kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Egészség   /  

A 4 legjobb nőgyógyász

A 4 legjobb nőgyógyász
Szerintünk

Már a kacsa és a kengyel láttán kiver a víz? Irtózol a nőgyógyászati vizsgálattól? Segítünk megtalálni a számodra ideális orvost.

Forrás: Femina.hu
2009.03.22.

Jóval nehezebb rálelni a megfelelő nőgyógyászra, mint például a háziorvosodra. Mindez a vizsgálati helyzet jellegéből adódik, hiszen a nőgyógyászod előtt – mind fizikailag, mind lelkileg – sokkal inkább pőrének érezheted magad, mint bármely más orvos előtt. Most eláruljuk, mi hol találtuk meg a tökéletes nőgyógyászt.

Gabi

Szavazz!
Melyik probléma kínoz leggyakrabban?

Sok nőgyógyászt megjártam már – terhesen muszájból is menni kell -, mire a mostani mellett döntöttem. Az egyik túl messze rendelt, a másik a kiterjedt klientúrájából következően túlságosan szétszórt volt, a harmadikat pedig nem volt időm megszokni sem, mert közben nyugdíjba ment. Viszont egy nő nem lehet meg nőgyógyász nélkül, így keresgélni kezdtem a hozzánk közel eső SZTK-ban. Szerencsémre találtam egy szimpatikus és hozzáértő szakembert, név szerint Dr. Turcsányi Attilát. Számomra nagyon fontos, hogy egy orvos ne csak tudja, amit csinál, de képes legyen emberi nyelven - anélkül, hogy ostobának nézne - velem is tudatni, ha bármi problémát vagy elváltozást észlel.

Turcsányi doktor eddig nem okozott csalódást, akármilyen kérdésem is volt, készséggel válaszolt rá. Ráadásul nem magánrendelésre járok hozzá, hanem ingyenesen, mégsem éreztette soha, hogy az ilyesfajta rendelés púp a hátán, és ez rendkívül jóleső és megnyugtató érzés.

Elérhetősége
  • Név: Dr. Turcsányi Attila.
  • Rendelő: VIII. József krt. 17. I. em.
  • Kórház: VI. Podmaniczky u.
  • SZTK: XVI. Jókai u.
  • Telefon: 06-30/948-52-30.

Ági

Nekem szerencsém volt az orvosválasztásnál, hiszen elsőre megtaláltam azt a türelmes és jó szakembert, akire szükségem volt. Úgy gondolom, teljesen mindegy, hogy egy nő huszonéves vagy hatvanas, fontos számára, hogy megbízzon abban az emberben, akivel megosztja a legintimebb problémáit.

Épp ezért, egy nőgyógyász esetében elengedhetetlen, hogy türelmes és figyelmes legyen. Az orvosom, dr. Séra Péter pedig pontosan ilyen. Minden csip-csup problémával fel lehet keresni – ami nekem nagyon fontos, ugyanis kissé hajlamos vagyok a hipochondriára. Akármilyen apró kérdéssel fordulok is hozzá, sosem látom rajta, hogy nem venne komolyan. Ezenkívül pedig nagyon szeretem benne, hogy soha nem kell külön kérni a méhnyakrák-szűrést, minden évben emlékeztet rá, mikor is esedékes. Általában a XVIII. kerületi SZTK-ban keresem fel, de magánrendeléseken is fogad betegeket.

Elérhetősége
  • Név: dr. Séra Péter.
  • Cím: XVIII. Kubinyi utca.
  • Telefon: 06-20/935-03-59.

Melinda

Sajnos igen sok nőgyógyászati rendelőben volt alkalmam megfordulni, több-kevesebb sikerrel. Megéltem a félnapos sorban állásokat és a sikertelen kezeléseket ugyanúgy, ahogy a legtöbb nő, ezért végül úgy döntöttem, kipróbálok egy magánnőgyógyászt. Dr. Baksay Lászlót választottam, aki egy kedves, otthonosan berendezett budai rendelőben dolgozik.

Betöltés...

Azonban nemcsak a környezet kellemes, de legalább ilyen jó és körültekintő az orvosi ellátás is. Nála végre biztos vagyok abban, hogy nemcsak felületes kezelésben részesülök, hanem addig folynak a vizsgálatok, amíg ki nem derül, mi a probléma. Ráadásul, ha valamelyik lelettel probléma van, az nemcsak a következő ellenőrzéskor derül ki, ugyanis ilyen esetben telefonon értesítenek, és szükség esetén megbeszélhetünk egy korábbi időpontot is.

Elérhetősége
  • Név: Dr. Baksay László.
  • Cím: 1117. Budapest Fehérvári út 56. II. em. 9.
  • Telefon: 06-30/235-10-33.

Eszti

Általában beletelik néhány hónapba – néha akár évekbe is –, mire egy nő megtalálja a számára ideális nőgyógyászt. Ezzel én is pontosan így voltam. Bár jobban belegondolva, nem is értem, miért tartott olyan sokáig, hiszen végül édesanyám javaslatára az ő orvosánál – Dr. Győrffy Sándornál – kötöttem ki. Körülbelül hét éve járok hozzá, és nagyon meg vagyok elégedve vele. Rendkívül alapos, körültekintő és megbízható. Számomra nemcsak az fontos, hogy szakmailag felkészült legyen az orvosom, hanem nagyon sokat számít, hogy megértjük-e egymást. Dr. Győrffy Sándort nemcsak kiváló szakembernek tartom, hanem emberileg is remekül kijövünk. Így aztán, bár néhány éve már Budapesten lakom, nőgyógyászati vizsgálatra még mindig Zalaegerszegre járok.

Elérhetősége
  • Név: Dr. Győrffy Sándor.
  • Cím: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 63. Fszt. 2.
  • Telefon: 06-92/312-972, 06-30/993-37-68.

4 hozzászólás
anonymous       2010-03-24 18:29
5.
Sziasztok, én 2 női nőgyóyászt tudok ajánlani, ill. jelenleg csak egyet, mert a másik külföldön van, de ha igaz, jön vissza jún.ban. Aki külföldön van, őt Magenheim Ritának hívják, ill. aki jelenleg helyettesíti őt: Szigeti Katalin; mind ketten nagyo... tovább »
jazmin       2009-03-26 08:44
4.
én most róla hallottam jókat:  timmerman gábor budapesten http://www.timmermann.hu/ ismeri valaki?
judit65       2009-03-25 18:41
3.
Igen nagyon nehéz a megfelelő nőgyógyászt megtalálni.Én azt hittem,hogy megtaláltam.20 évig jártam hozzá.Két gyermeket szültem nála.(nem ment simán)Ennek ellenére megbíztam benne.Jól ismert,de aztán a nagy bajban cserben hagyott.Óriási csalódás volt.... tovább »

4 természetes módszer visszatérő hüvelyfertőzés ellen

A nők többsége átesik élete során hüvelyfertőzésen. Ám, ha gyakran tapasztalod, érdemes tenni ellene.
Egészség

3 nőgyógyászati tünet, amivel azonnal fordulj orvoshoz!

Nyűgnek érzed a nőgyógyásznál tett látogatást. Bizonyos jelek láttán azonban muszáj orvoshoz menned!
Egészség
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.