Ennyi a javasolt minimális sóbevitel - Sokan nem tudják, hogy a túl kevés is ártalmas

A só túlzott bevitele mellett a hiánya is komoly problémákhoz vezethet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A só bevitelének csökkentését a világon már számos program megcélozta, köztudott ugyanis, hogy túlzott mértékű fogyasztása a szív- és érrendszeri betegségekkel hozható összefüggésbe.

Ennek eredményeképpen a társadalom már-már mumusként tekint rá, és figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a só hiánya legalább olyan veszélyes, mint túlzásba vitele.

A hatósági ajánlás szerint ugyanis a maximális bevitel egy felnőtt embernél 2300 milligramm, 50 év fölöttieknél pedig ez a szám 1500 milligrammra csökken. Ez a szám azonban hihetetlenül alacsony, ugyanis a só a nátrium fő forrása a szervezet számára, drasztikus csökkentése felborítja a folyadékháztartást és az izomzat egészséges működését is befolyásolja.

Miért káros a túl kevés só?

Katarzyna Stolarz-Skrzypek cseh kutatónő és társai vizsgálatában azonban meglepő dolgokra derült fény. A hivatalos kutatásokkal szembementek, tézisük szerint ugyanis az alacsony sóbevitel vérnyomáscsökkentő hatása csak rövid távon bizonyított, a hátulütőkről pedig egyáltalán nem esik szó.

Egy másik kutatásból az is kiderül, hogy a sómegvonás és a túl alacsony nátriumbevitel növeli a vér LDL koleszterin- és trigliceridszintjét, sőt, összefüggésbe hozható az inzulinrezisztencia kialakulásával is. Ráadásul a nátriumszegény életmódból eredő túl alacsony vérnyomás éppoly kellemetlen panaszokhoz vezethet, mint a túl magas: akár szédülést, fülzúgást, émelygést és homályos látást is okozhat.

5 étel, amiről kevesen sejtik, mennyire káros: tele vannak cukorral

Nézegess képeket!

Elolvasom

Akkor mi okozza a szívbetegséget?

A kutatások azonban egyetértenek abban, hogy a szívbetegségek nem kimondottan a megnövekedett nátriumbevitelre vezethetőek vissza, sokkal inkább a kálium és a nátrium arányának felborulására, pontosabban a nátriumszint megnövekedésére, illetve a káliumszint csökkenésére. És ez az, amiért a betegségek kiküszöbölésére nem az egyoldalú szabályozás alkalmas: sokkal fontosabb lenne a régi egyensúly megteremtése. Más kultúrákban ugyanúgy jellemző a sófogyasztás, azonban igazán egészségesnek az mondható, ha a kettő aránya 16:1 a kálium javára. Sok helyen árulnak már kifejezetten kálium- és jódtartalmú sókat is, ám az elsődleges forrásnak valójában a zöldségek és a gyümölcsök tekinthetők. Sok kálium van a banánban, a krumpliban, a dióban és a spenótban. Mivel a kálium vízben oldódik, ha jó sokáig főzöl néhány krumplit, akkor a főzővizet jól használhatod káliumpótlásra.

Fogyassz, vagy ne?

A fentieket összegezve kijelenthető, hogy a sófogyasztás mértékkel nagyon jó hatással van a szervezetre, sőt, bizonyos mennyiség alá csökkenteni nemcsak értelmetlen, hanem egyenesen veszélyes is.

Hacsak az orvos külön nem hívja fel a figyelmedet rá, akkor a sót ne hagyd el teljesen! Azt mondják, egy egészséges ember kockázatmentesen fogyaszthat 6000 milligrammot - ez több mint egy teáskanál -, 3000 alá azonban semmiképpen nem érdemes csökkenteni a napi adagot. Érdemes tehát középutas megoldást találni: sózd meg az ételedet, de a feldolgozott élelmiszereket és a nátriumot tartalmazó adalékanyagokat feltétlenül kerüld el!  

Ezt is szeretjük