Megőrjít, ha valaki csámcsog? Ez a betegség téged is érint! - De van előnye is

Többeket érinthet, mint ahányan tudnak róla.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizonyos zajok számtalan embert idegesítenek, vannak azonban, akik olyannyira őrjítőnek és elviselhetetlennek tartják ezeket - legyen szó akár a csámcsogásról, akár a ropogtatásról vagy éppen a cuppogó hangokról -, hogy képesek miattuk hevesebb érzelmi, illetve idegrendszeri reakciókat átélni.

Előfordulhat, hogy utóbbiak úgynevezett mizofóniában szenvednek, mely szó szerinti fordításban a hangok utálatát jelenti, konkrétabban azonban egy olyan állapotot takar, mikor valaki túlérzékeny bizonyos hangingerekre, vagyis azok különösképpen dühítik vagy éppen undorítják, és csak igen nehezen lenne képes kizárni azokat, már ha képes rá egyáltalán.

Mi az a mizofónia?

A mizofónia mechanizmusa még nem teljesen ismert, és kutatása is igencsak gyerekcipőben jár, az eddigi eredmények alapján azonban valószínűsíthető, hogy a tüneteket az agy hallóközpontjának diszfunkciója, vagyis egyfajta idegrendszeri rendellenesség okozza, és nem a fülekhez, illetve azok túlérzékenységéhez van köze.

Míg korábban a betegségnek neve sem volt, az elmúlt évtizedekben a diagnosztizált esetek száma egyre csak nőtt, amiben érdekes módon az internet is közrejátszott, egyre többen osztották ugyanis meg egymással különféle egészségügyi fórumokon ez irányú tapasztalataikat.

Mik a legidegesítőbb hangok?

Kutatásoknak mára sikerült igazolniuk, mely hangokra a legérzékenyebbek azok, akik a tüneteket észlelik, az Amszterdami Egyetem 2013-as kutatása szerint például a legirritálóbbnak az evéssel összefüggő - csámcsogás, ropogtatás, nyelés, rágó pukkanása -, a légzéshez kapcsolódó - horkolás, orrlégzés, szuszogás -, valamint az olyan kézzel végzett műveletek hangjai számítanak, mint amilyen a tollal való kattogás vagy a gépelés.

Bár ezek a hangok kismértékben az átlagembert is idegesíthetik, előbbi képes arra, hogy ezeket valamennyire kizárja, míg egy mizofóniában szenvedő nem tud tőlük elvonatkoztatni, aminek hatására van, aki csak idegesebb, feszültebb lesz, míg másoknál hevesebb fizikai, illetve érzelmi tüneteket is kiválthat mindez, például agressziót vagy a szó szoros értelmében vett szenvedést. Sőt, arra is volt példa, hogy valaki az elviselhetetlen érzékenység miatt már az öngyilkosság kísérletét is fontolgatta.

Döbbenetes fotókon, hogy mit tesz a stressz a szervezeteddel

Nézegess képeket!

Elolvasom

A mizofónia átlagon felüli intelligenciát jelent?

Súlyos esetekben neurológiai, terápiás vagy gyógyszeres kezelésre is szorulhat a páciens, enyhébb tünetekkel azonban a legtöbben együtt tudnak élni, sőt, sokan fel sem ismerik, hogy a hangok hatására jelentkező feszültségnek bármilyen rendellenes állapothoz lenne köze.

Mindemellett érdemes megemlíteni, hogy bizonyos tanulmányok szerint a zajokra való érzékenység, valamint a kreativitás és az átlag feletti intelligencia között szoros összefüggés van, az amerikai, illinoisi Északnyugati Egyetem egy kutatása például ezt konkrétan is kimutatta. Ennek alapján talán nem véletlen az sem, hogy - korabeli forrásokat alapul véve - hasonló tünetekkel kellett szembenéznie például Csehovnak, Marcel Proustnak vagy épp Charles Darwinnak is. Ha többet szeretnél tudni a mizofóniáról, és angol nyelven is tudsz, ezt az oldalt érdemes lehet böngészned: kattints ide!

Ezt is szeretjük