
Nem találod a helyed a hivatásodban, és emberi kapcsolataid sem a legjobban működnek? A tibeti horoszkóp szerint a boldogtalanság oka elsősorban nem a mindenkori körülményekben, hanem sokkal inkább magában az emberben keresendő - ami végső soron jó hír, hiszen némi tudatossággal felülkerekedhetsz rajta.
Ha ugyanis sikerül önmagadban megvalósítanod a belső harmóniát és a lelki békét, kifelé is ezt sugárzod majd - és az adni és kapni törvénynek megfelelően rád is ez száll majd vissza.
A tibeti horoszkóp szerint életfeladatod, hogy szűkebb és tágabb környezetednek hasznára légy, amivel, ha nem is tudatosan, de a lelked mélyén magad is tisztában vagy. Megesik azonban, hogy felborul az egyensúly, és miközben azon vagy, hogy mások testi-lelki jóllétéről gondoskodj, a saját szükségleteid háttérbe szorulnak. Így elképzelhető, hogy alárendeltté válsz kapcsolataidban, illetve a hivatásod terén tett erőfeszítéseidet nem méltányolják kellőképpen. Az egészséges határon belül merj időnként önző is lenni!
A tibeti horoszkóp legállhatatosabb jegye a tiéd. Egy ponton túl azonban ugyanez hátrányt jelenthet, mivel esetenként hajlamos lehetsz túlságosan is ragaszkodni a jól bejáratott rendszerhez - a stagnálás pedig hosszabb távon visszalépést jelenthet mind kapcsolataidban, mind pedig hivatásodban. A kulcsot a megoldáshoz a rugalmasság jelenti - ne félj időnként olyan helyzetbe is belemenni, aminek nem látható előre a végkifejlete, hiszen, ahogy mondani szokás, aki mer, az nyer!
Az égiek rendkívüli impulzivitással áldottak meg - ez az, ami segít abban, hogy megvalósíthasd célkitűzéseidet, illetve a legreménytelenebbnek tűnő helyzetből is győztesként kerülhess ki. Megeshet azonban, hogy a kelleténél nagyobb hangsúlyt kap ez az egyébként irigylésre méltó tulajdonságod - ilyenkor pedig hajlamos lehetsz meggondolatlanul cselekedni, illetve akaratlanul is megbánthatsz olyan embereket, akik erre valójában semmiféle okot nem adtak. Ahhoz, hogy megtaláld a boldogságot, érdemes kifejlesztened magadban magasabb fokú önfegyelmet!
Minden adottságod és képességed megvan ahhoz, hogy megtaláld a boldogságot a magánéletedben és a munkádban egyaránt. Az egyetlen akadályt az önbizalmad jelenti, amely némiképp gyenge lábakon áll. Ezért eredményeid dacára is visszahúzódsz a hivatásod terén, a kapcsolataidat illetően pedig hajlamos vagy rendre alulválasztani. Pedig a boldogság csak akkor fog rád találni, ha végre elhiszed, hogy többre vagy érdemes annál, mint amiben pillanatnyilag részed van, és kiállsz magadért.
Buddhista tanító
Végzettség:
Nemzetközi Karmapa Intézet - buddhista filozófia
Elérhetőség:
Melegszívű, együttérző, segítőkész ember vagy - ám egyetlen apró impulzus is elég ahhoz, hogy lelkileg mélypontra kerülj, ilyenkor pedig ennek megfelelően beszélsz és cselekszel - akaratlanul is kellemetlen perceket szerezve ezzel környezetednek. Így pedig megromolhatnak kapcsolataid, miközben a hivatásodban is megnehezítheted önmagad számára az előrejutást. Ha szeretnéd, hogy a boldogság végre rád találjon, igyekezz az eddiginél nagyobb mértékben kontrollálni érzelmeidet.
Rendkívül szerencsés tulajdonságokkal rendelkezel, melyek között a fejlett racionalitás és a jó gyakorlati érzék éppúgy helyet kap, mint a mély lelkiség. A gond csak az, hogy ez utóbbit - sérülékenységedből adódóan - nem mindig mered kinyilvánítani. Sokan emiatt nem mernek közelíteni hozzád, annak ellenére, hogy szeretnek és tisztelnek - holott a magány a legkevésbé sem kedvedre való állapot. A boldogság akkor jön el az életedbe, ha nem félsz feltárni belső világodat az arra érdemes emberek előtt.
A tibeti horoszkóp szerint a tudásszomj jelenti számodra a fő mozgatóerőt. Nyitott vagy az új ismeretekre, és azokat szívesen meg is osztod másokkal. Megeshet azonban, hogy elvéted a mértéket - az információk nyakló nélküli befogadása ugyanis magában hordozza a szétforgácsolódás veszélyét, tájékozottságod hangsúlyozásával pedig kérkedő benyomást kelthetsz, ami semmilyen téren nem válik javadra. Akkor leszel boldog, ha megtanulsz a valóban fontos dolgokra összpontosítani, és a kommunikációban megfontoltságra törekszel.
A tibeti horoszkóp szerint lelkiismeretes és kitartó ember vagy. Gondot jelenthet viszont, ha szívósságod makacsságba fordul át - ilyenkor ugyanis akkor sem szívesen térsz el eredeti tervedtől, ha annak létjogosultsága a gyakorlatban nem igazolódik be. Mindez pedig a emberi kapcsolataid terén éppúgy visszaüthet, mint a hivatásodban vagy pénzügyeidben. Ahhoz, hogy boldog lehess, merj változtatni, mindennapjaidban pedig adj nagyobb teret a spontaneitásnak.
Az égiek hitetlen teherbírással áldottak meg, amihez nagyfokú lelkiismeretesség párosul. Mindazt pedig, amit ily módon elérsz, másokkal is szívesen megosztod - sőt, a saját érdekeidet pedig másodlagos jelentőségűnek tartod. Így azonban idővel kifogyhatsz az energiából, ami testi-lelki egészségedre egyaránt rányomhatja a bélyegét. Ahhoz, hogy hosszú távon boldog lehess, meg kell tanulnod beosztani a rendelkezésedre álló erőforrásokat, és inkább kevesebbet, de kiegyensúlyozottabban teljesíteni - a számodra fontos emberek ekkor is ugyanúgy fognak szeretni és tisztelni.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |


