fitnesz
kisebb normál nagyobb

10 kiló mínusz, jojó nélkül

A Nutrisystem-diéta

A töretlen népszerűségnek örvendő, tartható módszer végleges fogyást ígér, és egészségedet is óvja. Ideje, hogy kipróbáld!
Szerző: J.C.R.
Forrás: Femina.hu
2010.11.13.

A Nutrisystem-diéta módszere azon az alapelven nyugszik, miszerint az alacsony GI-, vagyis glikémiás indexű ételek fogyasztása elősegíti a fogyást. Bár az eredeti program házhoz szállított, előre elkészített fogásokból áll, az alapszabályokat ezek megvásárlása nélkül is beépítheted étrendedbe, főként, mivel az egyes ételek semmiben nem különböznek azoktól, melyek alapanyagait bármelyik boltban megvásárolhatod, majd magad elkészítheted.

1972-ben az amerikai Nutrisystem vállalat folyékony fehérjeételek árusításával kezdett foglalkozni, és csak hat évvel később tért át a diétás készételek forgalmazására. A vállalat 1990-ben csődbe jutott, és fel kellett számolnia fogyókúrás központjait, kilenc évvel később azonban már ismét a porondon volt, immár egész világra kiterjedő internetes boltjával, nem utolsósorban pedig sokak által kedvelt, tudományos megalapozottsággal bíró, tartható és hosszú távú fogyást ígérő diétás programjával.

Hogy működik a diéta?

A program pontosan kiadagolt és GI-érték szempontjából megfelelő ételeket ajánl reggelire, ebédre és vacsorára, valamint legalább napi egy mellékétkezésre.

A javasolt ételek közé a teljes kiőrlésű pékáruk és tésztafélék, a sovány húsok, a halak, a tojás, a zöldségek, a gyümölcsök és a zsírmentes tejtermékek tartoznak, ezek ugyanis alacsony, illetve közepes GI-értékkel bírnak, vagyis nem emelik meg hirtelen a vércukorszintet, hogy a gyors inzulinválasznak köszönhetően hamarosan újra farkaséhes legyél, emellett a zsírraktározás is fokozódjon.

A diéta mindemellett nagy mennyiségben ajánlja a víz fogyasztását, fontos, hogy naponta legalább két, két és fél litert megigyál. Mindemellett a mindennapos mozgásról sem szabad elfeledkezned, célszerű legalább 30-40 percet szánni az edzésre.

Fontos továbbá, hogy kerüld a nem természetes élelmiszereket, a gyorséttermek kínálatát, a cukrozott, finomított, túlságosan feldolgozott termékeket. Ha mindezt betartod, két hónap alatt akár 10 kilótól is megszabadulhatsz, méghozzá tartósan.

15 egészséges diéta a tartós fogyásért
15 egészséges diéta a tartós fogyásért
A leghatékonyabb diéták +15 kiló felettMotiváló gondolatok a fogyókúráhozVitaminok és nyomelemek, melyek nélkül nem megy a fogyás15 ínycsiklandó, karcsúsító nassolnivalóMinden idők 15 legnépszerűbb diétája15 alakveszélyeztető, hizlaló finomság 8 durva anyagcsere-lassító táplálék, ami elrontja a fogyókúrádatZsírapasztó mozgásformák 2012-reÍme, a legerősebb konyhai zsírégetők!A 15 leghatékonyabb karcsúsító gyógynövény

Mintaétrend

Ha az egyes étkezések között megéheznél, igyál zöldség- vagy gyümölcslevet, illetve szénsavmentes ásványvizet, vagy fogyassz nyers vagy párolt zöldséget.

1. nap

Reggeli: egy tányér almás-fahéjas zabkása.
Ebéd: 25 dkg csirkés zöldségsaláta.
Uzsonna: 10 dkg gyümölcssaláta.
Vacsora: 20 dkg zöldséges lasagne teljes kiőrlésű tésztából.

2. nap

Reggeli: tojásrántotta két tojásból, egy zöldpaprika.
Ebéd: 25 dkg rizses bab barna rizzsel készítve.
Uzsonna: 10 dkg zöldsaláta.
Vacsora: 25 vegetáriánus húsgolyó, 10 dkg zöldségsaláta.

3. nap

Reggeli: egy diétás müzliszelet, egy alma.
Ebéd: 25 dkg balzsamecetes pulykamell, 10 dkg zöldség.
Uzsonna: egy narancs.
Vacsora: 20 dkg chilis bab.

4. nap

Reggeli: tojásrántotta két tojásból, két paradicsom.
Ebéd: 25 dkg csirkemell ezersziget-öntettel, 10 dkg zöldsaláta.
Uzsonna: két sárgarépa.
Vacsora: 20 dkg zöldséges lasagne teljes kiőrlésű tésztából.

Fontos!
Az adagok kiméréséhez használj 2 dl-es bögrét. Ezt a módszert várandós és szoptatós kismamák, tinédzserek, valamint daganatos megbetegedésben szenvedők nem alkalmazhatják. Mielőtt elkezdenéd a diétát, kérd ki háziorvosod véleményét!

5. nap

Reggeli: két szelet teljes kiőrlésű pirítós, fokhagymával bedörzsölve, egy paradicsom.
Ebéd: két tányér bableves, 15 dkg zöldségsaláta.
Uzsonna: egy alma.
Vacsora: 25 vegetáriánus húsgolyó, 10 dkg zöldségsaláta.

6. nap

Reggeli: egy tányér almás-fahéjas zabkása.
Ebéd: 20 dkg teljes kiőrlésű tortellini paradicsomszósszal.
Uzsonna: két kisebb kivi.
Vacsora: 25 dkg rakott tonhal.

7. nap

Reggeli: tojásrántotta két tojásból, két paradicsom.
Ebéd: 25 dkg balzsamecetes pulykamell, 10 dkg zöldség.
Uzsonna: két kisebb banán.
Vacsora: 20 dkg zöldséges lasagne teljes kiőrlésű tésztából.

Cikkünk Judith C. Rodriguez A nagy diétaválasztó című könyve alapján készült.

Még nincs hozzászólás

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Evelin, Fülöp

Még több képeslap »

Népszerű videók

Gyerekszáj - 4. heti videó
Imádnivaló gyerekdumák
hirdetés
6 hét 6 kiló fogyókúraprogram

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.