10 tünet, ami előre jelzi az agyvérzést: még a bénulás előtt jelentkeznek

Nem csak a teljesen egyértelmű jelekre érdemes odafigyelni.

nagykep?cikkid=168349&kep=furcsan-erzi-magat1-lead
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Arról, hogy milyen tünetek alapján ismerhető fel egyértelműen az agyvérzés, nem lehet eleget beszélni, a jelek időben való észlelése ugyanis életet menthet, sőt, ha szinte rögtön orvosi segítség érkezik, a károsodást jó esetben vissza is lehet fordítani.

A biztos tünetek felismeréséhez három betűt kell megjegyezni: MBE. Meg kell kérni a beteget, hogy Mosolyogjon, Beszéljen - ismételjen meg egy egyszerű mondatot -, és Emelje fel mindkét karját, illetve pluszként arra is, hogy öltse ki a nyelvét. Ha ezek közül bármelyiket nem tudja megcsinálni, vagy nem megfelelően, azonnal hívni kell a mentőt.

Elég, ha a mosoly féloldalas vagy nagyon gyenge, ha a beteg a karjait nehezen emeli, vagy csak lassan, és nem ugyanúgy a kettőt, a nyelvét féloldalasan, vagy nem tudja kiölteni, illetve nehézkesen, érthetetlenül beszél, bármelyik esetben sürgősen orvosi segítségre lesz szükség.

Ha már megtörtént a baj, az időfaktor a legfontosabb, ha ugyanis a beteg 90 percen belül kezelést kap, a helyzet sok esetben visszafordítható, de legalábbis mérsékelhető a súlyosság foka.

A kevésbé egyértelmű tünetekre is érdemes figyelni!

Ahhoz azonban, hogy valaki időben segítséghez jusson, nem csak a már egyértelmű tüneteket érdemes ismerni. Szintén agyvérzésre, illetve annak kezdetére utalhat, ha valaki józan, de részegnek tűnik, szédül, furcsává válik a beszéde, zsibbad a nyelve, különös ízeket érez, zavart, a látásával is problémái lesznek - homályossá válik, látótérkiesése lesz -, nehezen nyel, gyengévé válik, elejt tárgyakat, csökken az izomereje, esetleg az eszméletét is elveszti.

Agyvérzésre utalhat tovább a nagyon hirtelen fellépő erős fejfájás, melyhez hasonlót a páciens még soha nem tapasztalt. Fontos megemlíteni továbbá az úgynevezett TIA-tünetegyüttest is - átmeneti ischaemiás roham -, mely egyfajta agyi keringési zavar, hasonló tünetekkel, mint a stroke-éi, ezek azonban 24 órán belül megszűnnek. Ugyanúgy életmentő azonban orvoshoz fordulni, a stroke-nak ugyanis nagyon sok esetben ez az előszobája, és utána jellemzően bekövetkezik a valódi is.

Ezt is szeretjük