Ilyen lesz a bőröd a kávétól: könnyen kialakulhat, ha hajlamod van rá

Lehet, hogy téged is érint a bőrtünet, és nem is sejted, miért.

nagykep?cikkid=163329&kep=kave-lead
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hajszálerek megjelenésének problémája igencsak sokakat érint, kevesen vannak tisztában azonban azzal, hogy az apró, de zavaró elszíneződések eltüntethetőek, mint ahogy azzal is, hogy megelőzhetőek lennének néha már olyan egyszerű változtatásokkal is, mint a ritkább kávéfogyasztás, a fekete ital ugyanis komoly rizikófaktort jelent. Minderről dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebész-érsebész főorvosa beszélt.

Látványos elszíneződések a testen

Ma még pontosan nem ismert a hajszálerek megjelenésének kiváltó oka, de az erekben megnövekedett nyomás döntő tényező. Éppen ezért a hajszálerek gyakran jelennek meg a visszerességet kísérő jelenségként, de akár önmagukban is, jórészt nőknél.

Jellemzően a lábon figyelhetőek meg a kanyargó kékes-lilás erek, de előfordulhatnak a karon, az arcon, sőt, a mellkason is. Elhanyagolt esetekben a kis erek fala megrepedhet, ami látványos vérzést okozhat.

Ezek a lilás elszíneződések olyan komoly gátlást okozhatnak, hogy az érintettek még a kánikulában sem merik fedetlenül hagyni a csúnyának gondolt testrészeiket. Ez a főként esztétikai probléma ráadásul folyamatos karbantartást igényel, mivel nagy az esély a kiújulásra.

Megelőzés: a kávé vagy a fogamzásgátló is rizikófaktor

A hajszálerek kialakulására való hajlam öröklődik, de az életmódoddal is ronthatsz a helyzeten. Érdemes elkerülni a direkt, rendszeres napozást, illetve a különösen alacsony és magas hőmérsékletet, mint például a szaunázás.

Nem tesz jót az erős szélben való tartózkodás sem. Bizonyos, szájon át szedhető fogamzásgátlókat is hajlamosítanak a hajszálerekre, a túlzott kávé-, tea- és alkoholfogyasztást pedig kimondottan rizikófaktornak számít.

Hajszálérre, visszérre vagy hajlamos?

Vannak dolgok, amelyeket ajánlatos elkerülnöd. Kattints a képekre, hogy megelőzd a kellemetlen tüneteket!

Visszered van? Képeken 6 dolog, amit soha ne csinálj

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha zavar, megoldható a hajszálerek eltüntetése

A visszerek és hajszálerek eltüntetése korábban jórészt lézeres műtétekkel történt, de az elmúlt néhány évben egyre elterjedtebbé vált a rádiófrekvenciás készülékkel történő kezelés. Ez utóbbi különösen kíméletes, mert viszonylag alacsony hőmérsékleten éri el a kellő eredményt, így enyhébb hatást gyakorol a környező szövetekre.

Ezt is szeretjük