Ez a férfi jelentkezett a világ első fejátültetésére: 2 éven belül megvalósulhat

Hatalmas vitákat kavart az utóbbi időben, nem véletlenül.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy arról az MTI már 2015 őszén is beszámolt, még 2017 decembere előtt megtörténhet az első emberi fejátültetés Kínában, amennyiben az előkészületi kutatások és kísérletek sikeresek lesznek.

Sergio Canavero
Valerij Szpirodonov

Ezt közölte legalábbis újságírókkal Zsen Hsziao-ping, aki olasz kollégájával készül az eddig példa nélküli műtétre. Az olasz sebésszel, az ötlet bejelentésével már korábban is igen nagy vihart kavart Sergio Canaveróval közösen előkészítés alatt álló beavatkozás helyszíne csak abban az esetben lesz Kína, ha minden a tervek szerint halad, és itt valamennyi szükséges feltétel adottá válik. A jelenleg kijelölt helyszín az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány székvárosának, Harpinnak az orvosi egyetemi kórháza.

Csak akkor hajtják végre, ha biztosak lesznek a sikerben

Canavero, a Torinói Fejlett Neuromodulációs Csoport vezetője 2013-ban közölte először, hogy szerinte egy effajta műtét legkorábbi lehetséges időpontja 2016 lehet, a legutóbbi nyilatkozatok szerint azonban több időre, több tudásra van szükség ahhoz, hogy a siker esélyével fogjanak bele, csak akkor hajtják ugyanis végre a műtétet, amennyiben 99%-ban biztosak lesznek annak sikerében.

Idén januárban már arról szóltak a hírek, hogy a teljes fejátültetést végrehajtották egy majmon Sergio Canavero, valamint kínai és dél-koreai tudósokkal közreműködésével. A majom túlélte a beavatkozást, nem szenvedett agykárosodást, ugyanakkor 20 órával később etikai okokból elaltatták.

Egy fiatal programozó lesz az önkéntes

A bonyolult operációra önként jelentkezett egy 30 éves orosz férfi, Valerij Szpirodonov programozó, aki ritka, gyógyíthatatlan genetikai betegségben, spinális izomatrófiában, vagyis akut gerincvelői izomsorvadásban - Werdnig-Hoffmann-kór - szenved, állapota pedig egyre romlik. Szpiridonov abban reménykedik, hogy fejét sikerül átültetni egy egészséges ember testére, és összekötni agyvelejét a donor gerincvelőjével.

Szeretnéd megérni a 100. születésnapod? 5 tanács azoktól, akiknek már sikerült

Nézegess képeket!

Elolvasom

Sokak szerint nem kellene Istent játszani

Bár az olasz sebész hisz abban, hogy ily módon a jövőben megoldást nyújthatnának mindazoknak, akiknek a testét gyógyíthatatlan betegség, daganatos megbetegedés, illetve ideg- vagy izomsorvadás támadta meg, nem véletlen, hogy már magát az ötletet is komoly felháborodás övezte mind társadalmilag, mind pedig szakmai körökben, amellett pedig, hogy kérdéses, egyáltalán sikerülhet-e egy hasonló műtét, az sem biztos, hogy egyáltalán el szabad-e majd végezni a különféle jogi, illetve etikai szempontok miatt.

Számos orvos szerint elképzelhetetlen a műtét kivitelezése, Canaverót pedig sokan nem csupán eszementnek, de egyenesen dr. Frankensteinnek nevezik, ötletlét pedig több mint bizarrnak.

Amellett, hogy maguk az ezzel kapcsolatos állatkísérletek is horrorisztikusak és etikátlanok, sokan úgy vélik, mindez visszafordíthatatlan társadalmi folyamatokat indíthatna el, nem beszélve arról, hogy a két idegen test összehangolódása nemcsak fizikai szinten nehéz, de pszichésen is szinte lehetetlen, és őrülethez hasonló tüneteket produkálna.

Úgy tűnik azonban, Canaverót nem lehet eltántorítani, az első alany, Szpiridonov pedig úgy véli, nincs más választása. További etikai problémákat vet fel azonban a donortestek kérdése is, arról például nem közöltek részleteket, honnan érkezne, és ki ajánlaná fel.

Ezt is szeretjük