A here megbetegedései

Impotencia lehet a vége!

A férfiak kevesebbet törődnek egészségükkel, pedig a legtöbb herebaj könnyen észrevehető, viszont impotenciát is okozhat!

Egy tavalyi amerikai felmérés szerint a férfiak sokkal kevesebbet foglalkoznak saját egészségükkel, illetve annak megőrzésével. Míg tízből hét nő rendszeresen megjelenik a szűrővizsgálatokon, és furcsa elváltozást észlelve azonnal orvoshoz fordul, ugyanez csak négy férfiről mondható el a tízből.

 

Éppen ezért nekünk, nőknek is tisztában kell lennünk azokkal a problémákkal, melyekkel a férfiak a leggyakrabban találhatják magukat szemben, illetve melyeket akár mi magunk is ellenőrizhetünk. A here megbetegedései éppen ebbe a csoportba tartoznak, hiszen gyakoriak, ugyanakkor a legtöbbjük egyszerű tapintásos ellenőrző vizsgálattal otthon is kiszűrhető – a vizsgálat leginkább a női mellrák önvizsgálatára emlékeztet.

Mellékhere-gyulladás

A mellékhere egy szorosan összecsavarodott cső, mely a herék hátsó részén található, és a herék által termelt, de megtermékenyítésre még nem alkalmas spermiumokat tárolja. Az ejakuláció során az ondó a mellékhere egyik végéből indul el, majd több állomáson keresztül – ondóvezeték, ondóhólyag, prosztata, húgyvezeték – kikerül a szervezetből.

A gyulladás általában csak az egyik herét érinti, melynek előnye, hogy így a tünetek még feltűnőbbek. Az akut mellékhere-gyulladás herezacskó gyulladáshoz vezethet, és ha hosszú időn keresztül nem, vagy rosszul kezelik, akkor krónikus állapottá alakulva állandó fájdalmat, a herék elhalását, herezacskó-tályogot vagy -fekélyt, terméketlenséget okoz, melyeknek egy részét lehet csak kezelni, és azt is műtétileg.

Tünetei

  • A here méretének változása – megnövekedése.
  • A gyulladás oldalán az ágyék érzékeny, gyulladt és fájdalmas.
  • A gyulladás oldalán a here érzékeny és érintésre is fájdalmas.
  • Láz.
  • Váladékozás a húgycsőből, vér megjelenése az ondóban, vagy fájdalmas ejakuláció.

Heregyulladás

A heregyulladás a here/herék általános gyulladásos állapotát jelenti, mely általában mumpsz következményeként fordul elő. Különösen igaz ez akkor, ha a mumpsz felnőttkorban következik be. Ezen kívül okozhatja a prosztata valamilyen fertőzése, de mellékhere-gyulladás is. Amennyiben a gyulladást mumpsz okozta, különös figyelmet és gyors kezelést igényel, mert okozhat heresorvadást, illetve teljes sterilitást is.

Tünetei

  • Nehéz, érzékeny, gyulladt here.
  • Megduzzadt nyirokcsomók az ágyék területén.
  • Fájdalmas vizelés, szexuális aktus, illetve ejakuláció.
  • Váladék távozása a péniszből, esetleg véres ondó.

Herecsavarodás

Mivel a here a testen kívül helyezkedik el a herezacskókban – melynek oka a herék testhőmérsékletnél alacsonyabb hőmérsékleten tartása -, az ondóvezetékhez kapcsolódva látja el ondótermelési feladatát. Függő helyzetéből kifolyólag előfordulhat, hogy körbefordul, belegabalyodik az ondóvezetékbe, és nem képes visszaállni eredeti pozíciójába. Ez az összegabalyodás megakadályozza a vér szabad áramlását, a here megduzzad, és akár maradandó károsodást is szenvedhet. A herecsavarodás bármely életkorban bekövetkezhet, az esetek nagy részében minden ok nélkül – ritkán okolható fizikai sérülés, erős testedzés vagy ütés.

Tünetei

  • A csavarodott here feljebb kerül normális helyzetéből, hiszen az ondóvezeték a csavarok miatt megrövidül.
  • A herezacskó egyik oldalának gyulladása.
  • Duzzanat, hirtelen, akut, heves fájdalom.
  • Vér az ondóban.
  • Csomós tapintású here.
  • Hányinger, hányás.

Heredaganat

A hererák kialakulhat csak az egyik, de mind a két herében is. A daganatos megbetegedések könnyen kezelhető, gyógyítható formája. Általában 15 és 40 éves kor között alakul ki, de érinthet minden korosztályt, ideértve a gyerekeket és az időseket is. A herékben sokféle sejt van, így a daganatok is sokfélék lehetnek. Fontos különbséget tenni köztük, mert más a diagnózis és a kezelés minden esetben.

Tünetei

  • Fájdalommentes csomó vagy duzzanat valamelyik herén.
  • A here érzetének, tapintásának megváltozása, érzékenysége vagy akár érzéketlensége.
  • Tompa fájdalom az alhasban vagy az ágyékban.
  • Hirtelen folyadékgyülem megjelenése a herezacskóban.
  • Fájdalom vagy kényelmetlenség érzése a herében vagy a herezacskóban.

Önvizsgálat

A here önvizsgálata elengedhetetlen - legalább olyan szereppel bír, mint a nők esetében a mellvizsgálat. Nagyon hamar észrevehetőek a betegségek, ezáltal kezelésükre gyorsan sor kerül, és elkerülhető velük a daganatok késői stádiuma, az impotencia, vagy akár az amputáció. A vizsgálatot az alábbi kép alapján kell elvégezni:

Nagyon óvatosan, finom mozdulatokkal a hüvelyk- és a mutatóujj segítségével tapogasd végig mind a két herét. Így könnyedén észrevehető minden duzzanat vagy csomó. Ha rugalmas duzzanatra bukkansz, ne gondolj egyből daganatos betegségre, a legtöbb esetben vízsérvről van szó, melyet orvosilag könnyedén el lehet távolítani.

A heréket könnyedén a tenyérre helyezve először együtt, majd külön-külön mérlegeld. Ne ijedj meg, ha az egyik here nagyobb a másiknál, azt kell figyelni, hogy tapasztalsz-e bármilyen elváltozást vagy rendellenességet.

Cikkünk egyes részeihez az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Egészségkönyvtár – A férfiak egészsége című könyv nyújtott segítséget.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

OLVASD EL EZT IS!

legkoondicionalo
  • légkondicionáló
  • tünetek és betegségek

3 súlyos betegség, amit a légkondicionáló okoz

csipkes felso  nagy
  • gyógynövény
  • tünetek és betegségek

Hasi görcsök, puffadás, székrekedés

Ezt is szeretjük