Látsz ilyet a szádban? Vigyázz, mert kilazulhatnak miatta a fogaid!

Cselekedj időben, és nem alakulnak ki súlyos következmények.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy arról korábban is írtunk, a fogínyproblémák, például az íny gyulladása, majd későbbi visszahúzódása idővel, illetve kezelés nélkül olyan súlyos problémákhoz vezethet, mint amilyen például a fog körüli szövetek és csontállomány pusztulása, aminek következtében ki is lazulhatnak, illetve hullhatnak a fogak.

Így néz ki a visszahúzódott fogíny

A fogínybetegségek kialakulásának kockázatát genetikai tényezők is befolyásolhatják, főként azonban az életmódnak van kiemelt szerepe benne, különös tekintettel a fog- és szájápolás minőségére.

Figyelj a korai tünetekre!

A rendszeres fogorvosi szűrés minimálisra csökkentheti a súlyosabb problémák kialakulását, a kezdeti jelekre azonban nagyon fontos, hogy időben felfigyelj - ilyen lehet például az íny gyulladása, fájdalmassá válásra, egyfajta bizsergő érzés a fog körül vagy annak mozgathatósága, illetve a rendszeres vérezgetés.

Ha cigarettázol, nem árt tudnod azt sem, hogy a vérzés akár el is maradhat, a nikotin ugyanis összehúzza az ereket, még alattomosabban kialakuló problémává téve az ínybetegséget. Figyelmeztető jel lehet azonban az íny visszahúzódása - a fent látható képen is ez a tünet figyelhető meg -, melynek kapcsán már akkor is érdemes felkeresned fogorvosodat, ha csak igen kismértékben jelent is meg.

Így lehet visszafordítani a folyamatot

A fogíny visszahúzódásának folyamata a megfelelő lépések megtétele mellett viszonylag könnyen visszafordítható, sőt, még az olyan későbbi, súlyosabb, fogágybetegségre utaló tünetek esetén sem kell elkeseredni, mint amilyen például a fogak kilazulása, speciális sínek segítségével ugyanis a fogorvos akár stabilizálni is tudja őket.

Ha ezt csinálod, kihullhat a fogad: 5 dolog, amire talán még nem is gondoltál

Nézegess képeket!

Elolvasom

A tünetek megjelenése esetén tehát elsődleges fontosságú a fogorvos felkeresése, ez azonban korántsem elég, ha valaki otthon nem tartja be a megfelelő szájápolásra vagy éppen az életmódbeli tényezőkre vonatkozó előírásokat. Célszerű lehet például speciális, gyógynövényes fogkrém alkalmazása, puha sörtéjű fogkefe használata, illetve annak gyakori cseréje, a vitaminpótlás, valamint a táplálkozási szokások átalakítása is - minderről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Használhatsz speciális, gyógynövényes szájvizet is, de akár különféle házi módszereket is bevethetsz, ha például az ujjaid között borsmentát morzsolj szét, majd ezzel bekenegeted az ínyedet, serkentheted a vérkeringését, és elősegítheted a kórokozók elpusztítását, emellett öblögethetsz például rendszeresen kamillateával is, melynek gyulladáscsökkentő hatása az ínyeddel is csodát tehet. Ha kíváncsi vagy néhány hatásos, házi készítésű szájvíz receptjére is, kattints ide!

Kép: Pinterest/Nickie Soto.

Ezt is szeretjük