
A fekély a testüregek nyálkahártyáját borító szövet gyulladása, illetve hiánya. A nyelőcső, a gyomor és a nyombél falán egyaránt kialakulhat. A gyomorfekély meglehetősen gyakori betegség, a hazai lakosság körülbelül 10%-át érinti.

A gyomor nyálkahártyája normál esetben elég erős ahhoz, hogy kiállja az emésztőnedvekkel és a gyomorsavval való érintkezést, ha azonban valahol megsérül, és erózió - kimaródás - jön létre rajta, kialakul a fekély.
A legtöbb fekély ceruzavastagságnál - 5 mm-nél - nem nagyobb, ennek ellenére fájdalommal, sőt, akár életveszélyes vérzéssel is járhat.
Korábban az orvosok úgy gondolták, hogy a fekélyt stressz idézi elő. Bár a szorongás önmagában még nem kórok, annyi igaz, hogy megnöveli a gyomorsavmennyiséget, ezáltal súlyosbítja a meglévő betegséget. Ma már tudjuk, hogy a gyomorfekélyek 80%-áért a Helicobacter pylori nevű baktérium felelős.
Mivel azonban a kórokozó olyan emberek szervezetében is megtalálható, akiknek nincs fekélyük, a kutatók úgy vélik, hogy a genetikai hajlamnak is szerepe van a betegség kialakulásában. Bizonyos gyógyszerek is gyengíthetik a gyomornyálkahártya ellenálló képességét. Ezek közé sorolható az aszpirin, az ibuprofen és más, nem szteroid gyulladáscsökkentők.
Amennyiben tapasztalod a fent említett tüneteket, mindenképpen gasztroenterológiai vizsgálatra lesz szükséged. A fájdalom csillapítására az orvos először savlekötő gyógyszert ír fel, ha ez nem segít, akkor az alábbi vizsgálatokra kerül sor.
Szóba jöhet a gyomorröntgen, de gyakrabban végeznek gyomortükrözést. Ez utóbbi több információt ad a gyomorban zajló elváltozásokról.

Ilyenkor a nyelőcsövön át egy keskeny, hajlékony, optikai szállal ellátott csövet vezetnek le a gyomorba. Az eszköz lehetővé teszi a szövettani mintavételt, illetve a vérző fekély injekciós kezelését is.
A Helicobacter pylori kimutatására általában vér- és székletvizsgálatot végeznek. Ez utóbbi segítségével az is megállapítható, tartalmaz-e vért a széklet.
Amennyiben a vizsgálatok kimutatják a Helicobacter pylori jelenlétét, az orvos az úgynevezett hármas kezelés mellett dönthet. Ilyenkor savtermelést szabályozó szert, illetve két, különböző típusú antibiotikumot ír fel. Az előbbi általában valamilyen protonpumpagátló, például omeprazol, lanzoprazol vagy pantoprazol. Mind jóval eredményesebbek, mint a korábban elterjedtebben alkalmazott H2-receptor-blokkolók. Bevezetésük óta a fekélygyógyulás ideje jelentősen csökkent, illetve visszaesett a betegség kiújulásának gyakorisága.
A helyes táplálkozás a gyomorfekély esetében is rendkívül fontos. Ismerd meg a legfontosabb szabályokat!
Vajon mindent megteszel, hogy megóvd az egészséged? Hallgasd meg dietetikus szakértőnket, aki elmondja, minek érdemes még nagyobb figyelmet szentelned.
Fontos, hogy kerüld a gyomrot irritáló ételek fogyasztását: hanyagold a sót, az erős fűszereket, a mentolt. Szintén csökkentetned kell az alkohol, a kávé, fekete tea és a koffeintartalmú üdítőitalok fogyasztását, mert gyomorsavat termelnek.
Ajánlott viszont a banánfogyasztás, ugyanis segít védőfelületet képezni a gyomor nyálkahártyája és a gyomorsav között. A káposztalé hasonló tulajdonsággal bír, így ebből is ajánlott többet fogyasztanod. Korábbi cikkünkben további hasznos étrendi tanácsokat olvashatsz.
Cikkünk a Reader's Digest Törődjön többet az egészségével című könyve alapján készült.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |

