Gyakran karikásak a szemeid, pedig eleget alszol? Ez az ok állhat a háttérben

Tudd meg, mi okozza, és hogyan tüntetheted el a sötét karikákat.

A karikás szem nyúzottá teszi az arcot, ami azt a hatást kelti, mintha teljesen ki lennél merülve. Sminkkel ugyan javíthatsz a helyzeten, de teljesen nem tudod vele elfedni, ráadásul ez csak egy tüneti kezelés vagy inkább maszkolás, és nem a karikás szem okát szünteti meg.

Az ok megszüntetése pedig azért fontos, mert ez egy jelzés a tested részéről, hogy valami nincs rendben, nem gondoskodsz róla kellőképpen.

Ha keveset alszol, és emiatt karikásak a szemeid, akkor iktass be egy pihentetőbb hetet, hogy túljus a fáradtságon. Még akkor is meg tudod ezt tenni, ha nem mész el szabadságra, sokat segíthet egy olyan hét is, amikor estére nem tervezel semmi késői programot, lazább edzéseket tartasz, és a korai lefekvés előtt veszel egy forró relaxáló fürdőt.

A szem alatti karikák egyéb oka

Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha eleget alszol, mégis karikásak a szemeid? Az egyik ok, ami ennek hátterében állhat, a dehidratáltság. Vagyis nem iszod meg a napi elegendő mennyiségű vizet, ami a szakemberek szerint átlagosan napi 8 pohár.

A kiszáradás következtében nem tud jól működni az anyagcseréd, aminek egyik jele a szem alatti vékony bőrön látható. Az állandó vízhiány következtében lassul a véráram, az anyagcsere, a sötét karikák pedig ott ülnek majd a szemed alatt. Ha napi szinten nem iszol meg körülbelül másfél liter vizet, akkor bizony itt az ideje növelned a folyadékbevitelt, hogy újra szép, ragyogó és egészséges lehessen a szervezeted és az arcbőröd is.

Igyon eleget a család!

A megfelelő hidratáltság a kiegyensúlyozott életmód része, ami a család minden tagjának elengedhetetlen. A gyerekek szokásaira a legnagyobb hatással a szülők vannak, így ha mindig odafigyelsz arra, hogy mit és mennyit isztok, azzal a kicsikért is sokat tehetsz. Hogy hogyan? Ötletekért, tippekért kattints ide!

A vashiány jele is lehet

A másik ok, ami szintén karikás szemeket eredményezhet, az a vashiány. A szervezetnek vasra van szüksége ahhoz, hogy a hemoglobintermelésben ne álljon be zavar. Ha azonban vashiány jelentkezik, akkor a vérellátás akadozni kezd, mivel a vörösvérsejtek száma, ezzel pedig az oxigénszállítási kapacitás is csökken.

A vashiányt természetesen is pótolhatod

Ha sem az alvás mennyiségével, sem a napi szintű folyadékbevitellel nincs problémád, akkor érdemes ellenőriztetned a háziorvosoddal a vérképedet. Így pontos képet kapsz a vasszintedről, és arról, hogy szükséges-e nagyobb hangsúlyt helyezned a magas vastartalmú ételek, esetleg étrend-kiegészítők fogyasztására.

Ezt is szeretjük