Mégsincs hatodik érzék?

Friss kutatás cáfolja meg a létezését

Kutatók úgy vélik, bizonyították, hogy hatodik érzék mint olyan valójában nem létezik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Noha a hatodik érzék létezését már számos alkalommal bizonyítani próbálták, úgy tűnik, olyan kutatók is vannak, akik éppen az ellenkező irányba eveznek a csónakban, vagyis azt szeretnék alátámasztani, hogy érzéken felüli érzékelés nem létezik.

Egy friss kutatás eredményei szerint úgy tűnik, ez sikerülhetett is, ugyanis ausztrál kutatók állítják, vitathatatlan bizonyítékot találtak, hogy hatodik érzék nincs.

A Melbourni Egyetem kutatói, Piers Howe és Margaret Webb szerint az emberek hajlamosak úgy hinni, hogy a hatodik érzékük szólal meg olyan esetekben, amikor tulajdonképpen nincs szó másról, mint szimpla bizonytalankodásról.

A kutatás

Az ausztrál kutatók furcsa módját választottak annak megkísérelésére, hogy bizonyítsák, a hatodik érzék nem létezik. Egy fényképes tesztet végeztek el a kutatás résztvevőivel.

A vizsgálat során minden résztvevőnek egy másodpercenként mutattak egy-egy embert ábrázoló fotót másfél másodpercre, ám minden képből két darab volt egyetlen apró eltéréssel: színbéli, formabeli különbségek, fülbevaló vagy más kiegészítő megléte, illetve hiánya jelentette a különbséget a felvételek között. Összesen 140 pár képet mutattak meg a kutatók a vizsgálat során a résztvevőknek, akiknek meg kellett mondani, miben volt más a két szinte egyforma fotó.

14 jel, hogy kísért az előző életed

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tudták, hogy valami nem stimmel

Bár a résztvevők tudták, hogy volt valami különbség a képek közt, haboztak, tétováztak, és nem voltak képesek rájönni, mi is lehetett az valójában. Howe szerint ez a hatodik érzéket megcáfoló bizonyíték. Rámutatott, hogy bár a résztvevőknek tudomásuk volt a változásról, vizuálisan nem tudták felismerni azt, tehát furcsa sejtésük ellenére mégsem hatodik érzékük révén tudták, hogy valami nem stimmelt a képekkel, hiszen korábban látták mindkét verziót.

Az tehát, hogy érezték, a két kép valamiben eltért, nem a hatodik érzéküknek volt köszönhető, hanem a tapasztalatuknak.

Sántít a dolog?

Felmerül a kétség, hogy egy ilyen jellegű kutatás megfelelő lehet-e a hatodik érzék létezésének megcáfolására. Mindenesetre a kutatás érdekes eredményeket hozott arra nézvést, hogy két szinte egyforma kép pillanatnyi felmutatása után az ember nem képes megmondani, mi is volt az eltérés közöttük, noha érzi, sejti, hogy nem voltak egyformák. Kérdés, hogy mennyi köze van ennek a hatodik érzékhez.

Képek! 8 helyszín, ahol a túlvilág kapuját sejtették

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hatodik érzék létezése ellen szavazó kutatók előtt tehát még kemény munka áll, hogy olyan eredményt mutathassanak fel, mely valóban megcáfolja a jelenség létezését. Igaz, az érzéken felüli érzékelésben hívő kutatók kezében is csupán lehetséges bizonyítékok vannak egyenlőre.

Te hiszel a hatodik érzék létezésében?

Ezt is szeretjük