
A torma - Armoracia rusticana - eredetileg Délkelet-Európából, illetve Délnyugat-Ázsiából származik, és gyógyhatásait állítólag már Hippokratész is ismerte. Több forrás is bizonyítja, hogy kezdetben gyógynövényként termesztették, és csak később vált a főtt és füstölt húsok ízesítőjévé.

Csípős ízét a benzil-mustárolajnak köszönheti, mely elsősorban antibiotikus hatásáról ismert. De a fűszernövény még számos, egészségügyi szempontból jótékony hatású anyagot tartalmaz: kalciumban, magnéziumban, nátriumban, valamint C-vitaminban egyaránt gazdag. Illóolaj-tartalma a gyökér reszelésekor szabadul fel, ezért elsősorban frissen reszelt tormát érdemes használnod.
A hólyaghurut gyógyítására, illetve megelőzésképpen szakemberek is gyakran ajánlják a vörös áfonyát. Gyümölcs, ivólé vagy kapszula formájában egyaránt hatékony lehet. A tormát azonban kevesen ismerik a húgyúti betegségek ellenszereként. Pedig a frissen préselt tormalé - baktériumellenes, valamint vízhajtó hatásának köszönhetően - megoldást nyújthat a kínzó panaszokra.
Hólyaghurut esetén naponta kétszer - étkezés után - fogyassz el egy teáskanálnyi tormalevet. Használhatod kiegészítő gyógymódként, valamint enyhébb felfázás esetén, ha azonban erős alhasi fájdalommal küzdesz, valamint véres a vizeleted, mindenképpen fordulj orvoshoz. Maximum egy-két hétig alkalmazd, mert mustárolaj-tartalma miatt erősen ingerlő hatású.
A frissen reszelt torma - a gyömbérgyökérhez hasonlóan - remek orrtisztító. Baktérium- és vírusellenes hatása a kutatások szerint akár fél napon át is tarthat. Fogyassz belőle egy keveset étkezés után, így elkerülheted a mustárolaj hatására kialakuló hasfájást. Ha üveges tormát vásároltál, fél evőkanállal egyél belőle.
A csípős torma illóolajának belélegzése is remekül tisztítja a légutakat. Egy kis lábosban forralj vizet, majd tégy bele egy evőkanál frissen reszelt tormát. Hajolj az edény fölé, teríts egy törölközőt a fejedre, és inhalálj tíz percig. A szemedet ne nyisd ki közben, mert a mustárolaj csípheti.
Az allergia a szervezet túlzott immunreakciója következtében alakul ki - jellemzően légúti gyulladást, orrfolyást, szemviszketést, tüsszögést és köhögést eredményezve. A szénanátha a megfelelő antihisztaminos kezelés nélkül asztmává alakulhat. Az utóbbi időben azonban egyre több országban kísérleteznek a szakemberek a fitoterápiás gyógymódokkal is. A torma antibiotikus, gyulladáscsökkentő, antiallergén hatásának köszönhetően a légúti allergia remek ellenszere lehet. Egy klinikai vizsgálat tanúsága szerint a pollenérzékenység tünetei a kísérleti alanyok jelentős részénél fél-egy év alatt megszűntek annak köszönhetően, hogy rendszeresen kaptak tormakivonatot.
A torma gyökere olyan csípős vegyületeket tartalmaz, melyek vérbőséget okoznak - mind külsőleg, mind belsőleg. Vérkeringés-fokozó hatása miatt a tormaalapú készítmények remekül használhatók izomfájdalmak kezelésére is. A reszelt tormát áztasd almaecetbe, majd készíts belőle pakolást. Hagyd a fájó ízületen egy órát - ennél tovább nem tanácsos, mert bőrirritációt válthat ki.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |